Mi lehet a kötődés titka? Mekkora szerepet játszhat felnőtt létünkben az, hogy gyermekként kötődtünk valakihez? Megszűnik-e valaha is szüleinkhez fűződő kapcsolatunk? Tényleg minden életünk korai szakaszában dől el? Erik Eriksont, az egyik legátfogóbb és legkidolgozottabb fejlődéselmélet szerzőjét minden bizonnyal hasonló dilemmák nem hagyták nyugodni, miközben az emberi személyiség alakulásán töprengett. De vajon sikerült-e mindenki számára kielégítő megoldásokat találnia?

Korábbi cikkünkben láthattuk, hogy az igazi kötődés kialakulásához sem az embergyerekek, sem a majomkölykök számára nem elegendő testi szükségleteik puszta kiszolgálása. Ahhoz ugyanis, hogy erős és bensőséges viszony alakulhasson ki anya és gyermeke között, sokkal többre van szükség. Pontosan mire? Nos, többek között hozzáférhetőségre, elérhetőségre, melegségre és érintésre. De mindez mintha még mindig kevésnek tűnne. Olyan mintha egy-két fizikai inger (például a hőmérséklet vagy a tapintás) érzékelése már önmagában is elegendő volna. Valóban erről lenne szó? Erikson egy kissé távolabbra tekintett. Szó szerint.

Freuddal együtt Freuddal szemben

erik_erikson
Erikson másképp vélekedett a fejlődésről, mint Freud

Erik H. Erikson (1902 – 1994) német-amerikai pszichoanalitikus és neves fejlődéspszichológus nem tudott napirendre térni Sigmund Freud akkoriban igencsak közkedvelt pszichoszexuális fejlődéselmélete felett. Ezen teóriájában ugyanis az osztrák pszichiáter azt hangoztatta, hogy az emberi személyiség fejlődése alapjában véve serdülőkorig tart, s addig is csak az ösztönén és a nemi  szervek érése játssza benne a fő szerepet. Az általa felvázolt orális, anális, fallikus, látens és genitális szakaszokon túljutva ennek megfelelően egy ember már érett felnőttnek tekinthető.

Valójában nemcsak Erikson nem értett egyet az imént körvonalazott, pszichoanalitikus megközelítéssel. Létezett ugyanis egy olyan pszichológia irányzat is, amely Carl Gustav Junghoz és annak „analitikus pszichológiájához” hasonlóan, szintén szakított Freuddal. Ennek

sigmund_en_anna
Freud és Freud, apa és lánya

képviselői az ún. „ego-analitikusok” voltak, akik úgy vélekedtek, hogy minket embereket nem egyszerűen csak az ösztöneink, a vágyaink és az impulzusaink vezérelnek mindenféle kerülőutakon. Viselkedésünkben és fejlődésünkben szerintük különleges szerepet játszanak a minket körülvevő társak és események is – akikhez / amikhez szüntelenül alkalmazkodunk.

Ennek a többé-kevésbé eltérő gondolkodásmódnak a képviselői közé olyan neves pszichológusok tartoztak, mint például Heinz Hartmann, David  Rapaport, Robert W. White, s végül, de nem utolsó sorban Sigmund Freud lánya, Anna Freud is! Utóbbi azonban nemcsak tudománytörténeti aspektusból érdekes számunkra, hanem azért is, mert ő volt Erikson egyik legbefolyásosabb mestere is. A tanítvány tudniillik bécsi tanulmányai alatt ismerkedett meg Anna felfogásával, s tette azt magáévá rövid időn belül.

Életünk lélektani videó-játéka, avagy személyiségünk fejlődése

Amint azt említettük: Erikson szeretett nagyban gondolkodni, egészében látni a világot. Ezen szemléletmódja szépen tükröződik pszichoszociális fejlődéselméletében is, amelyet a szakmabeliek gyakran csak az „egész életen át tartó fejlődés” elméleteként emlegetnek. Ez a teória már csak az elnevezésében is számos ponton eltér Freud pszichoszexuális elképzelésétől – de persze nem csak ezen a téren.

Erikson szerint személyiségünk fejlődését ugyan valóban a biológiai (testi-nemi) érés alapozza meg, csakhogy azt a pszichológiai (értelmi-érzelmi), valamint a szociális (társas-kulturális) változások úgyszintén kiegészítik! Életünk során ugyanis nemcsak testünk növekedik, erősödik és öregedik megállíthatatlanul, hanem elménk is minduntalan próbálja megérteni és átlátni az őt körülvevő világot, s megfelelően viszonyulni ahhoz. A környezet ugyanakkor maga is számos követeléssel és segítségnyújtással igyekszik terelgetni bennünket. Elvégre tinédzserkorban nemcsak a serdülőknek van igényük az önállósodásra, hanem az őket körülvevő közegnek is! Éppen ezért ebben az időben nemcsak a fiúk-lányok szeretnék elengedni szüleik kezét, de azok is igyekeznek önálló feladatokat bízni rájuk (követelés) és lehetőségeket biztosítani egyéniségük kibontakoztatásához (segítség).

fejlodes
A személyiségfejlődés fő szakaszai, életkori övezetei, normatív krízisei, pozitív kimenetei és meghatározó személyei

Mindez azonban nem ér véget húszas éveink elején, azaz felnőtt létünk küszöbén! Személyes fejlődésünk egész életünkön átível, s lényegében a halálunk pillanatáig tart. Erikson éppen ezért különféle periódusokat és ciklusokat kísérelt meg felfedezni benne, s végül sikerült is nyolc szakaszra felosztania életutunkat. Ezekről a fázisokról szerinte elmondható, hogy mivel a sorrendjük kötött, így tulajdonképpen egyetlen egy sem hagyható ki vagy cserélhető fel.

Nincs mese: minden korszakon végig kell mennünk!

Az egyes szakaszok ugyanakkor mind egy-egy normatív krízist (vagyis a fejlődésünkkel természetes módon együtt járó válságot) tartalmaznak. Életünk minden egyes korszaka tartogat tehát számunkra egy olyan kihívást, amelyet valahogyan teljesítenünk kell –különben megfizetjük az árát! Pubertáskorban például egy serdülőnek nemcsak függetlenné kell szépen lassan válnia, hanem a saját egyéniségét és legbensőbb identitását is meg kell találnia. Ellenkező esetben az életében játszott szerepei között összezavarodva marad szülei nyakán. Ezt és az ehhez hasonló, kedvezőtlen kimeneteleket nevezi Erikson én-gyengeségeknek, amelyek egyébként minden egyes életciklus végén ott leselkednek ránk, s könnyen felhalmozódhatnak!

3345801237_8d050c2092
Személyiségfejlődésünk olyan, akárcsak egy videó-játék

A pszichoszociális fejlődéselmélet összességében nézve egyfajta „lélektani videó-játékra” emlékeztethet bennünket. Elvégre a starttól a célig (a születéstől a halálig) olyan szinteken (az egyes életperiódusokon) kell végigmennünk, amelyek mindegyike különféle feladatokat (bizonyos kríziseket) állít elénk. Az egyes pályákon elért pontjainkat (az én-erősségeinket és az én-gyengeségeinket) pedig lépésenként visszük tovább magunkkal a következő szintekre – azokon általuk vagy megkönnyítve, vagy megnehezítve izgalmas játékunkat.

Ősbizalom és Őstörés

Mégis mi köze van mindennek a kötődéshez? – tehetjük fel a kérdést. Nos, elsősorban az, hogy Erikson annak kialakulásához is két életciklust, illetőleg két krízist rendelt, amelyek pedig a rájuk épülő szakaszokat, s így egész életünket is óriási mértékben meghatározzák. Tekintsük át ezeket!

A pszichoszociális fejlődéselmélet atyja szerint a csecsemőkor születésünk első percétől életünk első évének végig tart, amely így fejlődésünk legelső fázisa is egyben. Ennek során lényegében még teljesen ki vagyunk szolgáltatva környezetünknek, hiszen biológiailag teljesen önállótlanok vagyunk. Egyedül a szopás általi táplálkozásban lehetünk kicsit is aktívak, önállóak és ügyesek. Éppen ezért csakis ezen keresztül tanulhatjuk meg, hogyan kell kapni, illetőleg ezáltal taníthatjuk meg édesanyánknak is azt, hogy hogyan kell adni. Így ha végül minden szerencsésen alakul, akkor szépen lassan megtanulunk bízni benne és a külvilágban, s ezáltal „elnyerjük” a remény képességét – vagyis az abba vetett, tartós hitünket, hogy vágyaink egyszer csak beteljesülnek. Ellenkező esetben mindenkivel szemben bizalmatlanok leszünk.

mothers_and_children_ii
Bizalom és remény, önállóság és akarat

Életünk következő nagy szakasza már két évet vesz igénybe. Kisgyermekkorunk ugyanis második életévünk elejétől harmadik életévünk végéig (vagyis nagyjából az óvoda kezdetéig) tart. A gyakorlott szülők jól tudják, hogy ez a korszak a szobatisztaságra nevelés ideje, a kicsik számára ugyanis ekkor válik  lehetővé izomműködésük akaratlagos irányítása. Mi emberek ennek megfelelően ebben az időszakban tapasztalhatjuk meg elsőként az ön-kontroll élményét. Éppen ezért, ha a számunkra megbízhatónak észlelt szüleink ekkor pozitívan támogatják az említett törekvéseinket, végül kifejlődhet bennünk a szabad cselekvésre irányuló eltökéltség, vagyis az akaraterő képessége. Más esetben könnyen kétségeink támadhatnak másokkal és saját magunkkal szemben, s így a szégyenérzet is gyakran elfoghat bennünket.

Mindebből szépen látható, hogy milyen ívet vesz fel a kötődés kialakulásának menete. Először mindenben szüleink gondozására szorulunk, miközben egyre nagyobb és nagyobb bizalommal kezdünk el feléjük és az egész világ felé fordulni. Ez lesz a hozzájuk való ragaszkodásunk alapja. Később aztán testünk érése lehetővé teszi, hogy önmagunkat szabályozzuk, anyánk és apánk pedig ezt felismerve segít nekünk az említett feladat megoldásában. Ekkor már ugyan nem vagyunk olyannyira kiszolgáltatva nekik, mint korábban voltunk, mégis fontos, hogy továbbra is az ő pártfogásuk által tapasztaljuk ki kezdetleges önállóságunkat. Ennek folyamán leszünk ugyanis képesek a hozzájuk fűződő kapcsolatunkat továbbfejleszteni. Rájövünk, hogy szüleink egy olyan biztos bázist képviselnek, amelyre bármikor rátámaszkodhatunk.

Még akkor is, hogyha éppen nincsenek jelen!

S hogy ez a bizonyos „Ősbizalom” mekkora hatással van az életünkre? Arra Erikson mellett Bálint Mihály (1896 – 1970), magyar-brit orvos és pszichológus is rámutatott „Őstörésnek” vagy „Alaphibának” nevezett fogalmával. Bálint ezen terminusa ugyanis azt a jelenséget szemlélteti, amikor egy embernek csecsemőkorában megrendül vagy eleve ki sem alakul a szüleibe vetett bizalma. Ez előfordulhat amiatt, mert a felnőttek nem foglalkoztak vele eleget, vagy mert kifejezetten ellenségesen viszonyultak hozzá. Erikson első periódusának az efféle kimenetele márpedig szó szerint alapjaiban rázza meg az egyén további fejlődését! Hiszen miként is alkalmazkodhatna a világhoz az, aki senkiben és semmiben sem tud megbízni? Hogyan teljesíthetné a tovább fejlődési szakaszokat? Nem csoda hát, hogy a klinikai megfigyelések szerint is számos súlyos eset hátterében egy efféle „Alaphiba” áll.

baby-203048_1280
Apróság ugyan, de többről szól, mint azt gondolnánk

Sorozatunk negyedik részében John Bowlby sokat emlegetett kötődés-elméletével fogunk alaposabban is megismerkedni, így végre megtudhatjuk, hogy miként is vélekedett a gyermekkori kötődés rejtélyeiről az egyik legnagyobb elméletalkotó!

***

A Mindset Pszichológia több mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

NINCS MÉG HOZZÁSZÓLÁS

VÁLASZ