A fiatal gyerekek és kamaszok életében fontos szerepet töltenek be a különféle videojátékok. Ahelyett, hogy démonizálnánk ezeket, érdemes megnéznünk hatásaikat több különböző szempontból. Számos készséget fejleszt és ha ismerőseivel, barátaival együtt játszik rajta a gyermek, akkor egy kapcsolódási pont is lehet feléjük. Sőt, az online tér hétköznapjainkba kerülésével a gyerekek közti párbeszéd szerves része, társas szerepük egyik meghatározója. Mikor kezd problémát jelenteni? És mit tehetünk ilyenkor?

Akkor válik a videojátékozás kezelendő problémává, ha valamilyen hiány pótlásaként kezdi használni a fiatal. Ha nem kap megfelelő figyelmet és megértést a családjában vagy nem tud beilleszkedni a kortárs közegébe, és az ebből származó belső frusztráció elcsatornázására vagy figyelemelterelés, érzéselnyomás céljából használja. Fokozatosan egyre kevésbé szórakoztatja a játék, szinte már kényszeressé válik, és ha nem fér hozzá a gyerek, akkor szorongani kezd vagy dühössé válik. Megfelelő erőforrások nélkül – melyet a pszichológia megküzdési potenciálnak nevez – a függés egyre súlyosabb méreteket ölt: egyre több videojáték előtt töltött órát, egyre több konfliktust a szülőkkel, és akár elszigetelődést a társaktól.

Mit tehetnek a szülők?

Tapasztalják ki, hogyan lehet gyermekükhöz kapcsolódni, közelebb kerülni érzés- és gondolatvilágához, elnyerni a bizalmát. Ehhez empátiával, mélyebb megismerésének szándékával kell hogy forduljon a fiatalhoz. Míg tiltással az ellenállásába ütközik és még távolabb kerül a gyermektől, a partneri kommunikációval megfontolandó alternatívát tud kínálni.

A kapcsolat újraszervezésével megismerheti a gyermek olyan oldalait, amiről addig nem volt tudomása, közös érdeklődési körbe eső programokat találhatnak ki. Ehhez fontos egy attitűdváltás:

ne hibáztassuk se magunkat, se a környezetet, se a gyereket, fókuszáljunk a kapcsolatra magára,

és igyekezzünk annak minőségét javítani. Segítsük hozzá a gyereket ahhoz, hogy bízzon magában, merjen a társaival közös programokon részt venni, legyen dedikált és pozitív szerepe a családban és baráti közegében is.

Tehát nem önmagában a videojátékozás a probléma, hanem annak eltúlzott mennyisége, azaz amikor az egyéb fontos társas helyzetek megélését helyettesíti. A videojátékok pozitív hatásai is bizonyítottak: komplexitásuk fejleszti a problémamegoldási készségek egy részét, a próbálkozás-hibázás szekvenciák folyamatos gyakorlásával a célok elérését tanulja a gyerek. A konstruktív és proszociális elemeket tartalmazó játékok pozitív hatása akkor tud érvényesülni, ha a valóságban is jól működő kapcsolatok és barátságok veszik körül az egyént, szívesen tölt időt másokkal.

Realitásvesztés mint legfőbb probléma

Mivel a videojátékok tipikusan olyan agyi területeket mozgósítanak, amelyek kevésbé érzékenyek szociális ingerekre, ezért ügyelni kell az egyensúlyra és olyan programokat rendszeresen beiktatni a gyerek életébe, ahol lehetősége van a játék más formáira is. Különben megváltoznak az agyi struktúrák, és úgynevezett „játék agy” alakul ki. Ez azt jelenti, hogy a jutalmazásért felelős agyi területek másképp fognak működni, sokkal gyorsabb cselekvés-visszaigazolás körökhöz alkalmazkodnak. Mivel a valóságban a visszacsatolás legtöbbször csak hosszasabb késleltetés után következik be, a videojátékosok nem jutnak hozzá elég hamar a kielégülés érzéséhez, türelmetlenül reagálnak. Ez jócskán megnehezíti a boldogulást a realitásban.

Ilyenkor nem sokra megyünk azzal, ha arról kérdezgetjük a gyermeket, hogy miért játszik annyit, vagy megbüntetjük érte. Mivel legtöbbször nem tudják megfogalmazni az érzelmi hiányérzetük és a viselkedésük közti összefüggést, erre a szülőnek kell rájönnie és a probléma gyökerét kezelnie,

nem pedig a tünetet, a videojátékozást bűnbakként megneveznie.

Tekintsünk rá jelként, hogy változtatásra serkentsen, amivel ha megfelelően foglalkozunk nem fog egyéb problémák forrásává válni. Ha ezt elmulasztjuk, akkor hosszú távon már nem csak az érzelmi hiányok tüneteként lesz jelen, hanem komoly gondokat okozhat: az agresszió és frusztráció növekedését, társas elszigetelődést, beszédtémák beszűkülését a virtuális világra, a hobbik hanyagolását, a tanulmányi eredmények romlását, állandósuló fáradtságot, hangulatváltozásokat, a napi életritmus felborulását, a játék tiltásánál elvonási tünetek megjelenését.

A gyermek döntésbe való bevonásával megfelelő keretek közé lehet helyezni a videojátékozás mértékét.

A legtöbb függőséghez hasonlóan a videojáték-függőség is fokozatosan alakul ki: a néhány órás játéktól odáig, hogy azon kapja magát az ember, hogy átjátszotta az éjszakát. A  környezet pedig arra eszmél, hogy ha nem visz étel-italt a gyereknek, akkor az a konyháig se megy ki érte.

Új életforma a sikeres változás kulcsa

Az addiktológusok más életforma kialakítását tartják hatékonynak. Emellett a hasonló problémákkal küzdők közösségében az önfeltárás és szakemberek támogatása nyújt segítséget. A legfontosabb, hogy ne hagyjuk magára gyerekünket a függőséggel, az önálló felelősségvállalás megtanulásához szüksége van a segítségünkre, jelenlétünkre, tartalmas beszélgetésekre. Ha ebben elakadunk, kérjük szakember segítségét.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ