A közelgő 2018-as országgyűlési választásokkal kapcsolatban az egyik legizgalmasabb kérdés, hogyan lehetne azt az apatikus tömeget megszólítani, akik a társadalom jelentős részét képezik. Azt gondolhatnánk, a tömegek mozgósítása nem lehet probléma a XXI. században, de biztos, hogy így van ez?

Ma a globalizáció virágkorát éljük, az információk szinte akadály nélkül áramlanak a különböző csatornák sokaságán keresztül, a közvélemény befolyásolása így egyre kevesebb akadályba ütközik. A globalizáció és a mediatizáció összekapcsolódásának eredményeképp az emberek nem utólagos tájékoztatást kapnak a politikai eseményekről, hanem a történéseket akár bekövetkezésük pillanatában is megismerhetik. A kölcsönhatás eredményeként a politikai üzenetek egyszerűsödnek, negatívabbá válnak. Bajomi-Lázár Péter médiakutató szerint a „politika szórakoztatóiparrá degradálódik” (BLP, 2005, online). E két tényező együttes megjelenése sok kutatás alapját képezte az elmúlt években. 

Médiaoptimisták kontra médiapesszimisták

A politika és a média kapcsolatát két csoportba sorolhatjuk: a „médiaoptimista” nézet egyik leghíresebb képviselője Pippa Norris (2001) amerikai médiakutató. Véleménye szerint az információáramlás fejlődésével az emberek egyre több politikai információt szereznek, ami jobb tájékozottságot eredményez. Ez pedig egyenes út a tudatos politikai döntések meghozatalához. Az előzőekkel szemben a „médiapesszimista” nézetet valló kutatók azt állítják, hogy a mediatizáció és a globalizáció negatív hatással van a választópolgárokra. A korábban már említett tények, vagyis a tartalmak egyre negatívabbá és egyszerűbbé válása azt eredményezi, hogy az emberek egyre inkább eltávolodnak a közügyektől. Ezt alátámasztja az Index 2014-es cikke is, amelyben látható, hogy az elmúlt években egyre inkább jellemző lett hazánkban a választási részvétel csökkenése, a politikai intézményekbe vetett bizalom csökkenéséről nem is beszélve.

Bár a szakirodalom nem ad egyetlen definíciót, abban azonban sok szakértő egyetért, hogy az utóbb felsorolt jellemzők mindegyike részét képezi a politikai apátia jelenségének. Az apátiát három részre osztható: a politikai részvétel csökkenése, az egyéb közéleti tevékenységek hiánya és a bizalom elvesztése. Az egyéb tevékenységek közé tartozik például a tüntetéseken való részvétel, az aláírásgyűjtés és a kampánytevékenységek folytatása.

Apátia vagy sem?

A politikai intézményekbe vetett bizalom szintjének csökkenését igazolja többek között a Gallup World Poll kutatása is. Az OECD-országok többségében csökkent a politikai intézményekbe vetett bizalom szintje 2007 és 2014 között. Ezzel szemben Magyarországon nőtt a bizalom szintje 2007 és 2014 között, azonban a 2014-ben mért érték még így is elmarad az OECD országok átlagától.

Ezek alapján feltételezhetjük, hogy mediatizáció és apátia között létezik összefüggés. Több magyarországi kutatás is foglalkozott már a témával, ugyanakkor ezen a területen különösen nehéz felméréseket végezni, hiszen még nem áll rendelkezésünkre olyan mérőeszköz, amivel egzakt módon mérhető lenne az apátia jelensége. Ennek ellenére a korábbi felméréseket megvizsgálva és összevetve levonhatunk néhány következtetést.

Apátia≠érdeklődés hiánya

Az „egyéb közéleti tevékenységek” esetében jelentős az eltérés a különböző médiafogyasztási szokásokkal rendelkező csoportok között (ahol a különbség akár a ráfordított idő mennyiségéből is következhet). Emellett megállapítható, hogy a népesség körében általánosan jellemző az alacsony választási részvétel és bizalmi index, ugyanakkor ezekben az esetekben már nem ismert a médiafogyasztási szokások befolyásoló hatása.

Felmerül azonban a kérdés:

Valóban az emberek politikai apátiájának az eredménye mindez, vagy más áll a dolgok hátterében?

Marsh és munkatársai véleménye szerint túl könnyen nevezik az embereket apatikusnak. Álláspontjuk szerint a politikai részvétel – legyen szó választási részvételről, vagy egyéb tevékenységekről – nem tükrözi jól a választók politikai attitűdjeit. A csorba kiküszöbölésére a szerzők fókuszcsoportos interjúkat készítettek, amik megmutatták: bár alacsony a résztvevők politikai aktivitása, érdekli őket a politika. Hiszen nap mint nap érzékelik a politikai döntések hatásait – mindezt azonban csak passzív formában. Nem szólnak bele a közügyek alakításába, ugyanis véleményük szerint erre nincs lehetőségük. Úgy gondolják a „politikusok távoliak, és közönyösek irántuk” (Marsh, O’Toole, Jones, 2007, 211 o.). Ebből következően a társadalom egy jelentős része elidegenedik a politikától, a fennálló politikai rendszertől.

Legyen szó akár apátiáról, akár elidegenedésről, a végeredmény egy olyan társadalom, ahol az emberek többsége nem foglalkozik a közügyekkel, nem vesz részt a politikai élet alakításában. Ez pedig aláássa a modern demokráciát, amelynek alapja a részvétel és így maga a képviselet lenne. Annak érdekében, hogy megszüntethető legyen ez az állapot, érdemes lenne megismerni a háttérben meghúzódó ok-okozati viszonyokat.

Felhasznált irodalom:

Bajomi-Lázár, P. (2005). A politika mediatizálódása és a média politizálódása. Médiakutató, 6 (1), 39-51. Médiakutató. Elérhető itt.

Marsh, D., O ́Toole, T., és Jones, S. (2006).Young people and politics in the UK: Apathy or alienation?  Springer.

Mazzoleni, G., & Schulz, W. (2002). A politika mediatizációja: kihívás a demokrácia ellen? Politikatudományi Szemle11.

Norris, P.(2001). Angyali kör? A politikai kommunikáció hatása a demokráciákra. Médiakutató, 2(3). Elérhető itt

További források elérhetőek itt, és itt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ