„Az interneten kétpercenként szembejön velünk a boldogság szó” mondta Tari Annamária a minap a Lelki Egészség Éjszakáján a Premier Kultcaféban. Az online tér hatására megjelent sürgetettség-érzet és szociális megfelelés miatt „szeretnénk, hogy minden jó legyen, lehetőleg tegnapra”. A pszichoanalitikus szerint nagyon nehéz megtartani a határt az „online” és „offline” világ között. Milyen módon befolyásolja mindez (pár)kapcsolatainkat? Milyen tanácsokat érdemes megfogadnunk ahhoz, hogy a valóságban tudjunk maradni? Tudósításunk.

Törekedjünk a teljes kommunikációs helyzetekre!

Az online világ térnyerése előtt az emberek között jóval több személyes interakció történt. Habár a kapcsolatok száma kevesebb volt, az érzelmek megélése a kapcsolattartás során a realitásban zajlott.

„Ma személyesnek élünk meg nem személyes helyzeteket.”

– mondja Tari Annamária klinikai pszichológus, pszichoterapeuta. Az online térben nem áll rendelkezésre a teljes kommunikációs helyzet, ismereteink a másik személyről, az érzelmekről hiányosak. A fél-információkat korábbi tapasztalataink és saját fantáziánk segítségével egészítjük ki, később pedig az így kialakított (nem valós) képre támaszkodunk.

Ezekben a helyzetekben magunkról sem adunk a valóságnak megfelelő képet. Az online térben ugyan kevésbé rizikós és kényelmetlen személyes érzéseinket megosztani másokkal, egy részüket mégis igyekszünk kikerülni. A nehezebb érzelmek jól oldódnak (pl. a szorongás, düh, harag, félelmek), ám a való életben ezek feldolgozatlanul maradnak. Az „online személyiségünk” impulzívabb, gátlástalanabb a valóságosnál, ami a gyors időkezelésnek és az erős csoportnormáknak köszönhető.

Lassítsunk!

time-machine-1450051_1920
A sürgetettség miatt gyakran elhamarkodott döntéseket hozunk párkapcsolatainkban.

Mindenki boldog akar lenni, mindenki párkapcsolatot akar” – fogalmazza meg Tari Annamária. A megismerkedés, majd az udvarlás lassú, nyugodt folyamatát felváltotta a türelmetlenség és bizonytalanság. Mindeközben mindenki biztosra akar menni. A boldogságra törekvés dinamikája agresszivitásba csaphat át, így a lendületünkkel akár el is lehetetleníthetjük célunk elérését.

Egyre jellemzőbb, hogy a párok rövid időn belül összeköltöznek. Ám a sürgetettség miatt levágott kezdeti szakasz hiánya hamar megnyilvánul. Nem érdemes egymás megismerését, az összecsiszolódás időszakát egy lakásba helyezni – vallja a pszichológus. A szorongás, a bizonytalanság így nagyobb mértéket ölthet, mintha a felek külön élnének, és egy szokványos ismerkedési folyamatot járnának végig. Még mindig jobb külön lenni, mint túl hamar együtt”.

Régen a párkapcsolatok lassan kezdődtek, így a személy, mint „létező tárgy”, felidézhető volt érzelmileg és vizuálisan is („tudok rá gondolni”). Ma viszont a belső képet külsővel helyettesítjük, alig bírjuk ki, ha nem láthatjuk a másikat fél napig. Igényeljük a folyamatos jelenlétét, elérhetőségét, ami a technológiának hála, igazából nem teljesíthetetlen elvárás, de nem is egészséges.

Tanuljunk meg egyedül lenni!

Az online térben kikapcsolódik a szeparációs szorongás, jellemzővé válik a csend elkerülése. Egy nagyon szorongó, nagyon introvertált személy számára ennek vannak pozitív hatásai, amit több terápiás módszer is kihasznál. Minden más esetben viszont csak problémákat szül. A valós egyedüllét ellen nem lehet online tenni. Hiába chatelünk egész nap, ha közben egyedül ülünk a szobában, egyedül vagyunk a lakásban. A chateléssel ezen nem változtatunk, csupán elnyomjuk a problémát. Emiatt sokan nem tanulnak meg igazán egyedül lenni.

A szeparációs szorongás kora gyermekkorban alakul ki, az anyától való eltávolodás folyamatának velejárójaként. Megjelenése nem patológiás, amennyiben időben meg is szűnik. Ám a napi harmincadik Twitter-bejegyzést produkáló mai felnőtt Tari Annamária szerint nem sokban tér el az egyedül hagyott, üvöltő kisgyermektől. Folyamatos online tevékenységének jelentése: „figyelj már rám!”, „foglalkozz velem!”.

Fiatal felnőttkorra el kell jutni arra, hogy bizonyos helyzeteket állva kibírunk” – jelenti ki a pszichoanalitikus.

„Tudni kell egyedül lenni.”

Tari Annamária szerint sok mindent elárulna az, ha megkérdeznénk egy-egy pár tagjait, tudnának-e egyedül élni. Aki nem tudna egyedül élni, annak nem jó a párkapcsolata sem.

Ma gyakori a nagymértékű szorongás abban az esetben, ha a másik akár csak néhány órán keresztül nem jelentkezik. Egy ilyen szituációban a személy úgy érzi: a másik „megszűnt létezni”, haragot érez iránta. „Benne van a dühöngő kisgyerek összes fájdalma.”

A kezeletlen szeparációs szorongás terhet jelent egy párkapcsolatban. Olyan feladatot ad a másiknak, amelyet ő nem tud végrehajtani: folyamatos jelenlétet és egyfajta terapeutai magatartást követel. Ez pedig nem lehet senki feladata a párkapcsolatban. Egy feldolgozatlan korai nehézség gátolja azt, hogy a felek valóban egymás partnerei lehessenek. „A szeparációs szorongásból adódó terhek eliminálják az addigi szeretetet is” – magyarázza a pszichológus.

Kell, hogy legyen időnk, kapcsolatunk önmagunkkal. Néha magunkra kell figyelnünk. Rájönnünk, milyenek vagyunk, mi van velünk, hogy vagyunk. Az online tér nem hagyja, hogy egyedül legyünk, ezáltal a szeparációs szorongást is szinten tartja.

dsc_1922
Az online világban sosem vagyunk egyedül, pedig néha szükségünk lenne rá.

Legyünk jóban önmagunkkal!

 „Ahhoz, hogy mások szeressenek, először magadat kell szeretned!” – tartja a mondás. Tari Annamária pszichológus a következőképpen fogalmazza ezt meg: „ha az énelfogadásod, önértékelésed, érzelmi állapotod magad felé nem pozitív (nem kell, hogy ultrapozitív legyen, csak »elég jó«), valószínűsíthető a destruktív viselkedés. Főleg az öndestrukció.” Hogy mit is jelent ez? Az önértékelési problémákkal küzdő személyek tudattalanul követik ugyanazokat a sémákat, valójában nem a boldogságot, hanem pont a boldogtalanságot igyekeznek mindenben megtalálni. Így borítékolható a sikertelenség.

Az öndestrukció jól tetten érhető például a szakítás utáni viselkedésben. Technológia nélkül a szakítást egy gyászfolyamat követte: tiltakozás, tagadás, majd elfogadás. Ez segíti a lezárást és azt, hogy készen álljunk valami újra. Ma azonban „a gyászfolyamat nem fut le, hanem áll, ami állandó stresszforrás. Ez teljesen XXI. századi” – állítja a pszichológus. Társadalmilag teljesen elfogadottá vált, hogy az exek után „kémkedünk”, figyeljük az adatlapjukat, online tevékenységüket, új párjukat stb. Az információk hónapok múlva is elérhetőek. A seb állandó felvakargatása folyamatos fájdalmat okoz. Ezek a személyek nem tudnak elszakadni érzelmileg, elutasítják a gyászt és a valóságot is. A kutatóknak nagy kérdés, miért hajszolják sokan a fájdalmat ahelyett, hogy meg akarnának szabadulni tőle. Miért nem lépnek tovább? „Az online tér tovább erjeszti az öndestrukciót” – indokolja meg Tari Annamária.

„Szerintem ma az a legnehezebb, hogy megtartsuk a normális határt online és offline között” – fogalmazza meg aggodalmát az előadó. Az online világban jelenlévő folyamatos szociális megfelelés nagyon ártalmas. Az ember igyekszik ideális képet kiállítani önmagáról, bár a valóság sokszor pont annak ellenkezője. Az idilli élet és boldogság mutatása mögött szorongás, depresszió és problémás énkép bújhat meg. Saját idealisztikus képünkre mások idealisztikus értékelését kapjuk válaszként, de tudnunk kell ettől elvonatkoztatni. Ha valaki önértékelési problémákkal küzd, a megerősítést kívülről, az online térből igyekszik megszerezni. Aki „kívül hordja az önértékelését”, annak a külső megerősítés sokkal fontosabbá válik, mint amit ténylegesen megél.

Tanuljuk és gyakoroljuk a holdingot!

A folyamatos online jelenlét látható következményei közül az egyik legégetőbb az érzelmi inkontinencia. Ha történt valami, régen órákat, napokat kellett várni arra, hogy valakinek elmesélhessük azt. Ehhez szükség volt a „holding”, azaz a tartalmazás képességére. Arra, hogy képesek legyünk magunkban tartani a traumás eseményeket. A holding ma gyakran tíz másodpercig tart, mindent ki kell posztolni, meg kell írni, fel kell tölteni. Noha a holding gyakorlása kiindulási pontként szolgál a megküzdési (coping), problémamegoldási, konfliktuskezelési stratégiák elsajátításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ