Hogyan tudunk valakit kellemes humorral, perspektívaváltással, minimális ösztönzőkkel és provokációval, valamint egy kevés konfrontációval elmozdítani panaszkodó alap-attitűdjéből? Dr. Lisznyai Sándor, klinikai szakpszichológus írásának folytatásából kiderül, hogyan haladhatunk a „belátás áramlatával” a panaszkodástól egészen a megoldásig. 

Első lépés: A terhes panaszkodás empátiás befogadása

A panaszkodásban fontos, hogy valaki meghallja a panaszunkat. Anélkül, hogy az igazunk meglenne, nem bírunk továbblépni. Ezért is olyan sok a megakadt ember, akinek az igazságát, sérelmeit senki nem „nyugtázta le”, könyvelte le. A panaszkodás persze nem népszerű, kellemetlen is, ezért néha a legjobb barátok sem viselik igazi empátiával, különösen, ha visszatérő, önismétlő módon jelenik meg. Ki hallgatja egy idő után szívesen azt a sok nyavalygást? Nyilván egy pszichológus esetében fontos dolog, hogy empátiát adjon ott is, ahol még a legjobb barát sem képes.

Második lépés: Kognitív varázslat

A „kimozdítás” vagy szakmai címkével a „cognitive appeal” egy komoly tudomány: hogyan tudunk valakit kellemes humorral, perspektívaváltással, minimális ösztönzőkkel és provokációval, egy kevés konfrontációval

elmozdítani a fenti panaszkodó alap-attitűdből?

Vannak olyan híres pszichológusok, akik nagyon jók vagy jók voltak ebben: Popper Péter, Virginia Satir, Milton Erikson csak egy pár példa arra, hogyan voltak jelen sajátos humorral, világlátással, paradox visszajelzésekkel szakemberek annak érdekében, hogy perspektívaváltást ösztönözzenek pácienseikben. A személyesség, hitelesség fontos szerepet kap ebben a részben.

Harmadik lépés: Mézeshetek a pszichológussal

Aki egyszerre megért minket, és még újat mondani is képes, az különleges kapcsolattá válik. Az emberek vissza-visszajárnak az ilyen különleges tanácsadókhoz, akik sajnos néha visszaélnek azzal, hogy

az empátia-kognitív varázslás mindig működik.

Ám ez még önmagában kevés az üdvösséghez: szinte óhatatlanul előbb-utóbb nyíltabbá, őszintébbé válik a kapcsolat, a visszajelzések mélysége is követi ezt a folyamatot.

Negyedik lépés: Törés a kapcsolatban

Az első három lépésben egy professzionális segítő egy különleges segítő kapcsolatot határozott meg. Ilyenkor mindenki a jobbik arcát mutatja, az egészséges részeinkkel kapcsolódunk. A fiatal munkatárs, aki vezető akar lenni, tiszteli a coach-ot, „milyen jókat mond, milyen jó meglátásai vannak” – gondolja. De hosszabb távon rá is dühös lesz, rájön: a coach is ugyanolyan „idióta” mint a többiek, előbb-utóbb itt is megjelenik a dühroham.

Ötödik lépés: Kapcsolati tapasztalás

A professzionális segítők egyik legnagyobb próbatétele ez a lépés, hiszen ez a törés a kapcsolatban, a mindennapi életben „összeveszést” jelent. Ám itt a segítőnek „fát lehet vágni a hátán”, nem sértődik meg, bármikor kész újrakezdeni, megbocsátani, újrakeretezni a kapcsolatot.

Hatodik lépés: Elmozdulás a kapcsolatból

A segítségkérőnek a fenti attitűd lehetőséget ad arra, hogy felismerje önmagát a helyzetben. Nemcsak ebben, de a múltban is: hogyan nem volt hajlandó visszajelzéseket elfogadni,

hogyan rejtette el maga elől is az igazságot.

Hetedik lépés: Belátás

Egy ilyen terápiás út végén létrejöhet az az állapot, melyben a visszajelzések önmagunk számára is elfogadhatóak lesznek.

Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan alakultak a belátások a cikk első részének elején bemutatott három történetben.

Az első esetben a szexualitás témájának feldolgozása hordozta a kognitív varázslatot, majd a megváltozott nőiség feldolgozása a kapcsolati áttöréseket. Sajátos eredménye lett a történetnek, hogy a kliens rájött megváltozott nőiségére. Ez egy promiszkuis, másodvirágzásos szexualitásba torkollott. Saját megváltozott testi, lelki működésének beillesztése tehát ilyen eredményt hozott, mely nem volt éppen ínyére közelebbi és tágabb környezetének, valójában egyszerre egy újabb panasz-belátás történet elindítását jelentette.

A fiatal, nehéz mozgású nő esetében kiderült: sántaságának, „bénaságának” egy komoly része nem a fizikai hátrányokból, hanem azok elleplezéséből, vagy az arra való törekvésből származott.

A fiatalember, aki ijesztgette a munkatársait, rájött: ugyanazt teszi, mint az apja tette vele, amikor ha fegyelmezni akarta, ráordított, egészen addig, amíg ő szinte sokkos állapotban abba nem hagyta a hisztizést, sírást vagy bármi egyebet, amit csinált. Tulajdonképpen a létezést magát. Egész hozzáállása megváltozott. Elsősorban ahhoz, hogyan legyen türelmesebb másokkal.

NINCS MÉG HOZZÁSZÓLÁS

VÁLASZ