Hirdetés

Az önismeret sokat emlegetett kifejezés, de mit is jelent valójában? Az ön-megismerés sok apró lépcsőfok megtételét jelenti. Az önmagunkhoz való közelkerüléshez és az önmagunkról való gondolkodásban segítség lehet a Johari-ablak.

Hirdetés

A Johari-ablak a legrégebbi önismereti modellek egyike. Két tengely mentén segít önmagunk értelmezésében. Az egyik fő tengely az ismert-ismeretlen, a másik pedig az egyén és a környezete. A két tengely mentén négy részre tagolható, így bár a régiók külön-külön értelmezhetőek, az ablak egésze az, amely teljes képet adhat.

A négyes

Amit a személy is tud önmagáról és a környezete is tudja róla: ez a nyitott terület vagy aréna. Ide tartoznak mindazon viselkedésminták, amik az illetőt jellemzik, vállalt meggyőződések, ideák. Az arénában minden szem előtt van. A jellemzők feltűnése nem okoz meglepetést sem az alanynak sem pedig azoknak, akik ismerik őt.

Ami a személy számára ismert, de a környezet elől rejtve marad, ez a zárt terület. Gondoljuk végig: melyek azok a tulajdonságaink, amikkel mi tisztában vagyunk, ám mások nem tudnak róluk? Nem feltétlenül vonásokra érdemes fókuszálnunk. Belső motivációink, tapasztalataink csak a mieink, ahogyan az ezekre épülő reprezentációink is. Tegyük föl magunknak a kérdést: milyen tartalmak maradnak rejtve mások elől?

A személy számára rejtett, ám környezete számára a személy jellemzőihez tartozó tartalmak adják meg az illető vakfoltját. Mások tudják, ő viszont nem tudja önmagáról.

Szembesülni a vakfoltunkkal gyakran fájdalmas is lehet.

Ha például valaki úgy véli, tehetsége van valamihez, ám kiderül, környezete egyáltalán nem gondolja így. Ugyanakkor a vakfolt felé tapogatózás segíthet leginkább önmagunk megtalálásában. Segítségével akár számunkra eddig elképzelhetetlen én-részeket is integrálhatunk.

Hogyan lássuk meg a vakfoltunkat? Figyeljünk a társaságunkra! Barátaik és a hozzánk közel állók véleménye különösen jó támpont lehet az önmagunk számára nem vagy alig észrevehető tulajdonságaink megtalálásában. Próbáljunk ki új dolgokat, a vakfoltban elrejtőzhetnek olyan tulajdonságaink, melyek a komfortzónánkon belül nem tudnak érvényesülni, így azonban lehetőségük lesz megjelenni. Azonban vakfoltunk sosem tűnhet el, ahogyan a Johari-ablak egyik részét sem lehet bezárni.

A Johari-ablak egyszerűsített vázlata. Forrás: Wikipedia

Ám van egy része, amit kinyitni sem lehet igazán: ez a sötét-terület. Ide tartozik mindazon személyiségalkotó elem, amely az egyén és a környezete számára is ismeretlen. Ez a terület éppen ezért hozzáférhetetlen. Bizonyos életesemények, például egy súlyos trauma bepillantást engedhetnek, mi történne, ha az itt megbúvó tartalmak felszínre törhetnének. Ha az illető esetleg olyan dolgot cselekszik, amely önmaga és a környezete számára is érthetetlen, előfordulhat, hogy a „sötét-területbe tévedt”.

Ablak önmagunkra

A mezők nagysága nem állandó és nem is egyenlő. Életünk során folyamatosan alakul, mennyit látunk és mennyit mutatunk meg önmagunkból. Az ablakot azonban nem csak az idő mozgatja. A helyzet is meghatározza, mennyit látunk – és láttatunk. Baráti társaságunk számára az aréna jóval nagyobb terület, mint ismerőseink számára. Amikor másokkal ismerkedünk, tudatosan az arénába küldjük tulajdonságainkat. Ahogyan egy kapcsolat elmélyül, egyre többet tud majd meg a másik, a vakfolt tehát kitágul, míg a zárt (rejtett) terület csökken, vagy éppen nő. Ez már a kapcsolat függvénye.

Az önismeret tehát dinamikusnak is tekinthető, és nem feltétlenül csak azért, mert állandóan változik, mit tudunk önmagunkról.

Az is változik, mit tudhatunk meg.

Ha van egy kis szabadidőnk, érdemes lehet megpróbálni kitölteni saját Johari-ablakunkat! Így akár rátalálhatunk némi újdonságra, de ha nem, segíthet megalapozni későbbi önismereti fejlődésünket is.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
A szerző viselkedéselemző, jelenleg az ELTE PPK mesterképzésének hallgatója, klinikai és egészségpszichológia szakirányon.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ