Hirdetés

Karácsony Gergely személyében megtalálta miniszterelnök-jelöltjét az MSZP. Az újdonsült jelöltet egy eddig nem ismert fogalommal, a politikai egoizmussal kötötte össze a Hirado.hu által megszólaltatott, névtelenséget kérő pszichológus. Mit lehet tudni erről a fogalomról? Létezik egyáltalán? Ha igen, akkor előnynek, hátránynak, problémának vagy betegségnek tekinthető? A Mindset Politikai pszichológia rovatának szakértőket megszólaltató sorozata, a Közértő válaszol.

Hirdetés

Karácsony Gergely MSZP-s miniszterelnök-jelöltségének a híre viszonylag nagy meglepetésként érte a közvéleményt, a pártok letudták az ilyenkor kötelező köröket majd ráfordultak a célegyenesre: 2018 tavaszára készülnek. Ennek első lépéseként meg is kezdődött az új ellenfél beárazása. Karácsony, a cikkben megszólaló, névtelenséget kérő pszichológus szerint „csak saját magára tud gondolni, minden áron elől lenni valahol.” Nagyobb képben is elhelyezte a jelenséget: „a baloldali vezetők a saját személyes céljaikat összekeverik a közösségeik hosszútávú céljaival. Önmagukon kívül senkit nem képviselnek. Az egoizmus a politikai dezertálás egyik formája, mert a politika ugye a közösségért való szolgálatot jelentené (…) a jó politika ugyanis sosem önmagunkról, hanem az általunk képviseltekről szól. A politika esszenciája ezért nem az egoizmus.

Politikai egoizmus?

Mivel az egoizmus fogalmát eddig főleg a klinikai pszichológia eszköz- és fogalomtárában olvashattuk, ezért megkerestünk több klinikai szakembert, felvilágosításban bízva. Nem túl nagy meglepetésünkre a válaszadók sem találkoztak még a klinikum berkeiben az egoizmus politikára kiterjesztett változatával, a „névtelenséget kérő szakember” kifejezés pedig szintén értelmezhetetlennek tűnt számukra.

Így, a fogalom feltárása és a közérthetőség megteremtése végett a politikai pszichológia, a szociálpszichológia, a politológia és a kommunikációtudomány szakértőinek válaszaival igyekszünk válaszolni a kérdésre: létezik-e a politikai egoizmus, és ha igen, mit érdemes tudni róla?

Dr. Kiss Paszkál szociálpszichológus, egyetemi docens, a Károli Gáspár Református Egyetem dékánhelyettese, a Pszichológiai Intézet vezetője:

A »politikai egoizmus« demokratikus politikai váltógazdaságban szerintem nem reális veszély, ha azt értjük rajta, hogy a politikus személyes érdekeit állítja előtérbe és a kisebb-nagyobb politikai közössége rovására.

A politikus személyiségének torzulását leginkább a diktátorok esetében szokták feltételezni.

Szabad politikai vetélkedést kizáró diktatúrákban valóban nagyobb lehet ennek a társadalom egészére a hatása. A Karácsony Gergely helyzetével kapcsolatos dilemmát politikai pszichológiai szempontból inkább abban látom, hogy párt nélkül milyen súlya lehet a politikus személyének. A mediatizált világunkban sokan gondolják úgy, hogy a politikus személyes hatása sokkal nagyobb, mint a pártoké. Európában a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy a pártok, koalíciók szerepe nem tűnik el. Sikeres politikus és sikeres párt egymást erősítik. Minden politikus nyilván személyesen is verseng a hatalomért, de ezt jól szervezett közösség nélkül nem tudja elérni.

G. Fodor Gábor politológus, a Századvég Alapítvány stratégiai igazgatója, a 888.hu főszerkesztője:

A politika más szóval közösségépítés. Közösséget építeni nem lehet anélkül, hogy ne munkálna az emberben a cél iránti alázat. Enélkül senkiből se lehet jó politikai vezető. Továbbá, egy olyan politikai vezető, aki nem csupán tisztségénél fogva vezeti azt a közösséget, amelyet tetteivel és szavaival épít, hanem annak természetes, tehát a közösség tagjai által ösztönös késztetésként is elfogadott vezetője, nem azt mondja, hogy »előre!«, hanem azt mondja, hogy »utánam!«. Namármost, ha vannak jó politikai vezetők, akkor vannak rosszak is. Bennük nem ez az ösztön munkál.  Hívhatjuk ezt, ha már a kérdésfeltevés erre irányul, politikai egoizmusnak is. 

A saját személyes érdeke megelőzi a közösség érdekét.

Ha még a középkorra jellemző organikus politikafelfogás keretei érvényesek lennének, akkor a politikai egoizmust a politikai vezetés elfajulásának, a politikai közösség betegségének is nevezhetnék. A politikai egoizmus, a saját személyes érdekek előtérbe helyezése ugyanis nem építi, hanem szétveri a közösséget. Az ilyen nem természetes, hanem csupán tisztségénél fogva vezetőnek nevezett politikus a legkisebb ellenállásra is elárulja saját közösségét saját személyes céljai érdekében. Karácsony Gergely egész politikai életútja a politikai egoizmus tanulmányozásának kiváló terepe.

Orbán Balázs jogász, politológus, a Migrációkutató Intézet főigazgatója:

„»De hát a pszichológia, bármennyire mély dolog, uraim, mégis hasonló a bothoz, amelynek két vége van.«” (Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek)

A fent idézetet az író a 19. század második harmadában írta annak kapcsán, hogy a regényben az egyik Karamazov-testvért vádló ügyész próbálja lelki okokkal magyarázni a vádlott viselkedését, melyre válaszul a vádlott védője ugyanazon cselekedeteket ellentétes lelki folyamatokkal magyarázva védi, hasonlóan hihető módon. Ezért az állítás: a pszichológia kétvégű bot.

Egy lépéssel hátrébb lépve is látszik, hogy a mai ellenzék viselkedése és politikai mozgása kaotikus. Érdemes azokat mégis inkább politikai, mintsem pszichológiai okokkal magyarázni. Akkor is, ha esetleg nem találunk elsőre könnyen érthető politika okokat az egyes közszereplők viselkedésének magyarázására.

A politikai egoizmust a fentiek fényében lehet értelmezni olyan politikai cselekvésként, amelynek célja

az egyéni érdekek érvényesülésének maximalizálása.

Másképp fogalmazva, Karácsony Gergely saját egyéni érdekeinek érvényesítése alá rendeli politikai cselekvését. Ez azonban nem feltétlenül probléma, hiszen sokan úgy tartják, hogy ez is a politika természetéhez tartozik.

Ahogy Dosztojevszkij is felhívta a figyelmet úgy 150 évvel ezelőtt, a botnak van egy másik vége is. S én úgy érzem, hogy ebben a történetben inkább ez a másik vég a tanulságos. Az ellenzékkel ugyanis elsősorban nem az a probléma, hogy politikai egoizmus motiválja őket, hanem az, hogy sok esetben a politikai egoizmuson kívül más motivációt nem látunk. S ezt a választók többsége is így érzi, s ennek megfelelően »jutalmazza« a jelölteket.”

Pintér Dániel Gergő PR-stratégia- és válságkommunikációs szakértő:

Politikai egoizmusról éppen annyira érdemes vagy éppen fölösleges beszélni, mint gasztronómiai egoizmusról. Közéleti kontextusban ugyanúgy létezhet szociálpszichológiai jelenségként, mint bármely egyéb, hatalommal, éles versenyhelyzettel, retorikai viaskodással terhelt szakmában; például a szakácsoknál.

Ha a szakértő kolléga által használt, hangzatos, de valójában ismeretlen definíció

értelmének megtippelésétől nagyvonalúan eltekintünk és pusztán a cikkben olvasható, jellemző karakterisztikákra hagyatkozunk, akkor elmondhatjuk, hogy Karácsony Gergely kisdobos Putyinhoz, Gyurcsányhoz vagy éppen a miniszterelnökhöz képest. Tény, hogy a magyar látszatdemokráciában megalomániáról, politikai dezertálásról, a közéleti imázsépítés morális határairól minden korábbinál aktuálisabb és fontosabb beszélni, de vegyük észre, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy mindezt hogyan tesszük. Lehet propagandista módon, egy-egy szereplő instant karaktergyilkolása céljából, meg lehet részrehajlás nélkül, általános mélylélektani jelenségként értelmezve a felsoroltakat. Előbbire felkészületlenség, önkényesen kiválasztott, szubjektív értékelési szempontok és politikai érdekvezéreltség jellemző, míg utóbbira szakmai tudás, társadalomtudományi igényesség és érzékenység. Ez a cikk a nyilvánvaló szándéka ellenére akár ellentétes hatást is kiválthat az olvasókban, hiszen valójában nem egy konkrét politikus mentálhigiénés betegségére világít rá, hanem a jelenlegi elitet kiszolgáló, véleményét csakis név nélkül vállaló szakértői bázis devianciáira és etikátlan működésére. Nemcsak a kormánypárti újságírók szervilizmusát tolja a választópolgárok arcába, de a független médiapiac felszántásának és besózásának következményeit is.

Dr. Krekó Péter szociálpszichológus, politológus, egyetemi adjunktus, a Political Capital igazgatója:

„A politikai egoizmus fogalmát a politikai pszichológia szakirodalma nem ismeri.

Mivel a politika a hatalmi pozíciók megszerzéséről és megtartásáról szól, nem különösebben meglepő, ha egy politikus a magas személyes népszerűségét kihasználva vezető pozícióra tör. Melyik politikus nem teszi ezt? A »nevét nem vállaló pszichológus« szakmailag nem értelmezhető nyilatkozata csak abba a rendkívül kártékony, a politikai paletta mindkét oldalán gyakran megjelenő vulgárpszichológiai hagyományba illeszkedik, mely minden tudományos megalapozottság nélkül, de annál erősebb politikai prekoncepciók alapján az ellenoldal politikusainak patológia általi megbélyegzésére törekszik.

Közérthető?

Összességében elmondható, hogy a pszichológia és a politikai pszichológia tudománya számára a politikai egoizmus, mint fogalom (jelenleg) nem értelmezhető. A politikát és történéseit közelebbről, aktívan és motiváltan értelmezők számára azonban valós jelentés és értékítélet. Legalábbis december 9-i felbukkanása óta.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ