„Társadalmi szintű probléma, hogy az Y generáció nehezen találja helyét a világban” – állítja Illés Bora és Stefanovits Nóra. Az AbszolÚt pályaorientációs tréning pszichológusaival a fiatal felnőttek útkereséséről és ennek problémáiról beszélgettünk. Mi áll a munkahelyek közti csapongások vagy az egyetemi szakok váltogatása mögött? Melyik életszakaszban hozunk kulcsfontosságú elhatározást későbbi karrierünkre nézve, és hogyan hozhatunk jó döntést? Interjúnk.  

Miért kezdtetek el a középiskolás korosztály pályaválasztásával foglalkozni? Hiszen már rég túl vagytok ezen.

SN: Valóban, a saját pályaválasztásom már évekkel ezelőtt megtörtént.  Éppen ennek eredményeként, a munkám során találkoztam újra ezzel a kérdéssel. Egy programozó iskolában dolgozom pszichológusként, ahol a hozzánk jelentkezőket felvételiztetem. Ezáltal sok 20 és 30 év közötti fiatallal nyílik alkalmam beszélgetni, és betekintést nyerhetek az őket foglalkoztató fő problémákba.

Melyek ezek a problémák?  

SN: A helyzetből adódóan főként a munkával, útkereséssel kapcsolatos témák kerülnek előtérbe az interjúink során. Azt látom, hogy rengeteg fiatal felnőtt küzd azzal az érzéssel, hogy nem találja a helyét a munkájában, s

nem tölti el megelégedettséggel, amit nap mint nap csinál.

Ezek a fiatalok csaponganak az egyetemi szakok, később a munkahelyek között, s közben egy belső csalódottság dolgozik bennük amiatt, hogy nem tudják, mi az ő útjuk. Rendszeresen találkozom az utóbbi években köztudatba került kapunyitási pánik jelenségével is.

Mit indított el benned mindez?

SN: Arról kezdtem töprengeni, hogy miért alakulhatott ez így, s mi áll ennek a hátterében.

Mire jutottál?

SN: Azt gondolom, hogy a fiatal felnőttek csapongásai jelentős mértékben egy elhibázott és nem kellőképpen tudatos középiskolai pályaválasztásnak tudhatók be. Sok fiatal nincs tisztában a kompetenciáival és a tényleges vágyaival, szükségleteivel. Ez pedig kulcsfontosságú lenne, amikor döntést kell hozniuk arról, merre tovább. Hajlamosak túl gyorsan pontot tenni ennek a kérdésnek a végére, és átgondoltság nélkül letenni a voksot egy foglalkozás mellett. Máskor a végletekig elhúzzák a döntést. Amikor pedig már nagyon sürget a határidő, szintén anélkül írják be az egyetemi szakokat a jelentkezési lapra, hogy tisztában lennének önmagukkal.

IMG_0190 (1)
Illés Bora és Stefanovits Nóra, az AbszolÚt pszichológusai

Ott vannak viszont a szülők is. Ők mennyiben tudják segíteni a gyermeket a jó döntés meghozatalában?

SN: A szülők támogató jelenléte alapvető fontosságú és semmivel sem pótolható. Ezzel együtt úgy vélem, ők is nehéz helyzetben találhatják magukat manapság, amikor tanácsot kellene adniuk. Ennek egyik fő oka, hogy a mai középiskolások szüleinek problémás lehet kiigazodni az átalakult munkaerőpiac fogalmi- és viszonyrendszerén. A multinacionális cégek például gyakran olyan, angol elnevezésű pozíciókba keresnek embereket, melyek néhány éve még nem is léteztek. Ily módon teljesen ismeretlenek az anyukák és apukák előtt. Másrészt egy nagyon jelentős tényezőnek tartom, hogy a rendszerváltás átélése ezekben a szülőkben egy alapvető bizonytalanságérzést szülhetett. Emiatt elsődleges szemponttá váltak a biztonságot garantáló anyagiak. Tévútra vihet azonban, ha a gyermeknek kizárólag a pénzkeresési lehetőségek alapján próbálnak tanácsot adni.

Na és az iskola?

IB: A magyar iskolarendszernek egyik óriási hiányossága, hogy nem a munkaerőpiaci viszonyokra készít fel.

Az iskolák tantárgyakban gondolkodnak, nem kompetenciákban,

miközben a munkahelyek már rég az utóbbit követelik meg a dolgozóktól.

SN: Ehhez kapcsolódik az is, hogy a diákok nem tudják, melyik tantárgy milyen kompetenciákat erősít. Jó példa erre, ha valaki szereti az irodalmat. Ebből önmagában nem következik egyenesen, hogy neki irodalmárnak kell lennie a jövőben. Jelezheti viszont, hogy fejlett empátiás készséggel rendelkezik, ami elengedhetetlen kompetencia egy segítő hivatásban. Mondjuk, kiváló pszichológus válhat belőle. Az iskola azonban legtöbbször nem hívja fel a gyermek figyelmét arra, hogy érdeklődése mögött milyen képességei húzódnak meg.

Tehát érzékeltek egy jelenséget, nevezetesen a sikeres pályaválasztás nehézségeit. De honnantól válik ez problémává?  

IB: Felmérések szerint az életünk során átlagosan nyolcvanezer órát töltünk a munkahelyünkön. Belátható, hogy ennyi időt olyan tevékenységgel tölteni, melyet nem élvezünk igazán, óriási veszteség.

Luxus, ha csak a túlélésre játszunk a munkahelyünkön,

miközben munkánk által valódi értelemmel is felruházhatjuk létezésünket. Természetesen minden ember megtapasztalja munkája során a ciklikusságot, vagyis, hogy időnként jobban lelkesedik azért, amit csinál, máskor kevésbé. A krónikus elégedetlenség azonban nagyon veszélyes.

Miért?

IB: A tartósan fennálló elégedetlenség, csalódottság és frusztráció könnyen testi megbetegedésekhez vezethet. De nem csak az egyéni szintről van szó, hiszen az egyének társadalmat alkotnak. Ebben a társadalomban szintén a boldogtalanság és a negatív testi-lelki állapotok válhatnak uralkodóvá, amennyiben tagjai nem elégedettek azzal, amit nap mint nap 8 órában csinálniuk kell. Mindez pedig George Akerlof Nobel-díjas közgazdász kutatásainak tükrében válik központi jelentőségűvé. Akerlof ugyanis rámutatott, hogy

egy ország gazdasági helyzetét alapvetően a lelki állapota határozza meg.

Miben látjátok ennek tudatában a sikeres pályaválasztás kulcsát?

SN: Abban, hogy a fiatal tisztában legyen saját értékeivel és képességeivel, vagyis megfelelő önismerettel rendelkezzen, amikor meg kell hoznia a döntését a középiskola végén. És talán a legfontosabb az, hogy a döntését sajátjának érezze, amiért képes felelősséget vállalni.

Ennek szellemében egy programot is kidolgoztatok, mellyel pályaválasztás előtt álló fiatalokat segítetek. Ez az AbszolÚt.

IB: Így van. Az AbszolÚt egy három napos tréning, melyet ketten vezetünk Nórival. A struktúrája a múlt – jelen – jövő hármas egységére épül.

Ez mit jelent?

IB: A csoportos foglalkozások során mind a három idői egység vonatkozásában megvizsgáljuk a fiatal munkához való viszonyát. A múlt kapcsán megbeszéljük, hogy milyen elvárások, történetek, narratívák társulnak az adott gyermek családjában a munka fogalmához. Feltárjuk, hogy mit hagyományozott rá családja ebben a témakörben. Voltak-e generációkon átívelő foglalkozások? Elvárás-e az értelmiségi lét? Egyáltalán mi az, ami értékelve van és elfogadott mint munka a családban?

Névtelen

A családi múlt mellett fektettek hangsúlyt az egyéni múltra is?

SN: Természetesen. Megnézzük, melyek azok a kedvelt tevékenységek, amik kisgyermekkorától kezdve elkísérték őt. Ezt követően azonosítjuk, hogy milyen képességek, kompetenciák állnak ezek mögött, amik iránytűként szolgálnak a megfelelő szakma megtalálásában.

Mi történik a jelenben?

SN: A kompetenciák, vágyak, szükségletek és elvárások megvizsgálása. A szakasz fő kérdése, hogy „én most milyen vagyok, milyennek látom magam?” A jövő pedig már a lezárásról szól, illetve a vágyak kerülnek kiemelt szerepbe. Imaginációs technikák segítségével egy befelé forduló, introspektív állapotot hozunk létre a csoporttagokban, akik ebben a helyzetben

mélyebb szinten tudják feltárni magukban, hogy mire is vágynak valójában.

Ennek célja többek között, hogy képessé váljanak kilépni az olyan túlegyszerűsítő vágyképzetekből, mint pl. „sok pénzt akarok keresni”, és egy teljesebb megértésre tegyenek szert önmagukkal kapcsolatban.

Mit tud a módszeretek adni, amit egy klasszikus pályaválasztási tanácsadás nem?

IB: A csoportos formának rengeteg pozitív hozadéka van. Először is megtapasztalhatják a fiatalok, hogy nincsenek egyedül a problémájukkal, a társuk is ugyanazokkal a kérdésekkel küzd. Továbbá egy biztonságos, empatikus és elfogadó közegben beszélhetnek minderről. Lehetőség nyílik a közösségépítésre is, amely ennél a korosztálynál központi jelentőségű. Az sem mellékes, hogy később a munkahelyen is csoportban, csapatban kell majd dolgozniuk, alkalmazkodniuk, és ezt a helyzetet jól modellálja a tréningünk.

Lezárásként fontos lenne még beszélni az egyik leglényegesebb kérdésről is. Egy szülő miért döntsön úgy, hogy beíratja pályaválasztás előtt lévő gyermekét a tréningetekre? 

SN: Ennek van egy racionális és egy érzelmi oldala. Azt gondolom, hogy egy családnak rengeteg pénzébe, energiájába és egyéb erőforrásába kerülhet, ha a gyermek fiatal felnőttként nem találja a helyét a világban, és nagyon elhúzódik a saját lábra állása. A gyermek is nehéz helyzetben van, ha a hat államilag támogatott évét olyan egyetemi szakon töltötte el, amelyben nem akar aztán elhelyezkedni. Hiszen onnantól kezdve már csak önköltséges úton képezheti magát és válthat pályát. Ezért döntő fontosságú, hogyan választunk a középiskola végén.

Ez a racionalitás. Az említett érzelmi oldal hogyan kapcsolódik ide?

IB: Egy szülő is akkor nyugodt, ha azt látja, gyermeke boldog és elégedett a szakmájában. Végezetül pedig lényegesnek tartom kiemelni, hogy a család akkor tud fejlődni és új szakaszba lépni, ha a gyermekek munkájukra támaszkodva képesek végleg kirepülni. Mi ehhez a későbbi repüléshez szeretnénk erős szárnyakat adni a mai középiskolások generációjának.

Amennyiben felkeltette érdeklődésed az AbszolÚt pályaorientációs tréning, tájékozódni tudsz Facebook oldalukon az aktuálisan induló csoportokról:  

https://www.facebook.com/abszolutpalya/

NINCS MÉG HOZZÁSZÓLÁS

VÁLASZ