Néha úgy tűnhet, hiába írunk 2017-et, hiába a pszichológia gyorsuló elterjedése. Nem az USA-ban élünk, ahol már nem azt nézik ki, akinek van, hanem akinek nincs pszichológusa. De miért kellene még mindig a gyengeség jelének éreznünk, miért kellene bárki előtt is megbélyegzettséget megélnünk, ha a párunkkal hetente, kéthetente pszichológusokkal beszélgetünk? Nem terápiára járunk, beszélgetünk. Konzultálunk. Kiss Dániel pszichológus írása.

Noha a pszichológiai szolgáltatást igénybe vevők száma egyre növekszik, egy nemrég készült kutatás mégis kimutatta, hogy egyetemi hallgatóknak csak nagyjából 5 százaléka lenne hajlandó lelki kellemetlenségek esetén pszichológiai segítséget kérni. Legtöbbjük inkább a barátaitól, rokonaitól kérne támogatást, 39 százalékuk itallal, 15 százalékuk pedig drog segítségével próbál megküzdeni a problémákkal. Sajnos többségük életében a társas támogatás mellett jelen van a rendszeres alkoholfogyasztás is, mint megküzdési stratégia. A kutatásban azonban nem a száraz számok a legmeglepőbbek, hanem az, hogy ezeket az adatokat pszichológushallgatók körében mérték, akik elvileg sokkal nyitottabbak (vagy annak kellene lenniük) a pszichológiára és a segítségkérésre.

Felmerült hát a kérdés: mi befolyásolja azt, hogy beszélünk egy pszichológussal vagy sem? Miért nehéz a nőknek még mindig bevonni pasijukat egy pszichológussal való közös gondolkodásba? Lássuk, mit mondtak már el korábban a segítségkéréssel kapcsolatos attitűdökről a nálunk nagyobb tudósok.

Kevésbé esélyes, hogy pszichológushoz mennek:

  1. A férfiak – az összes létező kutatás egybehangzó eredménye alapján. Ráadásul a segítséget kérők aránya 1:7-hez a nők javára. Ezen ma már talán senki nem lepődik meg, cikkünk mégis ennek megváltoztatásáért szólal fel.
  2. Az alacsonyabb társadalmi státuszúak. (Az attitűdök viszont nem függtek a jövedelemtől, sőt az emberek negatívabban viszonyulnak az ingyenes, mint a fizetős terápiához.)
  3. Az alacsonyabb iskolai végzettségűek.
  4. A magukon kevesebb pszichés tünetet észlelők.
  5. Azok, akik a segítségkérés miatt erősebben éreznek megbélyegzettséget.

Nagyobb eséllyel fordulnak pszichológushoz:                                                          (az eddigiek ellentétein kívül)

  1. Akik hisznek a változáshoz szükséges belső erőforrásaikban és képességeikben.
  2. Az érzelmileg nyitottabbak.
  3. Akik már jártak szakembernél, vagy magánemberként ismernek pszichológust.

Személyes időnk: elválaszt vagy összehoz?

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett saját kutatásunkban tovább vizsgáltuk, mi befolyásolja a pszichológiai segítségkéréshez való viszonyulást Magyarországon.

Kiderült, hogy a leginkább negatív irányba ható tényezőnek a vidéki lakhely bizonyult. Főleg amiatt, hogy Budapesthez viszonyítva a vidékiek inkább éreznék megbélyegezve magukat akkor, ha pszichológushoz fordulnának. Elősegíti viszont a segítségkérést a jellemzően múltbéli traumákon vagy negatív életeseményeken rágódó ember időhöz való hozzáállása (múltnegatív időperspektíva). Ezzel szemben rontja a segítségkéréshez való viszonyulást az úgynevezett jelenfatalista időperspektíva, ami a sorsába beletörődő, helyzetének megváltoztatásában nem hívő ember életfelfogása.

Annak, ahogyan megéljük az időt, jelentős hatása van párkapcsolatainkra is. A férfiaknál ugyanis általában a jelenhedonizmus, vagyis a pillanat élvezete, a nőknél pedig a jövő felé fordulás a jellemzőbb. Ez magát a párválasztást, majd a párkapcsolatot is befolyásolja, hiszen az eltérő időperspektívájú feleknek egyben eltérő elvárásaik is vannak. A jövőorientáltaknak inkább a tervezhetőség és a kiszámíthatóság a fontos, míg egy jelenhedonistának a spontaneitás és az érzékiség. A múltorientáltak sokszor elszalasztott párkapcsolati alternatívákon keseregnek, számukra sem fontosak a testi izgalmak. A párok össze nem illő időperspektívája akár kommunikációs félreértéseket, párkapcsolati konfliktusokat is eredményezhet, hiszen az eltérő időperspektívák eltérő tevékenységek preferenciájával, eltérő elvárásokkal járnak.

Olyan, mintha külön nyelvet beszélnének.

A társas tanulás nyomán kialakult időperspektívánk azonban egyrészt nem szégyen, másrészt megváltoztatható. Párunk időperspektívájának azonosítása elősegítheti a másik empatikus megértését. Időperspektíváink pedig közösen módosíthatóak egy optimálisabb, dinamikusabb időperspektíva-kombináció elérése érdekében.

Akkor vagy kemény, ha gyenge is tudsz lenni

Az időhöz való viszonyulásunk kiváló példája annak, miért nem szégyen párkonzultációra járni. Egy markáns időperspektíva-orientáció nem betegség, nem patológia. Tehát

párkonzultációra nem csak probléma esetén járhatunk,

nem csak akkor, ha már magunktól nem tudjuk egybetartani kapcsolatunkat, hanem akkor is, ha párunkkal közösen szeretnénk önismeretünket fejleszteni, kommunikációnkat, szeretetnyelveinket, személyiségünket közös céljaink érdekében még jobban összehangolni.

Emellett természetesen továbbra is legitimitása van annak, ha valakinek nehézségei adódnak párkapcsolatában. Merjük felvállalni, hiszen ez nem szégyen, sőt értéket közvetít az a hozzáállás, ha hajlandóak vagyunk közösen dolgozni a minden párkapcsolatban természetesen jelentkező fennakadásokon.

Mégis nehéz lehet leginkább a férfi partnert bevonni a párkonzultációs folyamatba. Fontos tehát megértenünk nekünk, férfiaknak, hogy ha pszichológushoz járunk, az

nem rombolja maszkulinitásunkat,

nem jelenti azt, hogy inkompetensek lennénk párkapcsolatunk vezetésében. Sokkal férfiasabb, és a nők szemében is vonzóbb, ha felvállaljuk önmagunkat, és nagyvonalúan felülemelkedünk azon, ki bélyegez meg ezért minket és ki nem. A stigmatizáció arról állít ki bizonyítványt, aki közvetíti, nem aki felé irányul.

Fontoljuk meg: mennyivel biztosabb alapokon áll és mennyivel erősebb az a férfiasság, amely képes gyengeségei felvállalására is.

Szeretne párkonzultációra jelentkezni? A cikk szerzőivel, Dienes Angéla és Kiss Dániel pszichológusokkal az alábbi e-mail címeken kerülhet kapcsolatba: angela.dienes@mindset.co.hu és daniel.kiss@mindset.co.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ