Fotó: Csányi István

Dr. Hevesi Krisztina szexuál- és egészségfejlesztő szakpszichológus „Szexuális nevelés a kora gyermekkorban” című egyetemi kurzusa immáron második éve szerepel a leendő (és a gyakorló) óvónők órarendjében. De vajon elképzelhető-e bármiféle szexuális felvilágosítás az óvodás gyermekek számára? Ha nem, akkor miért nem? Ha igen, akkor pedig mi lehet annak a hozadéka? Sőt, ami talán még ennél is fontosabb: hogyan lehet mindezt jól csinálni? Ezekre a kérdésekre kerestünk válaszokat. Interjúnk. 

Mi mutatja leginkább a kora gyermekkori szexuális nevelés oktatásának az igényét?

Nos, mindennek a relevanciája akár onnan is érződhet, hogy újabban már különféle óvodák is felkeresnek engem azon ügyben, hogy az ott dolgozó nevelőknek szexuális felvilágosításról szóló előadásokat tartsak. Abban az értelemben persze, hogy ők, mint szakemberek pontosan miként is reagáljanak ennek az életkori szakasznak a szexuális megnyilvánulásaira. Mert, hogy kisgyermekkorban azok bizony már szépszerével előfordulnak, ráadásul több forrásból erednek egyszerre.

Mindezek kapcsán alapvetően lényeges a gyermekek természetes érdeklődése és testi érése, hiszen már az intrauterin élet során, vagyis a magzati kor idején is a genitáliánk az egyik legérzékenyebb és egyben legfontosabb testrészünk az ajkaink után. Hét és fél hetesen ugyanis a szánk, tíz és fél hetesen pedig a nemi szervünk válik érzékennyé az érintésre. Ez persze nem is csoda, mivel az egyik az önfenntartást, a másik pedig a fajfenntartást szolgálja. A genitáliánk kapcsán tehát az érzőidegekkel egyik leggazdagabban ellátott szervünkről van szó.

Éppen ezért teljesen természetes, hogy a gyerekek igen hamar felfedezik ezen testrészük érzékenységét, illetve ingerlésének örömét.

Ez az, ami egészséges. Óvónők beszámolóiban is gyakran hallhatjuk, hogy a gyermekek átlagosan négy-öt éves korukban kezdenek el önmagukkal foglalkozni ezen a téren. Sokan vannak közöttük, akik ezt alvás idején teszik, legalábbis ez a leggyakoribb.

Na, mármost az, hogy minderre miként reagál a környezet (ideértve a szülőket és az óvónőket is), az az, ami a kicsik fejlődését alapjaiban véve meghatározza. Amikor ugyanis húsz év fölötti lányok kerülnek hozzám, akkor gyakran kiderül, hogy ők az addigi életük során lényegében semmiféle testi explorációt nem végeztek magukon, éppen ezért nem ismerik a testüket, nem okoz számukra semmiféle örömöt a szexualitás, sőt jellemzően fájdalmaik is vannak az együttlétek során. Mindez ráadásul rendszerint éppen azok körében tapasztalható, akiknek a nemi viselkedésmintázataira a környezetük nagyon megszégyenítően – például mások előtti ledorgálással – reagált óvodás korukban. Nem véletlen tehát, hogy ez egy olyan tényező, ami igencsak gyakori kérdés szokott lenni.

A szexuális érdeklődés túlzott mértékére ugyanakkor szintén érdemes odafigyelni.

Ennek kapcsán a szülők feladata az, hogy szépen elmagyarázzák gyermeküknek: saját testük intim területen való megérintése nem nyilvánosságra való – ugyanúgy, ahogyan más biológiai-fiziológiai szükségleteinket sem igazán szoktunk mások szeme láttára kielégíteni (gondolva itt például az ürítésekre a WC-rutin kialakulása során). Ezek egyértelműen az intimitás és a kizárólagosság zónájába tartoznak!

Annak ellenére azonban, hogy ez a felvilágosítás alapvetően a szülők feladata, az azért az óvónők számára is intő jelül szolgálhat, ha egy gyermek túlzott mértékben foglalkozik önmagával. Természetesen ebben az esetben sem az a jó megoldás, hogyha a kicsit megszégyenítik vagy ledorgálják emiatt, hiszen ez a viselkedésforma általában csak egy tünete annak, hogy valami súlyosabb probléma – például figyelem-, szeretet- vagy kapcsolathiány – van a háttérben. Ebben az esetben márpedig a genitáliák ingerlése az önvigasztalás és a stresszoldás funkcióját is szolgálhatja a gyermekek, mint a családi patológiák gyakori tünethordozói számára. Az óvónők feladata éppen ezért mindezek kapcsán az, hogy olyan érdekes foglalkozásokat ajánljanak ezeknek a kicsiknek, amelyek le tudják kötni és sikerélményekhez képesek juttatni őket. Ezáltal ugyanis a problémával küzdő gyermekek oly módon integrálhatóak lesznek az óvodákba, hogy ott legalább elfogadást és figyelmet kaphatnak, s így jól érezhetik magukat – még a családi nehézségeik ellenére is.

Manapság ugyanakkor a gyerekek egyre gyakrabban találkoznak felnőtt filmekkel is, ennek megfelelően ezzel a témakörrel úgyszintén foglalkoznunk kell. Előfordulhat ugyanis, hogy egy kisiskolás pornográf filmek nézésével akar kitűnni a társai közül, de persze az is, hogy az óvodások az egyes jeleneteket bent az óvodában kezdik el gyakorolni – az óvónők nem kis ijedtségére. Egy konkrét példát említve: egy kisfiú egyszer látta a bátyja egyik pornófilmjét, ami egy orális szexet magába foglaló jelenetet is tartalmazott egy férfi és egy nő között. A kisfiú aztán az oviban ki akarta próbálni a látottakat, csakhogy amíg a lányokat nem tudta rávenni erre, a fiúk ellenben érdeklődőek voltak, így végső soron két kisfiú kezdett el gyakorolni egymáson. Talán mondanom sem kell, hogy mindez mekkora riadalmat keltett abban az óvodában.

8720604364_85c5931a14_b
Az erotikus tartalmak ma már bárhonnan elérhetőek a gyermekek számára.

Az efféle érdeklődésnek azonban vannak olyan természetes megnyilvánulásai is, amelyek miatt nem szabad megdorgálni a gyermekeket. Ilyen például az a helyzet, amikor a kisfiúk arra kérik meg a kislányokat, hogy mutassák meg nekik a nemi szervüket. Ez egy teljesen egészséges, életkornak megfelelő érdeklődés, amiben semmiféle rosszaságot nem szabad belelátni az óvodások esetében. Ne felejtsük el, hogy egy kicsi gyermek számára alapjában véve semmi sem szexuális, hiszen elsősorban a környezet határozza meg, hogy mi az, ami erotikus és mi az, ami nem. Mindezek nagyjából azok a fő csomópontok is egyben, amikkel én az említett kurzuson a diákjaim körében foglalkozni szoktam. Az általuk behozott esetek mellett természetesen.

Van még valami, amit együtt kiemelt módon át szoktatok beszélni az óráid keretei között?

Nyilván átvesszük, hogy a nemiség kapcsán mi az adott életkornak leginkább megfelelő kommunikációmód, vagyis azt, hogy ők, mint szakemberek pontosan hogyan is reagálhatnak a gyermekek kérdéseire. Itt nem kell nagyon előrerohanni, hiszen fontos, hogy mindig a kicsik érzelmi terhelhetőségének, nyitottságának és ismereteinek megfelelő szinten tudjanak válaszolni nekik.

Ezt hogyan lehet konkrétan elképzelni? Gondolok itt arra, hogy miként lehet velük erről a témáról úgy beszélgetni, hogy meg is értsék a lényeget, miközben mégsem egy biológiai magyarázattal szolgálunk nekik?

Nos, a gyerekek esetén nem véletlenül kezdték el használni annak idején azokat a bizonyos (manapság sokat kritizált) „bibe és porzó” jellegű hasonlatokat. Azért nem olyan rosszak azok, mint ahogyan gondolnánk. Magától értetődő, hogy egy három és fél – négy évesnek nem kezdünk bele a petefészek vagy az ondó magyarázatába, hanem inkább különféle metaforákkal segítjük ki őt.

Nekem például az egyik személyes kedvencem annak ismertetése, hogy miként is kerül bele a baba a mama hasába. Ezt mondjuk azzal párhuzamba állítva lehet szépen előadni, ahogyan például egy mag belehullik a termőföldbe, majd pedig egy idő után – a víz és a napsugarak által – növekedésnek indul, s végül feltör a felszínre. Mindezt ugyanis már az egészen fiatal gyerekek is képesek reálisan elképzelni és megérteni. Ezen kommunikációs stílus kapcsán egyébként rengeteg kitűnő magyar és külföldi irodalom létezik. Azt azonban sohasem szabad elfelejtenünk, hogy

minden egyes életkor számára más az aktuálisan megfelelő magyarázat a szexualitással kapcsolatban!

Amivel viszont véleményem szerint semmiféleképpen sem teszünk jót, az a híres „gólya-sztori”, hiszen annak kapcsán egy idő után kénytelenek leszünk beismerni, hogy korábban nem mondtunk igazat. Az márpedig semmiképp sem előnyös, hogyha menten egy „hazugsággal” indulunk neki a nemiséggel kapcsolatos ismeretadásnak.

Azért, mert már ilyen fiatalon is csalódás érheti a gyerekeket ezen a téren?

Igen. Éppen ezért e helyett az opció helyett lehetne akár az egyes mesékre, illetve azok gazdag szimbolikájára is építeni. Ennek jegyében mondjuk úgy is el lehetne kezdeni a felvilágosítást, hogy megbeszéljük a gyerekekkel azokat a történeteket, amelyekben meztelenség vagy bármilyen hasonló, intim motívum jelenik meg.

Én azt szoktam mondani, hogy a legkedvezőbb talán az, hogyha nem „nekifeszülve” kezdjük el felvilágosítani a gyermekeket, hanem akkor ragadjuk meg az egyes helyzeteket, amikor a természetes érdeklődésük egyébként is fennáll – így amikor kérdeznek valamit, akkor azonnal reagálhatunk az adott történésekre. Ilyenkor úgymond kapott anyaggal dolgozhatunk, s nem egy általunk fontosnak tartott (a gyerekek számára azonban ismeretlen) tudáskört igyekszünk rájuk erőltetni.

IMG_5168
A gyerekek felvilágosításakor mindig tanácsos az élet adta szituációk mentén haladni.

Arra gondolsz tehát, hogy nem annyira célravezető az a forgatókönyv, amikor szülő és gyermeke összeülnek oly módon, hogy „most akkor a szexről fogunk beszélni”?

Az sem feltétlenül rossz, csakhogy az már korántsem mindegy, hogy ezt milyen felkészültségi szinten tesszük meg. Jómagam is jártam úgy például tizenkét év körüli diákok felvilágosításakor, hogy míg a lányok egy fürdőruhás nőnek a fényképe láttán is elpirultak, addig a fiúk már a legkeményebb pornófilmeknél tartottak, s ezt örömmel kifejezésre is juttatták. Nagyon eltérő lehet tehát a gyerekek tudásszintje – akár az életkorukat, akár a nemüket vesszük tekintetbe. Éppen ezért sokkal tanácsosabb lehet az, hogyha mindig hozzájuk, pontosabban az ő tudásbázisukhoz – és kérdéseikhez – igazodunk.

Ami pedig talán még ennél is lényegesebb lehet, az az, hogy

a szexualitásról alapvetően egy olyan természetes létezőként beszéljünk a gyerekeknek, amely mögött mély érzelmek vannak!

Az emóciók ugyanis a pornófilmekből teljes mértékig kimaradnak, s ma már sajnos – adekvát felvilágosítás hiányában – a pornográfia az elsődleges szex-edukációs forrás a fiatalok számára. Ez egyébként pontosan annak a visszacsapása, hogy mi, felnőttek egyrészt nem nagyon tudunk beszélni a nemiségről (legfeljebb annyit, hogy „kicsi vagy te még ehhez”), másrészt pedig, hogy a fiatalokat is mindig csak riogatni szoktuk a nem kívánt terhességgel, az abortusszal, a nemi úton terjedő betegségekkel vagy az AIDS okozta elhalálozással. Mindezek ellenére mi mégis úgy gondoljuk, hogy ők ily módon mindent megtudhatnak a szexualitásról. Ez az úgynevezett „szex-negatív nevelés”.

Márpedig mi érdekli leginkább a serdülőket a későbbiekben? Pontosan az, hogy miként is válhatnának jó szeretőkké. Erről azonban manapság sehol sem találhatnak igazán jó útmutatást, így egyáltalán nem csoda, hogy sokan hamar rátalálnak a felnőtt filmekre, amelyekről pedig sajnos be kell látnunk, hogy korántsem a realitásról szólnak – legyen szó akár csak az előjátékról, az orgazmusról vagy a nők vágyairól. Mindezek miatt addig, amíg a fiatalok el nem jutnak az első aktusig, addig hosszú éveken keresztül csak a valóságtól egyre extrémebb irányba eltolódó felnőtt filmekkel találkozhatnak, így aztán korántsem meglepő, hogy hányféle problémát okozhat az, hogyha kizárólagosan pornográfián szocializálódott fiúk veszik el a lányok szüzességét.

Egy kellemetlen tapasztalat ugyanis a lányoknál könnyen fájdalom-, míg a fiúknál pedig potenciazavarokat okozhat,

hiszen általában egyik fél sem úgy reagál a másikra, ahogyan azt a felnőttfilmek alapján elvárhatnák. A fő gond tehát rendszerint ez a paradoxon: ők a jéghegy csúcsával találkoznak először – ráadásul egyre fiatalabb korban.

A szülők és az óvónők mindezek kapcsán elsősorban azáltal tudják a későbbi párkapcsolati problémákat megelőzni, hogyha a szexualitást egy olyan természetes tevékenységként állítják be a gyerekek előtt, amely két ember között elsősorban akkor jön létre, amikor mélyebb érzelmek is jelen vannak egymás iránt. Mindez persze azért is lényeges lehet, mivel az iskolákban manapság egyre inkább kiszorulnak a pikánsabb tartalmú versek és költemények az irodalomórákról – annak ellenére, hogy erről a témáról az említett műfajoknál szebben és érzelemdúsabban aligha lehet beszélni. Én a magam részéről egyébként már az óvodások körében is egymás tiszteletének az elsajátítását vélem a legfontosabb „tananyagnak” – legyen szó akár az emberek, akár a nemek tiszteletben tartásáról. Ez ugyanis egy olyan alapvető tényező szerintem, ami a mai korunkból a leginkább kimarad, illetve amire a modern párkapcsolatoknak is feltehetően a legnagyobb szükségük volna.

3320542618_3ba3893466
Az irodalomórákról egyre inkább kiszorul a művészi erotika.

Az ember ugyanis eredendően arra születik – immáron évezredek óta –, hogy tartozzon valakihez, hogy kapcsolatban legyen, hogy szeressen, s hogy szeretve legyen. Angyal András egyébként ezt úgy fogalmazta meg korábban, hogy „nemcsak szükségleteink vannak, hanem erősen motiváltak vagyunk arra is, hogy másoknak szükségük legyen ránk”. A modernitás hirdetménye ezzel szemben: az érzelmek nélküli alkalmi kalandok keresése, illetve a gyönyörvezérelt szexuális kielégülés. Mindezek miatt érdemes volna alaposabban is megfontolnunk azt a gondolatot, amit Abraham Maslow jó pár évtizeddel ezelőtt jegyzett fel: „Meg kell értenünk a szeretet és a szerelem lényegét, tanítani kell tudni, létrehozni, megjósolni, vagy a világ egy ellenséges és elidegenedett hellyé válik csupán.

NINCS MÉG HOZZÁSZÓLÁS

VÁLASZ