Mindannyian nagy szeretettel idézzük fel gyermekkori meséinket, de legtöbbször nem is gondolnánk, hogy a mítoszok, a Grimm fivérek történetei vagy a magyar népmesék milyen nagy hatással is voltak ránk annak idején. Ugyanis kisgyermekként szükségünk van rá, hogy jó példával járjanak előttünk, hogy azonosulási pontokat és támogatást kapjunk. Gyakran előfordul, hogy a szülői támogatás önmagában nem elég az öntudat, az egészséges ön-értékelés és a hatékony megküzdési módok kialakításához.

Számtalan tanulmányt, könyvet, cikket olvashatunk kora gyermekkori élményeink, tapasztalataink jelentőségéről. Szüleink, közeli családtagjaink példájának, tanításának köszönhetően napjaink strukturálttá válnak, kialakul kötelességérzetünk, morális értékeket, célokat kapunk előttünk álló életünkhöz. Különösen fontos ez manapság, hiszen felborult világunkban a korábban működő értékrendek és normák már nem tudnak utat mutatni az élet útvesztőjében, és könnyű eltévedni miközben a helyünket keressük. Időben fel kell vérteznünk magunkat, hiszen felnőtté válásunk során pszichológiai problémák sorával fogjuk szembetalálni magunkat, a nárcisztikus csalódástól, a testvérféltékenységen át a szülőkről való leválásig.

Ez a korai időszak meghatározó felnőttkori életünk szempontjából, hiszen ekkor alakul ki és szilárdul meg sorskönyvünk, ami azután egész életünkben a végzetünk felé hajt bennünket. Ez a hosszútávú életterv, ami elsősorban szüleink, családtagjaink szavai, tudatos vagy tudattalan jelzései alapján íródik, később hatással lesz életünk alakulására, döntéseinkre, kapcsolatainkra, de akár még halálunkra is.

Mindenkinek megvan a saját meséje, a saját sorskönyve az életben,

és igen korán, már az első néhány életév során kialakul, hogy miről fog szólni történetünk, kik lesznek a szereplői, és ami a legfontosabb: hogy mi magunk milyen szerepet játszunk majd benne.

Mati
Korai éveink alatt dől el, hogy végül hősök, megmentők, vesztesek, vagy árulók leszünk saját történetünkben.

A szerepek ugyanis nem egyértelműek. Számtalanszor előfordul, hogy a korai évek tapasztalatainak hatására mi leszünk történetünk rossz fiúja vagy vesztese, annak ellenére, hogy józan ésszel végiggondolva mindannyian arra vágyunk, hogy a végén boldogan éljünk, míg meg nem halunk. Mindemellett sorskönyvünk nemcsak a mi szerepünkre lesz hatással, de azt is meghatározza, hogy életünk során kivel kerüljünk kapcsolatba, mivel, – ha tudattalanul is – de olyan partnereket keresünk magunk mellé, akik hajlandóak lesznek eljátszani rájuk osztott szerepeinket.

 

…és színre lépnek a csodák

Történetünkért tehát elsősorban szüleink, gondviselőink felelnek: nevelő célzatú instrukcióik mellett testtartásuk, hanghordozásuk, viselkedésük rejtett tartalmai is részt vesznek sorskönyvünk írásában. Sajnos sok gyereknek nem adatik meg, hogy megfelelő támaszt kapjon szüleitől, sőt van, hogy egyáltalán nem kap iránymutatást. Ehhez nem is kell rossz családban felnőni, gyakran az is elég, ha a hozzánk közel állóknak nincs elég idejük és energiájuk arra, hogy jó példaképként járjanak előttünk, és mind verbális mind metakommunikációs szinten fejlesztő és koherens üzeneteket adjanak a gyereknek.

Ebben a helyzetben siethetnek segítségünkre a mesék. A mesék, a mondák, a mitológiák mind ugyanarról a tőről származnak. Az emberiség korai időszakától kezdve körülvesznek bennünket, minden népcsoport életében megtalálhatóak, szerepük meghatározó a közösségben, egyszerre bírnak nevelő és szórakoztató jelleggel. Eric Berne, pszichiáter szavait idézve:

„már minden ember sorsát megírták a régi görögök.”

Ha jól megfigyeljük világunk mesés történeteit a mítoszoktól a népmesékig látható, hogy legendáink típusfigurákra épülnek, és olyan ősi témákat dolgoznak fel, melyek egykor és ma egyaránt aktuálisak voltak. Olyan figurákról van szó, mint a kicsiből naggyá váló, gyakran lenézett helyzetéből felemelkedő legkisebb hős (pl. Kukorica Jancsi vagy Hamupipőke), az elátkozott, megmentésre szoruló karakter (pl. a Békakirályfi vagy Csipkerózsika), a legjobbkor feltűnő jótevő segítő (pl. Jótündér keresztanya vagy a Dzsinn) vagy az irigységből, kapzsiságból vagy ártó szándékból a hőseink vesztére áhítozó gonoszok (pl. a Hétszünyű kapanyányimonyók vagy a Gonosz mostoha) és még sorolhatnánk a történetekben megjelenő jellegzetes, archetipikus figurákat, akik szinte minden mese meghatározó alakjai.

A felnőtté válás, a pártalálás, a küzdelem és a halál témái éppúgy megjelennek a mesékben, mint a való életben, és hőseink éppen úgy keresik az utat a misztikus tájak, sötét erdők mélyén, ahogy mi keressünk boldogulásunkat az életben. A különbség csupán annyi, hogy míg az emberi élet gyakran kudarcokkal teli és kilátástalan, addig a mesehősök fájdalommal és küzdelmekkel teli történetük végére mindig megtalálják boldogságukat.

De hogyan is segít a mese?

A történetekben rejlő szimbólumok és ősképek hidat alkotnak a tudat és a tudattalan között, működésbe hozzák a bennünk élő személyes és kollektív lelki tartalmakat, azonosulási pontokat, és egyben megerősítést is kapunk, hogy a problémáinkkal nem vagyunk egyedül a világban. Összekapcsolja a belsőnkben rejlő, a tudattalan mélyéből származó archetípusokat, ösztönenergiákat és kapcsolati mintákat a külső világ képeivel, átlendít elakadásainkon, és utat mutatva számunkra a megoldás felé terel bennünket. A gyermeki lélekben ezek a folyamatok a képzelőerő segítségével, az ábrándozással, az ismételgetéssel, újabb részletek kitalálásával valósulnak meg. A mesék szerkezete és formája struktúrára tanít, a tudattalan tartalmak tudatos képzetekké alakulnak, miközben a gyermek fantáziája olyan témákkal gazdagul, amelyekre magától nem tudott volna szert tenni. Legkedvesebb történeteink szereplői inspirálhatnak bennünket, és amikor életünk első éveiben kialakul, hogy saját történtünkben végül melyik szerepet játszuk majd,

nekik is köszönhetjük, hogy megmentők vagy megmentésre várók, segítőtársak vagy árulók, nyertesek vagy vesztesek leszünk-e végül.

gyongy
Fodor Ákos: „Minden Lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hős lovag. A Lány trónol Álomország trónján, a Fiú képzel kardot és lovat.” – Székács Gyöngyvér grafikája

Mágikus tartalmai miatt sokan alábecsülik a mesék, mítoszok jelentőségét, azt tanácsolva, hogy csodavárás helyett inkább álljunk két lábbal a földön. Pedig az ókori történetek – deus ex machina – megoldásai, a segítő szándékú istenek, jótündérek feltűnése a mi életünkben ugyanígy tetten érhető, pusztán egy reálisabb formában. Ám nemcsak a népmesék, mítoszok hathatnak ránk ilyen módon. Az olyan modern mesék, mint a Star Wars, a Gyűrűk ura, a Harry Potter, ugyan bonyolultabb, modernizált köntösbe bújtatva, de ugyanezt az üzenetet hordozzák. Lehet, hogy gyermekkorunkban nem adatott meg számunkra, hogy szüleink, vagy a tőlük hallott mesés történetek inspiráljanak bennünket, de az már csakis rajtunk múlik, hogy felnőttként hajlandóak vagyunk-e magunkévá tenni a mesék üzenetét: hogy a legkisebb fiúból komoly küzdelmek árán, de végül király lehet, hogy a királylányt megmentheti a hős harcos a sárkánytól, és hogy ha felismerjük őket, akkor életünk jótevői a szükséges pillanatban segítséget nyújthatnak, és átlendíthetnek minket elakadásainkon.

Székács Zsófia, tanácsadó pszichológus, a Lisznyai Pszicho-Műhely munkatársa

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ