Az utóbbi hetek híreit megtöltötte az Izrael körüli feszültség, melyet Donald Trump állásfoglalása okozott. Az amerikai elnök hivatalosan is elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, mely kijelentés sokak szerint a szikra lehetett egy benzinnel átitatott szénakazalon. Mitől tart a nemzetközi sajtó és mi történik valójában? Izraelben jártunk. Hajdu Tamara véleménycikke.

December hatodikán Donald Trump bejelentette, hogy az Amerikai Nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe költözik. Az ötlet nem teljesen légbőlkapott, hiszen a Jerusalem Embassy Actet 1995-ben szavazta meg a Kongresszus. Végrehajtását azonban – éppen a politikai vihar kirobbananásának elkerülése végett – eddig minden elnök elhalasztotta. Mivel az összes állami intézmény Jeruzsálemben működik 1949 óta, logikusnak tűnhet, hogy a nagykövetségek is odaköltözzenek. Ez eddig mégsem történt meg, nem véletlenül: a nagykövetség átköltöztetésével az adott ország elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Kétségtelen, hogy az izraeli lakosság is így tekint a városra, a probléma forrása az, hogy nem csak ők.

Jeruzsálem mind vallásilag, mind etnikailag és politikailag rettenetesen összetett város.

Lakosságának 35 százaléka palesztin, akik épp úgy fővárosuknak tekintik Jeruzsálemet, mint az izraeliek. Az 1967-es hatnapos háború óta tartozik egész Jeruzsálem izraeli fennhatóság alá, ezt azonban az ENSZ biztonsági tanácsa annexiónak minősítette, így Jeruzsálem hivatalosan nem elismert Izraeli fővárosként.

Nemzetközi sajtóvisszhang

Az elmúlt évtizedekben általános megegyezés volt, hogy Jeruzsálem helyzetét illetően csak akkor születhet változást hozó döntés, ha az egy békeegyezmény részeként születik. Éppen ezért tartotta meg minden ország Tel-Avivban a nagykövetségét. Trump bejelentését követően számos ország vezetője adott hangot aggodalmának. Sokan vélték felesleges provokációnak lépését, vagy látták ebben egy új intifáda kirobbanásának veszélyét. A magyar és nemzetközi sajtó is hangos volt az Izraelben elharapódzó feszültségtől, tüntetésektől, agressziótól, az előrelátható közel-keleti konfliktustól. Semmiképp sem tűnt jelen pillanatban Izrael a legkívánatosabb turista célpontnak. December 9-én reggel érkeztünk Tel-Avivba.

Tel-Aviv tengerpartja mindenkié

Érkezés Izraelbe

Nemzetközi konfliktus ide vagy oda, szombati napon semmiképp sem szerencsés Izraelbe megérkezni. Tel-Aviv gyakorlatilag kihaltnak tűnt, visszhangoztak az üres utcák guruló bőröndjeink zajától. Napnyugtakor azonban életre kelt a város, megismerhettünk Tel-Aviv sokszínűségét és elképesztő vibrálását. Biciklivel jártuk be a belváros utcáit és a tengerpartot, mindeközben tökéletesen biztonságban éreztük magunkat. Mind napközben a piacokon, mind este a bárokban vegyesen találkoztunk arab és izraeli származásúakkal, nem érződött semmiféle feszültség közöttük. Tel-Avivot nyitott, szabad szellemű városnak ismertük meg.

Izraeli és Pride lobogók egymás mellett.

Az izraeli zászló mellett rengeteg helyen lobog a pride-ot hirdető szivárványszín lobogó. Több helyivel is szóba elegyedtünk, és megkérdeztük őket biztonságos-e Jeruzsálembe utaznunk a következő napokban. Legtöbben csak legyintettek és arra biztattak, ne aggódjunk a sajtóban elhangzottak miatt, nyugodtan élvezzük a sok csodát, amit a város nyújthat. Így aztán két nappal később elindultunk a buszpályaudvarra. Már az odavezető út is kalandosnak bizonyult, ugyanis a tömegközlekedés szerves részét képezik az úgynevezett sherutok, melyek tulajdonképpen hop-on-hop-off taxik vagy menetrenden kívüli minibuszok. Ha fel akarsz szállni, le kell intened egyet, majd szólsz a sofőrnek, hol szeretnél leszállni. Annyiban különbözik a taxitól, hogy megadott útvonalon közlekedik, mint egy rendes busz, és egyszerre körülbelül tíz ember fér fel rá. Ha éppen nincs szabad ülőhely, a sofőr egyszerűen nem áll meg. Érdekes volt látni azt az általános bizalmat, ahogyan itt a fizetés működik: az ember egyszerűen lehuppan hátra, majd utastársai segítségével előreadja az aprót, a visszajáró pedig szintén kézről kézre jut vissza hozzá. A buszpályaudvaron is rendkívül egyszerű volt a tájékozódás, és szűk egy óra múlva már Jeruzsálem belvárosában voltunk.

Mi történik Jeruzsálemben?

Amint Jeruzsálembe ér az ember, rögtön érzi, hogy teljesen más a légkör, mint Tel-Avivban. Szinte minden ember visel valamilyen vallási jelképet, ellenben nem tarkítják a várost felhőkarcolók. A színes piacok helyén esténként semmihez sem fogható bulinegyed nyílik, ahol zsidók, palesztinok és keresztények egyaránt megfordulnak. Az óvárosban mind a három vallás legszentebb helyszínei egymástól pár perc sétára találhatóak. Bizonyos órákban egyszerre hangos az egész város a keresztény templomok harangjaitól és a minaretekből harsogó Allahu Akbartól, melynél meghatóbb jelenséget még sosem tapasztaltam.

Az óvárosi mecset környékén szigorú öltözködési szabályok vonatkoznak a női látogatókra

Habár némi aggodalommal érkeztünk, semmiféle feszültséget nem tapasztaltunk ottlétünk során. Néhány Trumpot dícsőítő óriásplakáton kívül semmi jele nem volt az elmúlt napok eseményeinek, még szinte meglepő is volt, hogy ezek a plakátok még csak megrongálva sem voltak.

Isten áldja Donald Trumpot!

Izrealben általánosan jellemzőnek tűnt a relatíve magas közbiztonság és a hatóságok állandó jelenléte. Mind rendőrt, mind katonát (köztük rengeteg fiatal nőt) látni szinte minden utcasarkon, masszívan felfegyverkezve. Úgy tűnt, hogy a város szentségét olyan mély tisztelet övezi, hogy nincsen rá hatással a felélénkülő konfliktus. Természetesen csak Izrael kis szegletét láthattuk rövid idő alatt, de annyi bebizonyosodott, hogy egy elképesztően sokszínű, izgalmas ország, ahol turistaként semmi félnivalója nincs az embernek (hacsak nem a pénztárcáját félti az áraktól, melyek a nyugat-európai standardon is messze túltesznek).

Hogy lehetséges, hogy egy ilyen többezeréves konfliktusokkal mélyen átitatott országban békét és nyugalmat talál az ember? A zsidó-palesztin gyűlölködés sajnos mindkét fél részéről jól megalapozott sérelmekből táplálkozik, így a feloldása szinte lehetetlennek bizonyul. Izreael utcáit róva mégis azt tapasztalhatjuk, hogy a különböző csoportok tagjai gond nélkül beszélgetnek, dolgoznak és szórakoznak együtt. Valószínűleg ez halmozottan igaz Jeruzsálemben, ahol a vallási és kultúrális központ révén együtt élnek a különböző népcsoportok, mint szegregáltabb helyeken. Gondolhatnánk azt is, hogy az ilyen nagyvárosokban a legfeszültebb a helyzet az összezártság miatt, szemmel láthatólag mégsem így van. Miért? A szociálpszichológia egy régi elmélete a kontaktushipotézis (Allport, 1954), mely szerint

a személyes kapcsolat A külső csoport tagjaival csökkenti az ellenük irányuló sztereotípiákat és diszkriminációt.

Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a sztereotipizálás tulajdonképpen egy kognitív torzítás, amivel egy csoport tagjait ugyanolyannak látjuk bizonyos tekintetben. A személyes kapcsolat a csoporttagokkal azonban rávilágít az egyéni különbségekre, és hogy nem minden csoporttag illetszthető be ebbe a felállított negatív képbe. Másrészt a személyes kontaktus a démonizált csoport tagjaival csökkenti a szorongást, amely köréjük épült. Elképzelhető, hogy ennek köszönhető a békés légkör, amit Jeruzsálemben és Tel-Avivban is tapasztalhatunk: itt az emberek kénytelenek egymás közelében élni és együttműködni akár tetszik, akár nem. Ezáltalál megismerik egymást, és talán nem csak az izraelit vagy a palesztint látják már egymásban, hanem a személyt magát.

Európai szemmel gyakran torzított kép alakul ki bennünk bizonyos helyekről, melyek a mi kultúránktól idegennek tűnnek. Ha egy tanulsága volt ennek az útnak az ez: a médián keresztüli tájékozódás szükséges, de korántsem elégséges. Amikor csak tehetjük, érdemes saját szemmel megismerni a világot és rácsodálkozni sokszínűségére.

Felhasznált szakirodalom:

Smith, E. R. & Mackie, D. M. (2004). Szociálpszichológia. Budapest, Osiris Kiadó.

•••

A Mindset Pszichológia szerkesztősége sokszínű. Közösségünkben számos vélemény, értékrend és látásmód fér meg egymás mellett. Jelen cikk kizárólag az író álláspontját tükrözi.

MEGOSZTÁS
A szerző pszichológus, a Mindset Politikai pszichológia rovatának szakújságírója. Társadalom és szervezetpszichológia mesterszakon végzett az ELTE-n, szabadidejében fotózással is foglalkozik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ