Hirdetés

Elterjedt és közhelyes nézet, hogy az internet világa összeköti az embereket. Valójában a legtöbb online felület működési elve azon alapszik, hogy számunkra személyre szabott tartalmakat biztosítson a megadott adataink alapján, melynek eredményeképpen az internet főként a hasonló embereket köti össze. Ezt körvonalazza a „filter bubble” jelensége, magyarul buborék-hatás, ahol az egyén egyfajta információs zártságot tapasztal meg. Felvetődik a kérdés, milyen az élet a buborékban? Van-e kiút a buborékból? Cikkünkből kiderül.

Hirdetés

A közösségi média és keresőprogramok világát éljük, amelyeknek révén számos „személyes” adatot kiadunk magunkról. Ha valamihez nem értünk, kevés információval rendelkezünk vagy csak éppen érdekel minket valami, akkor rögtön előkapjuk telefonunkat, laptopunkat és egy keresőprogram segítségével azonnali válaszokhoz, tudáshoz jutunk. De nemcsak a keresőprogramokat említhetjük meg, hanem számos egyéb online közösségi médiafelületet is. Ezeken keresztül nemcsak vélemények, gondolatok után kutatunk, hanem mi magunk is megosztjuk elképzeléseinket, érdeklődésünket. A legtöbb oldal úgynevezett „sütiket” (cookies) használ, melyek az adott oldalon végzett műveleteknek egyfajta tevékenységnapló bejegyzéseiként is értelmezhetőek.

Látszólag mi kezeljük ezen online felületeket és keresőket, mivel azt írunk be egy keresőprogramba, amit akarunk, annak nézünk utána, aminek szeretnék, és azt osztunk meg magunkról, amit szeretnénk.

Mégsem mi irányítjuk saját érdeklődésünket?

A már említett „személyes” információkat bizonyos oldalak összegyűjtik annak érdekében, hogy algoritmusok segítségével még inkább személyre szabottá tegyék online tevékenységünket, és a saját világszemléletünket középpontba helyezve irányítsák az online világban történő életünket. Ez első olvasásra kedvezőnek tűnhet, de ezen algoritmusok egyben azt is „elintézik” számunkra a magunkról korábban megadott információk segítségével (pl. keresési előzmények, milyen cikkhez szóltunk hozzá, milyen oldalakat követünk stb.) az érdeklődésünkkel, véleményünkkel ellentétes tartalmakat kiszűrjék, így a számunkra „lényegtelen” tartalommal nem is találkozunk. Ezt a jelenséget nevezik

FILTER BUBBLE-nek, AVAGY „BUBORÉK-HATÁSnak”.

A személyre szabásnak eredményeképp az ember egy virtuális buborékba kerül, amelybe főként az ő érdeklődésével megegyező dolgok kerülnek, míg az azzal ellentétesek a buborékon kívül maradnak. Ezzel a tényállással főként az a probléma, hogy nem mi szabjuk meg teljesen, hogy a buborékba mi kerül be és mi marad ki belőle. Az algoritmus ezt megteszi helyettünk, néha kéretlenül vagy legtöbbször anélkül, hogy „munkája” számunkra láthatóvá válna.

Az algoritmusok megszűrik számunkra a jövőbeni információkat, így hasonló emberek, hasonló buborékba kerülnek.

Milyen következményei vannak ezen buborékoknak attitűdjeinkre, világszemléletünkre?

Eli Pariser – aki 2011-ben „The Filter Bubble: What the Internet Is Hiding from You” címmel adott ki könyvet az említett jelenséggel kapcsolatban – a TED-en tartott előadásán felhívja a figyelmet arra, hogy ha bekerülünk egy ilyen buborékba, egyfajta intellektuális izolációt tapasztalhatunk meg. Egy olyan helyzet alakul ki, ahol mindenkinek a korábbi keresései, megadott információi, hozzászólásai határozzák meg azt, hogy a későbbiekben milyen információkkal fog találkozni nagyobb eséllyel az online felületeken. Ez ahhoz vezethet, hogy attitűdjeink bizonyos dolgokkal kapcsolatosan polarizálódnak, mondván:

„MÁSOK IS ÚGY LÁTJÁK A VILÁGOT, AHOGY ÉN, AKKOR BIZTOSAN EZ A HELYES.”

Habár, fontos megjegyezni, hogy nem csak az algoritmusok az okai annak, hogy attitűdjeink egyfajta radikalizálódásra vannak ítélve ilyen környezetben. Korábbi cikkeinkben említettük már, hogy az embereknek van egy alapvető hajlama arra, hogy a vélekedéseikkel megegyező, konzisztens és azokat igazoló információt részesítsék előnyben. Ez a megerősítési torzítás jelensége. A megerősítési torzítás és a buborék-hatás oda-vissza kölcsönös viszonyban vannak egymással. Ha többnyire a saját álláspontunkkal megegyező információ után kutatunk, akkor az algoritmusok ezen tevékenységünket megjegyzik és a későbbiekben már „kérés nélkül” az olyan információkat részesítik előnyben, melyek saját szemléletünknek megfelelnek.

Hogyan pukkasszuk ki a buborékokat?

Megoszlanak a vélemények arról, hogy mit tehetünk az ilyen buborékok „kipukkasztása” érdekében. Az első kézenfekvő megoldás az, hogy feliratkozunk pár olyan oldalra, mely a mi látásmódunktól más, esetlegesen ellentétes szemszögből világít meg egy-egy témát. Azonban Pariser szerint

AZ ELLENTÉTES INFORMÁCIÓ KERESÉSE NEM FELTÉTLENÜL EREDMÉNYEZI A BUBORÉKOK KIPUKKANÁSÁT.

Sőt, sok esetben inkább a „bumeráng-effektus” érvényesül, azaz visszafele sülnek el ezen próbálkozások. Ha ilyen körülmények között olyan véleményekkel találkozunk, melyek ellentmondanak a mi szemléletünknek, akkor az akár további okokat is adhat arra, hogy megbizonyosodjunk saját szemléletünk helyességéről.

Az ilyesfajta izoláció nemcsak az ellentétes információktól való elzárkózást jelenti, hanem egyben az olyan emberekkel való társas kapcsolat elkerülését is, akik másképp látják a világot. Pariser szerint pedig pont az egyik leghatékonyabb módszere a szűrőbuborékaink kipukkasztásának, ha kapcsolatot létesítünk olyan emberekkel, akik másképp gondolkodnak.

Kapcsolatokra van szükségünk, hogy kilépjünk a buborékból.

Ennek jelentőségét korábban egy Narrative 4 nevezetű csoport is felvetette, ami nagy sikerrel olyan foglalkozásokat, tréningeket szervez, melyeknek célja a sztereotípiák lebontása és a másokhoz való empatikus, értő figyelemmel való odafordulásnak az elsajátítása. A csoport foglalkozásai – bizonyos szabályok betartása mellett – azon alapszanak, hogy két szélsőségesen ellentétes nézőponttal rendelkező egyént, például egy szélsőjobboldali, bevándorlást ellenző egyén, illetve egy kitoloncolt egyént helyeznek párba. A pár mindkét tagjának az első foglalkozáson az a feladata, hogy egy interjút készítsen a másikkal, megtanulja az élettörténetét, megpróbálja megérteni tetteinek motivációit, majd a következő nap, egyes szám első személyben előadja párja történetet.

Ezen csoport munkássága is azt példázza, hogy minden történetnek két oldala van. Ha el akarjuk kerülni, hogy életünket egy virtuális burokban, fekete-fehér gondolkodásba ágyazva éljük, akkor szükségünk van a véleményünkkel ellentétes álláspontot képviselő emberekkel való kapcsolatra.

 

Felhasznált szakirodalom:

Pariser, E. (2011). The Filter Bubble: What The Internet Is Hiding From You. Penguin Books Limited.

Resnick, P., Garrett, R. K., Kriplean, T., Munson, S. A., & Stroud, N. J. (2013). Bursting Your (Filter) Bubble: Strategies for Promoting Diverse Exposure. CSCW ’13, 95-100.

Seargeant, P., & Tagg, C. (2018). Social media and the future of open debate: A user-oriented approach to Facebook’s filter bubble conundrum. Discourse, Context & Media. (in press)

További források itt, itt, itt és itt!

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ