„A fiatal felnőttek a legnormálisabb emberek a világon, szeretetteljesek és liberálisak” – mondta Dr. Lisznyai Sándor a XX. Pszinapszison tartott előadásán pénteken. A klinikai szakpszichológus szerint fiatalabbként és idősebbként is csak rosszabbak vagyunk. Ugyanakkor aki nem élte meg a kamaszkort, az könnyen szerethetetlenné válik. 

Pályakezdés pszichológusként – Mikor vagyuk „készek”

A pályakezdők körében úgy tűnik, a pszichológusi pályakezdés során, a pszichológus identitás mintha megkésetten alakulna ki. Kezdő pszichológusokban gyakran megfogalmazódik az a félelmetes kérdés, hogy hogyan lesz egyáltalán esetem? Lisznyai csodálkozik, hogy ez hogy lehet probléma egyáltalán, hiszen Budapesten tizenötszörös a túljelentkezés a kliensek részéről, a praxisképes pszichológusok számához arányosan viszonyítva. A kezdő, de akár már évek óta dolgozó pszichológusokban is nagyon gyakran a

„még nem vagyok kész”

érzés az uralkodó. Még 40 éves pszichológusok is sokszor így éreznek, akiknél már felmerül a kérdés, hogy ha eddig nem voltak, akkor mikor lesznek „készek”, hiszen innentől kezdve csak szétesni kezdenek. A félelmek ellenére a felmérések viszont egyértelműen azt mutatják, hogy a tapasztalat és a kompetencia, a tapasztalat és a terápiás hatékonyság között nincs összefüggés, a korrelációk gyakorlatilag 0 körüliek. A különbség csupán annyi, hogy a fiatalok és a hosszabb ideje praktizáló pszichológusok másban és másban jók. Súlyos depressziós betegeket például csak hatalmas belső energiával, fiatalok tudnak gyógyítani. A paradox az, hogy őket meg nem engedik praktizálni.

A pszichológusi identitás megvizsgálása után lássuk, hogy mik az identitásalakítás általános ifjúkori válságai. A tartalomelemzés módszerével kiemelhetőek a nagyobb identitáskrízis-típusok.

A kamaszkor, mint kihagyhatatlan kritikus életszakasz

Először is felmerül a kérdés, hogy az identitás-alakítás útja során miért kell egyáltalán kamasznak lenni? Milyen az az ember, aki nem volt kamasz? Vannak olyanok, akik ilyen fejlődéstörténet mellett még sikeresek is, és magas pozíciókban dolgoznak. Ők általában erősen machiavellisták. Ők azok, akik

„tudják kivel kell lefeküdni, ahhoz hogy előrejussanak”,

ők azok akik egy cégnél nem tartják be a szervezeti szabályokat és például elkövetik azt az alapvető hibát, hogy úgy beszélnek az egyik alkalmazottról, hogy az nincs ott. Fejlettebbnek és felnőttesebbnek tűnnek, de mesterkéltek. Gyakorlatilag a preadoleszcens stádiumában vannak, kavarnak és könnyen parentifikálhatóak. Szerethetetlenek.

Az ilyen embereket a kamasz-közösség kiveti magából. Az árulókat meglincselik, a kavarógépeket kitaszítják. Általánosságban azt lehet elmondani, hogy aki átesik a kamaszkoron nemesebb, és jobb fej lesz. Az ilyen emberek kimaradtak kamasz-közösségekből, nem kapták meg annak viselkedésüket megnyirbáló visszajelzéseit.

Az elhúzódó fiatalkor egyik oka lehet tehát, hogy kiesik a kamaszkor. Ezen kívül társadalmi változások is visszavethetnek egyes fejlődési útvonalakat (ilyen például az is, hogy a fiatalok lakáshoz jutása problémás).

Rimbaud
Arthur Rimbaud – A tehetség krízise

Tipikus fiatalkori krízisállapotok

Az egyik fiatalkori krízis a kallódás állapota. Ez egy romantikus átmenet a fiatal felnőttkorba, megható figurák jellemzik. A Zabhegyező hangulata szimbolizálja. Ennek az állapotnak a legfőbb vonása, hogy tranzakcióanalitikus értelemben az egyén már nincs benne a korai szkriptekben de még nincs benne a későbbiekben sem.

A tehetségek kallódása egy igen speciális állapot, amikor az egyént a túlzott tehetsége juttatja krízisbe. Ez az Arthur Rimbaud-féle Teljes Napfogyatkozás effektus. Nihilizmus és kiürült kapcsolatok jellemzik.

Az „Éjszakai tűz” állapot azokra a fiatalkora jellemző, akik nem tudtak azonosulni a társadalmi konvenciókkal. Nincs életpálya-modelljük. Kosztolányi mondta, hogy utoljára neki volt életpálya-modellje. Ez a modell pedig annyira erős volt, hogy hiába ivott, dohányzott, a modell fenntartotta magát.

Az elhúzódó szüzesség állapota elsősorban társas téren megélt krízis, és azt mutatja, hogy kritikus életszakaszokat nem lehet kihagyni a fejlődéstörténetünkből.

A kettős-kötés krízisbe taszító dinamikája

Mindezeken túl a fiatalokat általánosan gyakran krízisbe, és akár patológiába taszító pregnáns pszichológiai jelenség a double-bind kommunikáció és a double-bind helyzetek. Ez az ún. kettős kötés állapota, amikor mindegyik alternatíva választása negatív következményekhez vezet, a cselekvés és a nem-cselekvés egyaránt bajt okoz, az ember sarokba szorítva érzi magát. Ezek az olyan helyzetek, ahol azért lehetetlen az alkalmazkodás és a megfelelés, mert egymásnak ellentmondó üzeneteket kommunikálnak felénk. A szülő ilyen kommunikációt folytat, amikor azt kéri gyermekétől, hogy kritizálja őt, mondja meg, szülőként mit csinál rosszul. De közben érzi a gyermek: ha kritikát mond, rosszul jár. Ha nem mond semmit, akkor is, hiszen azt kérték tőle, hogy mondjon.

A duble-bind fogalmának megalkotója, Gregory Bateson szerint a double-bind 6 eleme a következő:

  1. Autoriter helyzetben nyilvánul meg, egyenlőtlen dominancia-viszonyban.
  2. Hosszú időn át kommunikálódik és fennáll.
  3. Csak zsákutca-alternatívák ágaznak ki belőle.
  4. Metakommunikációs paradoxon jellemzi: a verbális kommunikáció szintjén: „Tedd meg bátran!”, a metakommunikáció szintjén: „Ha megteszed, baj lesz.”
  5. Nem lehet kiszállni a rendszerből.
  6. A rendszer önfenntartó.

Tipikus double-bind rendszerhelyzetet teremt a drogos gyerekek szüleinek magatartása. A gyermeket meggyógyítja egy pszichológus, egy egészségügyi közegben. Az anya elkezdi gyűlölni a pszichológust, hiszen ő akár tíz évet is rááldozott az életéből, hogy a gyermekét kisegítse a drogozásból, a pszichológusok meg egy év alatt meggyógyították. A fiától metakommunikációs szinten azt kérdezi:

„Komolyan ezektől gyógyultál meg, és amit én adtam éveken át, az semmi volt?”.

A gyerek meggyógyul, kijön az intézményes közegből, az anyja kérdezgetni kezdi: „De most komolyan, tényleg jobban vagy?”. Az anya valójában azt akarta, hogy meggyógyuljon, de már azt is akarja, hogy ne gyógyuljon meg, mert az értelmetlenné tenne több évet az életéből. Az ilyen double-bind kommunikáció miatt sokszor megtörténik a visszaesés, a drogosok kezelése során ezért nem engedélyezik sokszor a szülővel való találkozást.

Hogyan lehet terápiás keretek között segíteni a double-bind-ba szorult embereken? Képzett szakemberek is gyakran csak felismerik a double-bind jelenségét, de nincs eszközrendszerük annak kezelésére. Adekvát és jól alkalmazható terápiás módszerek ilyenkor a monodrámás elemek, mintha-terek teremtésével, hogy a kiút alternatívája mégis megteremthető legyen, a videó-technikák, a rejtett ágensek kinagyítására a kliens számára. Alapvetően a hosszú lefolyású, kapcsolati alapú terápia vagy tanácsadás adekvát ilyenkor.

Ezekből a rendszerekből csak úgy lehet kiszállni, ha sok felettes-én elemet felülírunk.

Bálint Mihály azt hangsúlyozta, hogy a pszichológusnak ilyenkor másodlagos szociális ágensként új funkciókat kell kiépítenie és kiépíttetnie a kliensével. Az eddigi életét felül kell írni, a selfnek, mint az új világ megteremtőjének kell szerepelnie. Az identitást annak minden területén újra kell építeni. Ezen a területen hasznos az Irwin Yalom-féle egzisztencialista terápiás szemlélet.

NINCS MÉG HOZZÁSZÓLÁS

VÁLASZ