Erkölcsileg toronymagasan elítélik a hűtlenséget. Sokkal inkább, mint az öngyilkosságot, a poligámiát vagy az ember klónozását – derült ki egy 2013-as amerikai kutatásból. A megcsalás jelensége egyre gyakoribb. Ugyanakkor a fogalom egyre szerteágazóbbá vált az idő előrehaladtával. Vannak azonban, akik valamilyen módon felülkerekednek ezen, tehát a megcsalás nem feltétlenül vezet a kapcsolatuk végéhez. Mit jelent ma a megcsalás? Ki léphet félre egy kapcsolatban, és lehet hűtlen párjához? Cikkünkben erre keressük a választ. 

Mit nevezünk ma megcsalásnak?

Alapvetően szexuális és érzelmi hűtlenségről is beszélhetünk. Az, hogy ehhez hogyan viszonyulunk, nemenként eltérő. A férfiak inkább a szexuális értelemben vett hűtlenséget tartják az „igazi” megcsalásnak, míg a nők számára elsősorban az érzelmi hűtlenség, a másik féllel való meghitt, bizalmi kapcsolat kialakulása az, amit sokkal nehezebben viselnek, mint azt, ha párjuk szexuális kapcsolatot létesít egy másik nővel.

Az azonban, hogy a fizikai, illetve az érzelmi megcsalásnak hol húzódik az a bizonyos határa, az már nemhogy nemenként, általában egyénenként is eltérő. Ez milyen spektrumon mozog valójában? Nos, szélesebb skálán, mint gondolnánk. Fizikai vagy szexuális jellegű megcsalás lehet akár az is, ha az illető megfogja valaki másnak a kezét (természetesen kontextus függvényében). Másnál viszont a puszilgatás vagy csókolózás jelenti a megcsalást. Adott esetben pedig ez sem üti meg a hűtlenség mércéjét, és csak konkrét szexuális tevékenység, aktus esetén beszélnek megcsalásról. Ez természetesen ezen belül bőven árnyalható még.

Az érzelmi hűtlenség nehezebben definiálható. Van, aki ezt nem tekinti megcsalásnak, de mint az látható, ez valóban széles skálán mozgó tényező: ki mit érez, ki mit él meg annak. Az érzelmi megcsalás az, amikor a pár egyik tagja többet ad magából érzelmileg egy harmadik személynek. A bensőséges kapcsolat ez esetben a kulcstényező – mély lelki kapcsolat egy másik féllel,

aki hangsúlyozottan nem a párunk.

A legtöbb esetben a hűtlenséget árulásnak éli meg az azt elszenvedő személy. Ez érthető, hiszen, ha fény derül a megcsalásra – az bármelyik előbb említett kategóriába is sorolható –, a másik fél sérül. Sérül a pár tagjai között lévő bizalom, intimitás. Mindez fizikai vagy lelki értelmében véve is komoly érzelmi hatásokat vált ki az elszenvedőből. Megbocsátható-e tehát a hűtlenség ennek fényében?

A válások hátterében leggyakrabban a megcsalás áll.
A válások hátterében leggyakrabban a megcsalás áll.

Ki lesz hűtlen?

Manapság egyre inkább elterjedő nézet, hogy az ember alapvetően poligám, míg a monogámia választott dolog. Utóbbi nagyobb biztonságot jelent evolúciósan (pl. utódfenntartás), így érdekünkben áll megtartani a partnerünket. Ennek következtében megtanuljuk elfojtani azokat az ösztönöket, vágyakat, melyek a hűtlenség felé mutatnak. Ez az elmúlt évtizedek során nagyban átalakult, tágabb határok között mozog a választott kapcsolat és az elköteleződés tekintetében. Mire vágyunk, miért vagyunk hűtlenek?

Sokan élnek meg valamilyen hiányt a kapcsolatukban, az azonban eléggé fontos számukra ahhoz, hogy ne lépjenek ki belőle (pl. egzisztenciális vagy érzelmi biztonságot nyújt). Ez függ attól, hogy egy kapcsolat tényezőinek alaphármasa közül (szenvedély, intimitás, elköteleződés) melyek, és milyen mértékben vannak jelen a párkapcsolatban. Ezek ugyanis erős protektív tényezők a megcsalással szemben. Minél nagyobb e három tényező intenzitása, annál kevésbé valószínű egy harmadik fél képbe kerülése, a megcsalás valamely formájának realizálódása.

A hűtlen fél keres valamit a másikban. Valamit, amit nem kap meg a párjától. Sokszor nem is a másik személye, hanem maga a létrejött szituáció az, ami fenntartja ezt a külső kapcsolatot. A másik, azáltal, hogy megadja ezt az érzést – pl.: törődés, érdeklődés, figyelem, pozitív tulajdonságok kiemelése által – kielégíti ezt a vágyat. Legalábbis egy ideig. De meddig? Biztosan jó, ha kívülről kapjuk meg, amire belül vágyunk? Vagy az, ha a saját kapcsolatunkban nem kapjuk meg ezeket? Hol keressük hát erre a választ? Első lépésként vizsgáljuk meg, hogy bennünk milyen érzések merülnek fel ezzel kapcsolatosan. Mi az, amire mi magunk vágyunk? Mit adunk, és mit kapunk a kapcsolatunkban? Mi az, amit el tudunk fogadni, és mi az, amit már nem? Ha ezen az úton indulunk el, akkor meg is tettük az első lépéseket afelé, hogy az előbbi kérdésekre választ adhassunk saját magunknak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ