Az esszencialista gondolkodásmód észrevétlenül is körülvesz bennünket, legtöbben minden nap találkozunk vele és alkalmazzuk. Mit takar ez a jelenség, és milyen hatással van kapcsolatainkra? Elkerülhetetlen rossz vagy józan paraszti ész?

Az pszichológiai esszencializmus egy olyan nézőpont, amely szerint az emberek az egymás közötti különbségeket a csoporttagságukkal magyarázzák, mivel a csoportoknak különböző esszenciákat tulajdonítanak. (Leyens és munkatársai, 2001). Talán a következő példákon keresztül könnyebb lehet megérteni, mit is jelent ez pontosan: ha egy olasz ember rendkívül hangosan beszél, minek tulajdonítjuk ezt? Annak, hogy olasz, vagy annak, hogy esetleg nagyothall szegény? Amikor egy magyar iskolában az egyetlen ázsiai tanuló nyeri a matekversenyt, kiemelkedő szorgalmának köszönheti ezt a diák vagy a nemzetiségének? Ha egy roma fiatalt bűncselekményen kapunk, legtöbben a származására vezetik vissza az okokat, vagy egy nehéz helyzet áldozatát látják az elkövetőben?

Az esszencializmus egyfajta kategorizációs hibának is mondható,

ami miatt gyakran rosszul húzzuk meg a határvonalat emberek, helyek, csoportok között, mely többféleképpen is megnyilvánulhat.

Minden nő érzelmes? Minden ázsiai jó matekból?

Yzerbyt és munkatársai (2005) szerint az esszencializmus első aspektusa maga az attribúció, miszerint az adott kategória tagjai mind ugyanolyanok, például minden nő érzelmes, minden fekete jó kosaras, minden ázsiai jó tanuló. Racionálisan nézve ezek abszurd, mégis gyakori feltételezések. Abszurditásukból fakadóan az élet rengeteg ellenpéldát produkál ezekre a sztereotípiákra. Erre általában a következő vagy ehhez hasonló reakció érkezik: „ahhoz képest, hogy…”, milyen értelmes, milyen normális stb. Védekezésként is sokszor elhangzik a sztereotipizálás vádja ellen: „van egy roma barátom, aki rendes, vele nincs semmi problémám”. Miért lenne ilyen fontos és meglepő jellemző az, ha egy roma származású ember rendes? Ezek a gondolatok csak alátámasztják az esszencializmus létezését, hiszen kiugró jellemzőként jelenik meg egy saját csoportra teljesen hétköznapinak tartott vonás.

Megfordítva ezt az ok-okozati sorrendet, a második fajtája az esszencializmusnak, amikor egy látható tulajdonságot nem magának az egyénnek tulajdonítunk, aki képvisel egy kategóriát, hanem az egész kategóriának (Yzerbyt, 2005). Vagyis egy általunk kevésbé, vagy felületesen ismert csoport tulajdonságaira következtetünk egy csoporttag megismerése után. Ha ennek az összefüggésnek lenne létjogosultsága, az azt jelentené, hogy

folyamatosan minden kategóriát képviselnünk kell, amibe csak tartozunk.

Megtestesítjük egyszerre a tipikus nőt vagy férfit, a tipikus magyart, a tipikus fiatalt, a jogászt, az orvost, a szőkét és sorolhatnánk a végtelenségig. Lehetetlen elvárásnak tűnik.

A harmadik jellemző, hogy gyakran egy csoportot úgy szólítunk meg, mintha egy homogén politikai egység volna, például munkásosztály, feketék, fehérek. Természetesen egy csoport nem feltétlenül homogén, rengeteg különböző egyén alkotja. Yzerbyt és munkatársai (2005) szerint a feministák is belecsúsznak ebbe a hibába időnként, vagyis ők maguk is esszencializálják a csoportokat, akikről beszélnek, mint például „a harmadik világbeli nők”. Politikai beszélgetésekben gyakran azonosított a nemzet a politikai vezetésével, mintha például a „magyarok” egyenlőek lennének az aktuális kormánypárttal.

Aki nem iszik pálinkát, nem magyar?

Az esszencializmus negyedik aspektusa szerint bizonyos tulajdonságokat annyira sztereotipikusan egy adott csoportnak tulajdonítunk, hogy a tulajdonság hiányában az ember csoporttagsága is megkérdőjelezhetővé válik. Hallottuk már, hogy aki nem szereti a pálinkát, az nem is magyar? Az ezekhez hasonló tréfás példák ritkán bántóak, de nehéz meghúzni a határt a vicces csipkelődés és a valódi sértések között. Különösen gyakori az esszencialista gondolkodás, ha az ember olyan helyzetben van, ahol a csoporttagsága kiugró, például külföldön.

Yzerbyt és munkatársai szerint azonban hiba lenne egyszerűen rossz dolognak titulálni az esszencializmust. Annyira automatikusan esszencializálunk, hogy úgy tűnik, ez kivédhetetlenül része a mi szociális valóságunknak és információfeldolgozási módszerünknek. Automatikus kategóriákba sorolni a dolgokat rengeteg időt, energiát, azaz kognitív kapacitást spórol nekünk. Ennek valószínűleg evolúciós gyökerei is vannak, hiszen éles helyzetekben elősegíti a gyors döntést és cselekvést.

Habár megmagyarázható az esszencializmus mint az emberi gondolkodásmód természetes része, a magyarázat semmiképp nem felmentés a negatív következmények alól. Kulcsfontosságú azoknak a helyzeteknek a felismerése, ahol akár megfér egy kis esszencialista humor, és azoké, ahol mindenképp tartózkodnunk kell tőle.

Felhasznált irodalom:

Leyens, J. P., Rodriguez‐Perez, A., Rodriguez‐Torres, R., Gaunt, R., Paladino, M. P., Vaes, J., Demoulin, S. (2001). Psychological essentialism and the differential attribution of uniquely human emotions to ingroups and outgroups. European Journal of Social Psychology31(4), 395-411.

Kashima, Y., Kashima, E., Chiu, C. Y., Farsides, T., Gelfand, M., Hong, Y. Y., Yzerbyt, V. (2005). Culture, essentialism, and agency: Are individuals universally believed to be more real entities than groups?. European Journal of Social Psychology35(2), 147-169.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ