Hirdetés

A paralimpia hivatalosan 1960-ban Rómában került először megrendezésre, egy időben az olimpiával. Az atléták alacsony költségvetéssel és szép csendben, kevés hírveréssel indulhattak rajta; nem kaptak nagy szerepet a résztvevők és még kevésbé számított társadalmi eseménynek. Ám mára a paralimpia teljesen más megközelítésbe került: szponzorok versenyeznek a nagy sportolókért, akik példaképek mindannyiunk számára, hisz saját határaikat és képességeiket átlépve döntenek világcsúcsokat.

Hirdetés

A paralimpián több különböző csoportját különböztetik meg a versenyzőknek: mozgás-, hallás- és enyhén értelmi sérült sportolók indulhatnak a játékokon. Ezen belül is súlyossági fokokkal csoportosítják a versenyzőket. Íjászat, atlétika, biciklizés, lovaglás, vívás, futball, judo, vitorlázás, erőemelés, lövészet, röplabda, úszás, pingpong, tenisz, tolószékes kosárlabda és rögbi, biatlon, jégkorong és egyéb sportágak színesítik a sportversenyt. A sportágakon belül más a szabályrendszer, mint az ismert játékok esetében, így megfelelő körülményeket és fair play-t biztosítanak a versenyzők számára.

Rengeteg sportoló van, aki valamilyen testi- vagy kognitív fogyatékossággal él, mégis bajnok. A sikeresség érdekében nagy szükségük van a megfelelő felkészülésre, amibe sportpszichológusokat is érdemes bevonni. Gyakran ép társaikhoz hasonló módszereket lehet alkalmazni náluk is, de sok esetben másra kell helyezni a hangsúlyt. Mit tehetünk parasportolóinkért? Milyen pszichés tényezők befolyásolják a sikert náluk?

A parasportolók mentális megküzdése

A sportolók erősek, motiváltak, megtesznek minden tőlük telhetőt. Mindkét csoport ugyanolyan erős motivációval és kitartással bír, ám a sérült sportolók esetében biztosak lehetünk, életük során legalább egyszer éltek már át traumatikus eseményt, ami nehézségeiket eredményezte.

Mivel a fogyatékkal élő emberek mentálisan és fizikálisan is nap mint nap szembesülnek korlátaikkal, felkészültebbek is a mindennapi problémákra. Megküzdési stratégiáik fejlettebbek, így alkalmazkodóbbak is a világhoz. Az élsportolók is lesérülnek pályafutásuk során, így sok új helyzettel találkoznak a rehabilitáció közben ők is, de ez még így is kevés impulzus azokhoz képest, akik állandó funkcióvesztéssel élnek. Ezáltal

a sérült sportolónak jobb a megküzdési mechanizmusa.

Mi áll a törekvések hátterében?

A sportpszichológus rengeteg lehetőséget kínál arra, hogyan tud a parasportoló önmegvalósítóvá válni. Ehhez először meg kell ismernünk a múltját és hátterét. Mi a sérülésének története? Milyen érzései vannak ezzel kapcsolatban? Hogyan tudott megbirkózni vele? Miben korlátozza? Hogyan hat rá a sérülése? Hogyan éli mindennapjait? Hogyan tud edzeni?

A sérülés biológiai hátterét is meg kell ismernünk, hisz annak kezelési módjaival és következményeivel is tisztában kell lennünk. Fontos tudnunk, milyen kiegészítő tornákat, terápiákat, edzéseket, gyógyszereket kell használnia, amivel megkönnyíthetjük mindennapjait, és egyidejűleg fejleszteni is tudjuk sikereinek érdekében.

A harmadik és legfontosabb kérdés, hogy mi a motivációja? Sokszor a fogyatékkal élő ember azért szeretne élsportoló lenni, mert így nem a hiányosságain vagy korlátain van a hangsúly. Nem sérültként kell élnie mindennapjait, hanem

az élsport által felülemelkedik fogyatékosságán.

A sportoló arra fókuszál, amire képes, és amit meg tud tenni.

Rajtuk is ugyanannyi nyomás és teljesítménykényszer van, mint ép társaikon. Számukra is ugyanolyan fontos a versenyszellem és képesek mindent megtenni a sikerért. A sportpszichológus a para- és az ép versenyző esetében is azonos módon tud célokat tudatosítani, vizualizálni vagy motiválni. Ráadásul a parasportolóknak van egy titkos eszköze is: mivel a fogyatékosságuk miatt több körülményre kell odafigyelniük, fokozott pszichológiai készségeket sajátítottak el életük során.

A kontroll

Az élsportolók számára fontos, hogy kellő figyelmet szenteljenek testüknek, ez a sérült atléták esetében is fontos. A sportolónak ismernie kell testét, annak reakcióit, tudnia kell tökéletesen kontrollálni azt, a parasportolók esetében ugyanakkor ez nagy megpróbáltatás. Progresszív relaxációs technikákkal sikerülhet a kontrollt és a test érzeteit fejleszteni. Sok fogyatékkal élő számol be arról, ha elképzeli magát sportolás közben, épnek látja magát. Ha megfelelő vizualizálással tudatossá válnak testünk határai, úgy jobban is fog funkcionálni.

A sérültek esetében több faktor van, amit nehezebben vagy egyáltalán nem tudnak befolyásolni. Ezekre sokkal nagyobb figyelmet kell szentelniük, ami több energiát vesz el: gyógyszereik vagy gyógyászati segédeszközeik használatán túl, a versenyhelyszínhez való eljutás, szállás sem feltétlenül van korlátozottak számára is jól megközelíthetően kialakítva. Ha napokig távol van otthonától a versenyző, nehezített körülmények között kell élnie, nem tud megfelelően pihenni, stresszes, bizonytalan, ideges lesz, ezáltal teljesítménye is romlani fog, és ez nagy fokú frusztrációt okoz neki. Megfelelően fel kell térképezni minden potenciális nehézséget, fel kell készülni minden eshetőségre. Ez a részletes forgatókönyv hozzásegíti a versenyzőt ahhoz, hogy ne ezekre kelljen koncentrálnia,

ne a váratlantól féljen,

hanem teljes mértékben a versenynek adhassa át magát.

Egy megfelelő stábbal, akik segítenek neki megszervezni minden apró részletet, gördülékenyebb lesz mind a felkészülési időszak, mind a verseny. A megfelelő szakmai segítség rengeteg terhet vesz le a parasportoló válláról. Érdemes kreatívnak lenni! A cél, hogy praktikussá és kompakttá váljon számára minden, ami szükséges neki ahhoz, hogy távol otthonától, mégis otthonosan tudjon élni és teljesíteni.

Célkitűzések a parasportágakban

A sportoló teljesítménye nagyban függ célkitűzéseitől. Szükséges, hogy ezek reálisak legyenek. Már korábban volt arról szó, hogy fontos ismerni a teljes fizikai háttértörténetet. Ha a sportoló ezekkel tisztában van, nem fog irracionális célokat kitűzni maga elé. Fő a tudatosság és saját határainak ismerete. Sajnos sok esetben degeneratív betegségek állnak fenn, ilyenkor az atlétának idővel romlik teljesítménye, ami ellen nem tehet semmit. Hosszú távú céljaiba bele kell kalkulálni, hogy ha ez bekövetkezik, mi legyen a következő lépés.

A teljesítménycsökkenés ellen, bár véges ideig, de lehet tenni. Célszerű a sportolónak úgy edzeni, hogy erősségeit hangsúlyozza és gyakorolja. Ha romlik az állapota, de bizonyos készségei még hatékonyan működnek továbbra is, kompenzálni tudja vele teljesítményét. Olyan sportágaknál, ahol egyéb szempontok is döntőek lehetnek, érdemes például a stratégiára nagyobb hangsúlyt fektetni. Ha áttolja a hangsúlyt a megfelelő technikára, nem romlik számottevően a teljesítménye.

Rengeteg további módszer van, amivel meg tudjuk könnyíteni a sportoló munkáját, de legfőképp a környezetének és a társadalomnak kell ez ügyben közbenjárnia. Használjuk ki képességünket, hogy sok csatornán tudjuk észlelni a világot, nyissuk ki szemünk, fülünk, és tegyünk azért, hogy mindenki részesüljön abból az akadálymentesített világból, ami számunkra megadatott.

 

Felhasznált szakirodalom:

Joaquín Dosil (2006): The Sport Psychologist’s Handbook A Guide for Sport-Specific
Performance Enhancement, University of Missouri-St Louis

Hirdetés
MEGOSZTÁS
Élete egyik legjobb döntése volt, hogy a pszichológia tudományát választotta. A pécsi képzés alatt a szervezet- és szociálpszichológia vált számára a legérdekesebb témává. Mivel a sport által nyújtott alázat, tisztelet, elhivatottság és motiváció személyisége része is, így egyértelmű volt számára, hogy ezt a tudását bővítse. Jelenleg a Testnevelési Egyetem Sportszakpszichológia képzésére jár. Ezen felül szervezet pszichológiai tapasztalatait nap, mint nap egy globális nagyvállalatnál bővíti. Küldetésének érzi, hogy segítsen azoknak, akik mind a munka, mind a sport területén rendelkezni szeretnének a céljuk éléréshez szükséges eszköztárral.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ