Mi lehet a gyermekkori kötődés hatása a felnőttkori párválasztásra? Valóban szerepet játszik mások iránt érzett szeretetünkben és szerelmünkben az, hogy kicsiként hogyan kötődtünk édesanyánkhoz és édesapánkhoz? Vajon szüleink valóban ilyen erősen determinálnák sorsunkat? Igaz lehet-e Freud azon klasszikus állítása, hogy felnőttként minden egyes nőben, illetve férfiban saját szüleink mását keressük? John Bowlby, Mary Ainsworth, Mary Main, Judith Solomon és Kim Bartholomew tanulságos válaszokat szolgáltattak számunkra ebben a témában!

Korábbi cikkünkben egészen közel kerültünk a gyermeki kötődés titkának megoldásához. Amíg az I., a II. és a III. sorozatrész arra derített fényt, hogy mik lehetnek a kötődés biológiai, pszichológiai és szociális aspektusai, addig a legutóbbi inkább mindezek szintézisére és egy új, evolúciós szempontból való megközelítésére tett kísérletet. Összességében láthattuk, hogy kisdedkorban milyen feltételei, összetevői, folyamatai, funkciói és hatásai vannak lelki kötelékeinknek. De vajon milyen messzemenő következményeik lesznek a későbbiekben? Befolyásolnak esetleg mást is a jövőbeni személyiségünkön és jóllétünkön kívül? És mi vajon tudjuk-e valahogyan manipulálni következetesen „félresikló” családi-szerelmi életünket? Járjunk utána!

Freud sokszor mondott okosat, amikor tévedett

Nos, igen, Sigmund Freud a pszichológia egyik legérdekesebb paradoxona. Annak ellenére ugyanis, hogy a XX. század kultúráját lényegében az ő gondolatai alapozták meg, mára igen kevés teóriáját fogadjuk csak el mindenféle fenntartás nélkül. Az osztrák pszichiáter elképzelései gyakran valóban több sebből is véreznek, mégsem mondhatjuk őket teljesen értéktelennek. A lélektan modern kutatói még ma is gyakran veszik őt kiindulási alapul, s nem egy témakör kapcsán igyekeznek régi feltevéseit elvetni vagy megerősíteni. Összes-ségében azt mondhatjuk el róla, hogy kitűnő megfigyelő volt, akinek bizonyos észrevételei még akkor is telitalálatok, ha az azokból kiágazó elmélkedései nem egészen helytállóak. Hasonló a helyzet a kiskori élmények felnőttkori eredményeiről szóló nézeténél is!

John Bowlby maga is Freud egyik korabeli elképzeléséből indult ki saját kötődés-elméletének összeállítása során. A pszichoszexuális fejlődés azon koncepcióit természetesen ő is elvetette, mint amilyen például az Ödipusz- vagy az Elektra-komplexus. Bizonyos elmélet-komponenseket azonban egyértelműen megtartott, illetve egy kissé átdolgozva használta fel őket. Ilyen például Freud azon gondolata, miszerint heteroszexualitás esetén a velünk ellentétes, homoszexualitás esetén pedig a velünk azonos nemű szülőnkkel való kapcsolatunk

mintegy megismétlése motiválja párkeresésünket és párválasztásunkat.

Ez az első hallásra talán kissé különös következtetés azt a jelenséget igyekszik megmagyarázni, hogy sokszor miért éppen a szüleinkre olyannyira hasonlító személyekkel alakítunk ki érzelmi kapcsolatokat. Ez a hasonlóság elsősorban persze a belső, intraperszonális sajátosságokra vonatkozik, ám az sem ritka, hogy párunk és édesanyánk / édesapánk külsőleg: testalkatukban vagy éppen arcvonásaikban közelítenek egymáshoz. Ennek az érdekességnek mindenesetre a pszichoanalitikus felfogás szerint az az alapja, hogy miközben kicsiként fokozatosan azonosulunk a miénknek megfelelő nemű szülőnkkel, addig a miénktől eltérő nemű felmenőnk kapcsán pedig szépen lassan mást is megértünk. Egészen pontosan azt, hogy a hozzá hasonló személyek iránt akár másként is érezhetünk: hozzájuk már szexuálisan is vonzódhatunk.

pexels-photo-225744
Kik lesznek igazán hozzánk illők? Azok, aki olyanok, mint a szüleink?

Mivel azonban a kritikus nem legelső és legfőbb képviselője szinte mindenkinek az édesanyja vagy az édesapja lesz, így kézenfekvőnek tűnik, hogy az ő viselkedésformái és személyiségjellemzői fognak elsődleges kiindulási alapul szolgálni legtöbbünk számára a későbbiekben. Akár akarva, akár akaratlanul tehát, de ők fogják „belénk vésni” azokat az elképzeléseket és elvárásokat, amelyek a kislányok számára a Férfiakról, míg a kisfiúk számára pedig a Nőkről szólnak. Felnőtt korunkban pedig aztán ezek a régi tapasztalatok és mentális képek fogják részint tudattalan, részint pedig tudatos módon meghatározni

mindazt, amit szívünk választottjában keresünk.

Anyám / apám hozzám jöjjön!

Az eddig tárgyalt, manapság csak a „szülőimágó  keresésének  elméleteként” emlegetett feltevést építette bele Bowlby is saját, tudományos megközelítésébe. Ő ugyanis – pszichoanalitikus képzettségű orvos lévén – úgy vélte, hogy a kisgyermekként kialakított kötődésünk valóban nyomot hagy a fejünkben. A szülő-gyermek kapcsolatok tudniillik olyan különösen robosztus, mentális reprezentációkként (vagy ahogyan ő fogalmaz „belső munka-modellekként”) csapódnak le és tárolódnak el elménkben, amelyek még jóval később is meghatározzák azt a módot, ahogyan

mindenkori társas világunkat észleljük és értelmezzük. 

Az első három életév kötődés-fejlődési folyamatában mindezeknek megfelelően ezt a belső modellt alakítjuk ki és szilárdítjuk meg, később pedig ezt fogjuk általánosan is érvényesnek tartani mind az emberi kapcsolatok természetére, mind pedig a saját kapcsolati helyzetünkre vonatkozóan. Ez a bizonyos modell ugyanis választ ad számunkra azokra a lényeges kérdésekre, mint hogy: Lehet-e bízni másokban? Lehet-e számítani másokra? Mennyire vagyunk értékesek szociálisan? Mennyire vagyunk ügyesek mások befolyásolásában? A társainkra és a velük folytatott kapcsolatainkra adott reakcióink aztán mind ezen a korai modellen fognak alapulni, így azok szinte automatikusan fogják fenn-tartani a modell validitását is. Éppen ezért az valóban igen makacsnak és determinálónak tűnhet, Bowlby szerint azonban lassan és nehezen ugyan, de mégiscsak megváltoztatható.

heartsickness-lover-s-grief-lovesickness-coupe-50592
Belső munka-modelljeink még akkor is befolyásolnak bennünket, ha azok károsak számunkra.

A kötődésünkről létrejött reprezentációink miatt mindenesetre életünk során jó és rossz értelemben is gyakran olyan barátságokat és szerelmeket alakítunk ki saját magunk körül, amelyek elég jól illeszkednek (vagy egy kis „átalakítás” után legalábbis később még jól illeszkedhetnek) gyermekkori tapasztalatainkhoz. Elvégre valóban nem tűnik teljesen elképzelhetetlennek, hogy felnőttként olyan (egészséges vagy beteges) kapcsolatokat válasszunk ki, teremtsünk meg vagy éppen tartsunk fenn, amelyeket

már-már ösztönösen is felismerünk és megértünk.

Úgy szeretünk, ahogyan minket szerettek?

Az akkori és a későbbi kutatókat természetesen igen sok szempontból inspirálta Bowlby munkássága. Közéjük tartozott például a pszichológus egyik kortársa és közeli kollégája, Mary Ainsworth (1913 – 1999) is. A kutatónő tudniillik alaposabban is szemügyre vette Bowlby elképzeléseit, s nemcsak kiegészítette, hanem tovább is fejlesztette azokat. Ainsworth ugyanis az általa Idegen Helyzet Tesztnek elkeresztelt módszerrel három olyan viselkedésbeli mintázatot vett észre az egy év körüli gyermekek körében, amelyek alapján háromféle kötődési kategóriába tudta besorolni őket. Ez a három a biztonságos, a bizonytalan – elkerülő és a bizonytalan – ellentmondásos kötődés volt.

Mindezeket aztán Mary Main és Judith Solomon még egy negyedikkel: a bizonytalan – zavart kötődéssel egészítette ki azon kicsik számára, akik lényegében egyik típusba sem illettek bele. Egy további kutató, Kim Bartholomew pedig később azt vizsgálta meg, hogy az előbb említettek következményeként vajon a felnőttek körében is megjelenhetnek-e ugyanezek a mintázatok. Ő az eredményei nyomán végül négy nagyon hasonló csoportot tárt fel, amelyek pedig a biztonságos, a félénk, az elutasító és a belemerülő kötődésűeké. Tekintsük át ezeket röviden, egymáshoz illesztve!

pexels-photo-87334
Ha odaadóan szerettek engem, akkor én is úgy fogok szeretni mást.

A biztonságos kötődésű gyermekek az érzékeny és válaszkész anyai szeretetnek köszönhetően érdeklődéssel és jókedvvel derítik fel környezetüket, azonban megviseli őket gondozójuk távolléte, s csak akkor nyugszanak meg ismét, hogyha az visszatér hozzájuk. Az ennek megfelelően biztonságos kötődésűvé váló felnőttek érzelmileg gyakran nyitottak és megbízhatóak, s a kapcsolataik is jellemzően hosszútávúak, kiegyensúlyozottak és intimek.

A bizonytalan – elkerülő kötődésű gyermekek ezzel szemben anyjuk rideg viselkedése miatt szinte kizárólagosan csak környezetük felfedezésével foglalkoznak, így nemcsak hogy észre sem veszik édesanyjuk távozását és érkezését, de még a vele való interakciót is igyekeznek elkerülni. A belőlük később félénk vagy elutasító kötődésűvé váló felnőttek aztán kétféle kötődési viselkedést mutathatnak. Az előbbiek általában erősen tartanak a közeli kapcsola-toktól, mivel rettegnek a visszautasítástól és a sérülésektől. Az utóbbiak ehhez képest azért kerülik az intimitást, hogy így őrizzék meg az önállóságukat és a függetlenségüket.

A bizonytalan – ellentmondásos kötődésű gyermekek az előző típusoktól eltérően, az anyai kiszámíthatatlanság következtében folyamatosan csak a gondozójukkal vannak elfoglalva, így ők szinte alig tudnak a környezetük megismerésével foglalkozni, s nemhogy nem nyugszanak meg nevelőjük visszatértekor, de gyakran erőszakosak is velük szemben. Az ehhez hasonló, belemerülő kötődésűvé váló felnőtteket egy állandó összeolvadási vágy jel-lemzi. Csakhogy mivel ők még az extrém „intimitás-éhségük” ellenére sem érzik azt, hogy valóban közel kerültek volna másokhoz, így gyakran szoronganak és aggodalmaskodnak.

A bizonytalan – zavart kötődésű gyermekek végső soron anyjuk rendellenes (ijesztő vagy erőszakos) viselkedése miatt maguk is nagyon szokatlan reakciókat adnak gondo-zójuk visszatértekor (például lemerevednek, bepánikolnak vagy teljesen összezavarodnak). A későbbiekben ennek a korai kapcsolati mintázatnak az esetén számíthatunk legnagyobb valószínűséggel azokra a belső veszélyekre felnőttkorban, amelyek nemcsak a társas, de a lelki élet egészségét is könnyen tönkretehetik –

legyen szó bármilyen pszichés zavar kialakulásáról is!

Lelki kötelékeink összeérő szálai

Mi tehát cikksorozatunk elsődleges tanulsága? – tehetjük fel a kérdést. Nos, elsősorban az, hogy a gyermekkori kötődés és az abból kifejlődő felnőttkori intimitás semmi esetre sem olyan rejtélyesek és megfoghatatlanok, mint azt elsőre gondolnánk. Láthattuk, hogy milyen evolúciós gyökereik, fejlődésbeli összefüggéseik, érési korszakaik, működési mechanizmusaik, túlélési funkcióik, valamint bio-pszicho-szociális előzményeik és következményeik vannak. A szeretet és a szerelem szóban forgó alapjairól mindeddig felhalmozott eredményeink és ismereteink azonban nemhogy csökkentenék a kötődés érdekességét és páratlanságát: pont hogy a jelenségek megismerése teszi azokat még csodálatosabbá és további tanulmányozásra méltóvá! Így érezhetjük csak át igazán a bennünket múltbeli őseinkkel összekapcsoló kötelékeink valódi jelentőségét, amelyek egyben a minket jelenbeli társainkkal összefűző kötelékeink ősei is. A kötődés-elmélet búcsú-üzeneteként mindenesetre fontoljuk meg Stephen Chbosky tanulságos sorait:

„(…) azt a szerelmet viszonozzuk, amiről azt gondoljuk, megérdemeljük.”

pexels-photo-29195
Hiába ismerjük és értjük meg a kötődés lényegét, az mégis lenyűgöző marad.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ