Egy 2014-es tanulmány, ami szövegfordításokon és többnyelvű internetfelhasználók vizsgálatán alapul, felfedte a nyelvek közti kapcsolatot – és ezáltal a nyelvi presztízs kérdésére is fény derült. Melyik nyelvet érdemes megtanulni? Létezik kultúrák vagy épp nyelvek közti hierarchia?

Ha a nyelvek rangsorolása lenne a feladat, hogyan állítanánk fel a fontossági sorrendet? A legtöbb ember valószínűleg az angollal kezdené, majd vonakodva folyatná a listát. „Fontos? Jó, de milyen szempontból fontos?” – kérdeznének vissza. Az egyik megközelítés az emberek és a pénz szempontjából aszerint definiálja a nyelvek fontosságát, hogy hányan beszélik: nyilván fontos nyelv lehet, ha ajkak millióit hagyja el ugyanaz a hangsor, főleg, ha gazdag (tehát feltehetőleg hatalommal bíró) országban teszik ezt.

Ezt az évek óta domináns gondolkodásmódot törte meg egy kis akadémiai csoport. A tudósok először azt vizsgálták meg, hogy

a nyelvek miként kapcsolódnak egymáshoz

– ellentétben a régi módszerrel, ami a nyelveket önmagukban, izolálva kutatta. Amennyiben egy nyelv jó összeköttetésekkel bír (egy centrális körökből álló térképen a középpontban elhelyezkedő nyelv, ami sok kétnyelvű beszélővel bír), annak beszélői vélhetően híressé válnak. Ez alapján vizsgálták, hogy jó előrejelzője lehet-e az, hogy hány híres ember beszéli az adott nyelvet (Hidalgo és társai, 2014). A kutatás a szociolingvisztika területéhez kapcsolódik: ez a tudományos paradigma azt vizsgálja, hogy milyen összefüggések vannak a nyelvhasználat és a társadalom között.

Három, nyelvek közti globális hálózat

A nyelvek közötti kapcsolatok megtalálásához a kutatók három különböző módon hozták létre a globális nyelvi hálózatot. Az egyik a Wikipedia szerkesztőit vette alapul: például egy kétnyelvű szerkesztő, aki angol és arab nyelven is szerkeszt bejegyzéseket az online tudástáron, az angol és arab nyelvek közti kapcsolódást erősíti. Hasonlóan a Twitter felhasználói is, akik legalább hat mondatot tweeteltek egy nem anyanyelvi nyelven,

az általuk beszélt nyelvek közti kapcsolódási pontokat szilárdítják.

A harmadik módszer, a könyvfordítás már formálisabb, régimódinak tűnik. Az UNESCO, az Egyesült Nemzetek Szervezetének kulturális szervezete rendelkezik egy adatbázissal a lefordított könyvekről. Az ebből felhasznált 2,2 millió fordítás is az adott két nyelv közti kapcsolat megerősítésére szolgál. Ezek a kapcsolatok természetesen aszimmetrikusak, hiszen vannak nyelvek, amikből több fordítás készül, mint ahány fordítás készül arra (és ugyanígy fordítva).

Megdöbbentő, mely nyelvek kerülnek a centrumba és a perifériára!

Az így létrejött hálózatok sok szempontból figyelemreméltóak. Az angol nyelv mindegyik hálózat középpontjában helyezkedik el, azonban a többi nyelv kapcsolódásának oka kevéssé rejlik hazájuk modern világban értékelhető hatalmi státuszában. Vegyük példaként a könyvfordítással létrejött hálózatot! Az itt felhasznált adatok a 1979–2011 közti időszakból származnak, így az orosz nyelv fontos csomópont. Nemcsak, hogy rendkívül sok könyv került fordításra orosz és más (poszt)szovjet hatalom alatt álló országok nyelvei (például kirgiz vagy örmény) között, de az orosz nyelv jelentős kapcsolódási pontokkal bír a dél-, dél-kelet-ázsiai és közel-keleti nyelvekhez. A Wikipediaval és Twitterrel szembehelyezve azonban ordít az ellentét:

az orosz nyelv hirtelen a perifériára kerül.

Hasonló helyzetben áll a kínai nyelv is. A könyvfordítós hálózatban a világ legtöbb beszélőjével bíró nyelv elszigetelt: főként más kínai dialektushoz és néhány dél-kelet-ázsiai (különösen a vietnamihoz) kapcsolódik. Az eredmény logikusnak tűnhet, ha figyelembe vesszük a megadott időintervallumot, ami alatt a kutatást végezték: Kína látványos hatalmi növekedése nem ezekben az évtizedekben zajlott. A két online színtéren szintén kispályásnak számít a kínai: a Twitter hálózatában azért elenyésző a jelenléte, mert a Sina Weibo tulajdonképpen átvette a Twitter funkcióját a kínai nyelvterületen; a Wikipedián ehhez képest kissé jobb kapcsolódásokkal bír, de messze elmarad a GDP- vagy méretarányosított előrejelzésekhez képest, valószínűleg szintén egy kínai alternatívának köszönhetően (a Baidu Baike a közösségi enciklopédia kínai megfelelője).

A kultúrákon átívelő nyelvek elnökbuktatásra is képesek

A végeredmény egyértelmű: a nagy nyelvek nem feltétlenül globálisak, és ugyanígy fordítva. Az arab és hindi – mindkettő a maga több millió beszélőjével – pont ugyanannyira a periférián helyezkednek el, mint a kínai vagy az orosz. A hálózatok csomópontjai az angolon kívül ezek után kiszámíthatóak: francia, spanyol és a német. Az első kettő sikere a gyarmatosításban gyökerezik. A német nyelv viszont évszázados presztízzsel bír köszönhetően a tudományokban, filozófiában és irodalomban nyújtott eredményeinek – még annak ellenére is, hogy a német gyarmatosítási tervek meghiúsultak.

A szerzők azonban megjegyzik, ezeket az adatokat óvatosan kell kezelni: a tanulmány nem mond semmit sem a nyelvi sajátosságokról, sem a beszélőinek eszességéről. César Hidalgo, a tanulmány egyik szerzője megjegyzi, hogy a kutatás valójában a szűk elitről szól. Azok a kétnyelvűek, akiknek van idejük Wikipedia-cikkeket szerkeszteni,

nem mondhatók tipikus embereknek

– ugyanígy a műfordítók, de a akár a kétnyelvű Twitter-felhasználók sem, viszont valóban rendkívüli módon járulnak hozzá a kultúra határokon átívelő közvetítésében. A tanulmány legfontosabb megállapítása az, hogy valószínűbb, hogy azok az emberek válnak világhíressé, akik a leginkább hálózatba kötött nyelveket beszélik: a világ legnagyobb zsenije beszélhet a Hmong vagy Nahuatl nyelveken, de a híressé válás útja más szavakon át vezet.

Mit vártunk egy nyugatpolarizált kutatástól?

A nyugati nyelvek túlméretezett szerepét három nyugati születésű termék okozhatja: a tömegeket elérő könyvkiadóipar, a Wikipedia és a Twitter. Az eredmények azonban ennek ellenére is sokatmondóak: a Twitter egy globálisan is valóban fontos platform (kérdezzük csak meg a jázminos forradalom vesztesét, a tunéziai volt elnököt), ellentétben a Sina Weiboval vagy az Oroszországban használt VK-val, amik ugyan erősíthetik a nemzeti büszkeséget, de az ország kulturális befolyását megvágják.

A nyelvtanulók számára a nyelvek hálózatos jellege érdekes dilemma lehet: olyan nyelvet kéne megtanulniuk, amely népszerű a globális elitek között? A francia nyelvtanulás hagyománya továbbra is jó döntésnek tűnik. Vagy olyan nyelven kéne beszélniük, amelynek kétnyelvű pionírjeinek száma még mindig elenyésző a világhatalmi palettán játszott fontosságához képest? Ennek valódi esete a kínai, pont azért, mert Kína globális gazdaságban betöltött szerepe ellenére a nem anyanyelvi beszélők száma még mindig alacsony.

 

Felhasznált irodalom:

Hidalgo, C., Gonçalves, B., Hu, K. Z., Pinker S., Ronen, S., Vespignani, A. (2014): Links that speak: The global language network and its association with global fame. Proceedings of the National Academy of Sciences

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ