Hirdetés

A több tízezer jegyigénylő közül azon szerencsések közé tartozom, akik élőben tekinthették meg a magyar labdarúgó válogatott egyik mérkőzését a 2016-os Európa Bajnokságon. Olyan élmény részese lehettem, amely meghatározta a június 18-i meccs előtti és utáni heteket, sőt valószínűnek tartom, hogy a hosszú távú memóriámból bármikor könnyen hívok majd elő olyan képeket és érzéséket, amelyek e meccs és a válogatott szereplése köré szerveződnek. Szubjektív élményeim alapján próbálom meghatározni, hogy a nézőtéri aktivitás miként eredményezhet flow élményt.

Hirdetés

Kezdésként tisztázzuk a flow élmény fogalmát. Csíkszentmihályi Mihály magyar származású pszichológus meghatározása szerint a flow

„az a jelenség, amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más elröpül mellette, az élmény maga lesz olyan élvezetes, hogy a tevékenységet bármi áron folytatni akarjuk, pusztán magáért”.

A flow a tökéletes élmény alapja, a legszebb pillanatokat pedig akkor éljük át, amikor valaki fizikai vagy szellemi határait saját akaratából a végletekig fokozza, hogy végrehajtson valamilyen nehéz és fontos feladatot. A jelenség és az azt elősegítő pszichológiai feltételek kultúrától, nemtől és kortól függetlenek.  A flow élmény gyakori átélése boldogabb élethez és integráltabb énhez vezet. Csíkszentmihályi szerint a flow élménynek 8 alapvető eleme, feltétele van, ezeket állítjuk párhuzamba a szurkolással.

A feszültséget kívánó feladat választása elsődlegesnek mondható. Egy olyan tevékenység kijelölése szükséges, amelyet képesek vagyunk végrehajtani, ezt meghatározza a feladat nehézsége és a személyes képességek, ezeknek összhangban kell lenniük a flow élmény megjelenéséhez (ennek megértését segíti az alábbi ábra is). A szurkolás alapvetően nem nehéz feladat, bizonyára vannak olyanok, akik képességéhez képest túl egyszerűnek minősül, azonban van rá mód, hogy érdekesebbé, valamivel nehezebbé tegyük. Én például szeretek két buzdítás között a körülöttem szurkolókkal egy kicsit a taktikáról beszélni, vagy valamilyen szójátékkal szórakoztatni magam és nézőtársaimat.

Névtelen
Forrás: Csíkszentmihályi (2010) 109. oldal

A cselekvés és a figyelem eggyé olvadása. E kritérium értelmében a szurkolás közbeni flow élmény akkor következhet be, amennyiben minden figyelmünket a buzdításnak szenteljük, akár éneklés, ugrálás vagy tapsolás formájában. Ekkor a meccs aktuális történései háttérbe szorulnak. Velem többször is megtörtént a lassabb, türelmesebb támadásépítések alkalmával, hogy annyira belefeledkeztem a szurkolásba, hogy egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy hirtelen az ellenfél kapujától 20 méterre vagyunk.

Világos célok és folyamatos visszacsatolás. A cél egyértelmű: a saját csapatot a jobb játékra ösztönözni, míg az ellenfelek lábát megremegtetni, amely ugye sikerült is az izlandiak ellen Dzsudzsák Balázs szavai és a látottak alapján. A legkielégítőbb visszacsatolás nyílván a gól, vagy egy-egy szép és veszélyes támadás látványa, de akár az is örömöt nyújthat a szurkolóknak, ha valamelyik játékos a tábor elé áll és néhány karlendítéssel jelzi egyrészt, hogy köszi, hogy itt vagytok és így szurkoltok, másrészt még nagyobb hangerőre kapcsolja a tábort.

A kontroll paradoxona. Flow élmény során az énhatárok elmosódnak, ezért is jelent akkora élvezetet a kontroll gyakorlása. Itt egy olyan példát hoznék, amely a portugálok elleni meccs után, a Wesselényi utca sarkán, a tömeg magjától nem messze állva történt velem. Mámoros hangulatban, együtt skandáltam a tömeggel a riaria-át, aztán egyszer csak előkerült egy régebbi, nemzeti sérelemmel kapcsolatos rigmus, amelynek üzenetétével még valamennyire egyet is értek, de számomra a szurkolás nem egyenlő a nemzeti kérdések feszegetésével, szerintem nem oda való. Tehát bármennyire is csodálatos volt a tömeggel való éneklés, mégis nagyobb élvezetet nyújtott a kontroll gyakorlása saját tetteim felett.

A feladatra való összpontosítás. Flow élmény alatt képesek vagyunk elfelejteni a kellemetlenségeket, mivel az ember teljes figyelmét igényli. Én a térdfájásomról szoktam megfeledkezni, illetve annak is szemtanúja voltam már, amikor egy gátlásosabb személy elkezdett felső nélkül szurkolni, de a hétköznapi problémák is könnyen elfelejtődhetnek a meccs erejéig.

Az éntudat elvesztése, azaz az énről való tudás hiányzik. Ennek okozója a környezettel, jelen esetben a csapattal vagy a többi szurkolóval való eggyé olvadás. A cselekvés befejeztével erősebben tér vissza az éntudat, amely javíthatja az énképet.

Az idő átalakulása. Az időérzékelés szubjektívvé válik, az idő gyorsabban múlik a megszokotthoz képest. Mondhatni az idő múlása jelentéktelenné válik a feladat által diktált ritmussal szemben. Ez talán akkor a legfigyelhetőbb, amikor a csapat hátrányban van, az ember még nagyobb intenzitással szurkol és kijelzőre pillantva nem hiszi el, hogy mennyi idő eltelt azóta, mióta utoljára odanézett.

Marseille, 2016. június 18. A magyar labdarúgó-válogatott tagjai ünnepelnek, miután 1-1-es döntetlent játszottak a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportja második fordulójában játszott Izland - Magyarország mérkõzésen a marseille-i Velodrome Stadionban 2016. június 18-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Marseille, 2016. június 18.
A magyar labdarúgó-válogatott tagjai ünnepelnek, miután 1-1-es döntetlent játszottak a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportja második fordulójában játszott Izland – Magyarország mérkõzésen a marseille-i Velodrome Stadionban 2016. június 18-án.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Ahogy láthatjuk minden adott ahhoz, hogy egy sporteseményen való részvétel is flow élményt eredményezzen, és eközben csak remélni tudjuk, hogy a játékosok, sportolók is hasonlót élnek át. Flow élmény alatt az a fő, hogy átéljük a pillanatot, ahogy Lang Ádám is fogalmazta a vele készült interjúnkban.

A sportolók számára a flow elősegíti a maximális teljesítményt.

Király Gábor a kiesés után nyilatkozta azt, hogy majd otthon érti meg igazán, hogy mit is jelentett neki ez a pár meccs az EB-n, kell némi idő annak, hogy feldolgozza az élményeket. Nekem is szükségem volt bő egy hétre, pedig én csak egy egyszerű szurkoló voltam a nézőtéren. Mindenesetre az elmondható, hogy nekem nem csak a meccs, de a cikk írása is flow élményt okozott.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ