Még ma is láthatóak a konzervativizmus képviselőire ragasztott negatív bélyegek. A második világháborút követően a szociálpszichológia a konfliktust kirobbantó folyamatok emberi aspektusait kezdte vizsgálni. A nyugaton élő kutatók a frankfurti iskola örököseiként álltak a kérdéshez: a jobboldali elköteleződés stigmává vált, kialakulása mögött patológiákat feltételeztek. A következő évtizedek kutatásai azonban árnyalták a képet. Hol tart most a téma kutatása? Tényleg csak a konzervatív emberekre jellemző a dogmatikus gondolkodás? Tabu-e még kimondani, hogy talán nem is különbözünk annyira?

A kutatások kiindulópontja az Adorno és munkatársai (1950) nevéhez köthető, marxista-freudista szellemben fogant ún. jobboldali tekintélyelvűség. Az elmélet szerint a ’29-es gazdasági világválság idején a nélkülözéssel együtt szigorúbb gyermeknevelési szokások alakultak ki. Következményként megjelent az igény a tekintély idealizálására, amely a nácizmus térhódításához vezethetett. A kutatók az egyéni különbségeket egyszerűen a személyiségfejlődés irányából ragadták meg és egyértelműen azonosították a konzervativizmussal. Az elméletre érkeztek kritikus és bíráló válaszok. Egyfelől sokan szerették volna a kérdést ennél tovább boncolni, másrészt emlékeztettek: a baloldali diktatúrák ugyanúgy tekintélyelvűek.

Ezt továbbgondolva Rokeach (1960) a tekintélyelvű személyiség mögött húzódó merev struktúrát ideológiáktól függetlenül igyekezett vizsgálni. Pusztán annak információfeldolgozási és kognitív nézetrendszerét figyelte. Szerinte gondolkodásmódunk lehet nyitott vagy zárt. Az utóbbi működési mód lehet a dogmatikus vélemények alapja.

A zárt gondolkodású és dogmatikus személy tehát kötődik a hatalomhoz és a tekintélyhez. Ezzel egy időben elzárkózik az új információk elől, és a világot fenyegető környezetként látja.

A zárt gondolkodású személy elzárkózik az új információk elől
A zárt gondolkodású személy elzárkózik az új információk elől

Az integratív komplexitás (Tetlock és Tyler, 1966), mint értéksemleges fogalom jelent meg a tudomány szótárában, amely a gondolkodás struktúráját és stílusát kívánta megragadni. Értéksemlegességét hamar elvesztette, hiszen a pszichológusok és társadalomtudósok az integratívan komplex érvelést és gondolkodást (értsd: baloldali-liberális) emelték piedesztálra. Úgy vélték, az integratívan komplex személyek:

  • képesek figyelembe venni mások nézőpontjait
  • hajlamosak kompromisszumot kötni
  • kisebb valószínűséggel vonnak le töredékes információkból következtetéseket
  • egymásnak ellentmondó információk alapján könnyebben változtatnak eredeti benyomásaikon
  • nem esnek a túlzott magabiztosság csapdájába

Ekkor a pszichológiai kutatások többsége tehát azzal az előfeltevéssel élt, hogy a komplexebb, nyitottabb és kevésbé dogmatikus gondolkodású emberek inkább liberálisak. A kognitív szinten kevésbé komplex és zártabb gondolkodású emberek pedig nagyobb valószínűséggel működnek dogmatikusan: konzervatív világképpel rendelkeznek. Ezeket az állításokat rendre igazolták is, ami nem kedvezett sem a jobboldali pártoknak, sem követőik megítélésének.

A konzervativizmus fogalma összeforrt a csökönyös maradisággal és előítéletességgel. Az érvelni nem tudás, a tudatlanság és a meggyőzhetetlenség ugyancsak jellemző keretezési formáivá váltak.  Olyan témák mentén, mint a vallás, az egyház és az állam kapcsolata, a család, az átalakuló nemi szerepek vagy a kábítószer-fogyasztás, ez különösen igaz volt. De mi történik, ha

olyan témáról beszélünk egy liberális értékrendű emberrel, ami igazán fontos számára?

Conway és munkatársai (2015) megvizsgálták a kérdést. A Rokeach-féle dogmatizmus-skálát kissé módosítva használták és arra jutottak: ha a téma például a környezetvédelem, akkor a liberális értékrendűek magas komplexitást mutatnak, de merevebben gondolkodnak, mint máskor. Az adatok mélyebb elemzését követően egyértelművé vált: ez nem pusztán annyit jelent, hogy a liberális válaszadók környezetvédőnek tartják magukat. A „mindenki bolond, aki nem ért velem egyet” attitűd is jellemző volt rájuk.

„mindenki bolond, aki nem ért velem egyet”
„mindenki bolond, aki nem ért velem egyet”

Egyidejűleg olyan kijelentésekkel értettek inkább egyet a magukat liberálisnak valló válaszadók, amelyekből arra következtethetünk, hogy szerintük:

  • a kérdés mentén a világ fekete-fehér,
  • megvetendők, akik nem lennének hajlandók „meghalni” az ügyért,
  • az egyet nem értők véleménye semmibe vehető,
  • a kérdésben csak a szakértők szava számít,
  • az „igaz emberek” hisznek ebben az ügyben,

Ezek pedig – nem elvitatva a környezetvédelem fontosságát – dogmatikus kijelentések.

A dogmatizmus kutatásának e rövid áttekintése talán rávilágít arra, hogy a tudomány elfogultan és előítéletesen viszonyult a kérdéshez, illetve arra is, hogy mi emberek nem is különbözünk annyira. Ideológiától függetlenül

képesek vagyunk dogmatikusan gondolkodni és képviselni akár végsőkig álláspontunkat.

NINCS MÉG HOZZÁSZÓLÁS

VÁLASZ