Cikksorozatunkban az evolúciós pszichológia elméletei mentén igyekeztünk jellemző családi működésmódokat feltárni. Foglalkoztunk a szülői ráfordítás mint egy evolúciós előny kérdéskörével, továbbá közelebbről megvizsgáltuk a korai anya-gyermek interakció ősi mintázatait is.  Cikksorozatunk harmadik és egyben befejező részében az édesapák és a nagymamák szerepével fogunk foglalkozni.
Milyen szerepet töltenek be az apák a gyerekeikkel való kötődési folyamatok kialakításában? Különböznek-e az anyai és az apai kötődési jellegzetességek egymástól?

Ha a csecsemők kötődési jellegzetességeit vizsgáljuk, sok esetben hajlamosak vagyunk kizárólag az édesanyák szerepét kiemelni. Ugyan feltételezhetjük, hogy az esetek nagy részében a gyermekekkel való törődés legfőbb forrása az anya, mégsem szabad elfeledkeznünk az apák elengedhetetlenül fontos részvételéről sem. Nézzük meg közelebbről, hogy a férfiak milyen szerepet játszanak a gyerekeikkel való kötődési folyamatok kialakításában!

Egy XI. század eleji kutatás azt a megdöbbentő eredményt hozta, hogy az apai szervezetben a szülést követően és azt megelőzően is, épp úgy végbemennek hormonális változások, mint az anyai szervezetben. Ezek a változások segíthetik

az apai szerepekre való felkészülést és a kötődés kialakulását.

Azoknál a férfiaknál, akik sikeresebben értették meg kisbabájuk sírását és más kommunikációs jelzéseit, a tesztoszteron, vagyis a legfontosabb férfi nemi hormon alacsonyabb szintjét mérték a kutatók. Érdekes eredmény, hogy ezeknél az édesapáknál a prolaktin hormon koncentrációja magasabb volt a vérben. Édesanyák esetében ez a hormon többek között felelős azért is, hogy szülés után meginduljon a tejelválasztás. Jellemzően többet is tartották karjukban gyermeküket azok az édesapák, akik vérében alacsonyabb volt a tesztoszteron és magasabb a prolaktin koncentrációja. A kortizol hormon mennyisége, ami a stressz-reakciókban játszik szerepet, pedig mind a nők, mind pedig a férfiak esetében csökken a szülés után. Feltehetőleg ez a jelenség segíti elő az újszülöttre való érzelmi ráhangolódást. A tudomány jelenlegi állása szerint a férfiak szervezetében bekövetkező szülés körüli hormonális változások elsősorban a párjuk hatására jönnek létre. Az anyák és az apák között észlelhető hormonális egymásra hangolódás fontos szerepet tölt be az apai gondoskodás kialakulásában és ezáltal az utódok túlélésében is. Bizonyára a férfiak szervezetében bekövetkező hormonális változás áll az úgy nevezett „couvade szindróma” hátterében is. Orvosi értelemben ez a jelenség annyit jelent, hogy az édesapák mintegy megismétlik a párjuk terhességét kísérő tüneteket: folyamatos hányinger, derék- és hátfájás, stb.

Hatékonyabb apai viselkedés figyelhető meg azoknál az édesapáknál, akik vérében alacsonyabb a tesztoszteron és magasabb a prolaktin hormon koncentrációja.

Antropológiai és etológiai vizsgálatok mind arról számolnak be, hogy a férfiak minden kultúrában kevesebb időt és energiát fordítanak a gyermeknevelésre. Ennek ellenére mégis elengedhetetlenül fontos referenciaszemélyek az utódok életében. Ha az édesapáknak lehetőségük van azonnal a szülés után kapcsolatba lépniük az újszülöttel, akkor hasonló érzelmi mámort élhetnek át, mint az édesanyák. Ennek az érzelmileg túlfűtött pillanatnak pedig hosszú távú következményei is lehetnek.

Azok az apák, akik közelről átélhették gyermekük születésének örömét,

még három hónap múlva is többet simogatták és szórakoztatták kisbabájukat. Az édesapák ugyanúgy fejezik ki érzelmeiket a kisbabájuk számára, mint az édesanyák, sőt az ő kommunikációjukra is jellemző a dajkanyelv. A legtöbb kultúrában igaz, hogy inkább olyan tevékenységekben vesznek részt az apák, amelyek stimulálják a gyereket, és emelik az agya aktivációs szintjét. Az édesapák gyerekükkel való együttlétük 70-90 százalékát játékkal töltik. Így tehát a gyerek életkorával együtt fokozódik a férfiak szülői aktivitása a gyermeknevelésben.

Anyai vs. apai kötődés

Lássuk, hogy mi az alapvető különbség a két szülő kötődési mintázata között! Kutatások szerint a különbség csupán csak abban rejlik, hogy az anya nagyobb érzékenységet és válaszkészséget mutat a csecsemő jelzéseire, míg

az apai viselkedés kiváltásának küszöbértéke magasabban van.

Ennek pontos okára még nincs egyértelmű válasza a tudománynak. Egyesek szerint a csecsemők jelzéseire mutatott eltérő érzékenység magyarázata szimplán a nemek közötti eltérő genetikában keresendő. Mások szerint az apa gyerekével kapcsolatos tevékenységei egyfajta mozaikosságot mutatnak: egyes aktivitásokra már egy veleszületett „genetikai programmal” rendelkeznek, míg mások eredményes kivitelezését az anyával és a gyerekkel való közös együttműködés során kell megtanulniuk. Bármi is a pontos oka az apa-gyerek kötődés kialakulásának, az tény, hogy a legtöbb kultúrában a férfiak részt vesznek utódaik gondozásában.

A nagymamák szerepe az utódgondozásban

A legtöbb kultúrában az anya és az apa mellett a nagymama a legfontosabb szereplő a utódokról való gondoskodásban. Evolúciós pszichológiai szempontból elkerülhetetlen, hogy ennél a résznél megemlítsük a menopauza kérdéskörét, vagyis a szaporodási életszakasz határát. Míg a humán világban kulturális környezettől függően a menopauza után a nők további 20-40 évet élnek, addig az állatvilágban ez a jelenség egyáltalán nem figyelhető meg. Az állatok szaporodási aktivitása életük végéig tart. Mi lehet az oka annak, hogy a humán evolúció során megjelent ez az egyedülálló jelenség? A tudomány jelenlegi állása szerint a menopauza kialakulása szempontjából legnagyobb magyarázóerővel bíró elmélet, az úgy nevezett

nagymama-hipotézis.

Eszerint ez a jelenség tulajdonképpen egy adaptív válasznak tekinthető a gyerekgondozás megnövekedett igényeire. Amikor már egy nő korából kifolyólag nem képes gyermeket szülni, akkor idejét és energiáját unokája nevelésére tudja fordítani. Egyes vizsgálatok szerint a nagymamák kulcsszerepet játszanak unokáik fejlődésében. Sőt, a nagymamai támogatás pozitív hatással van saját gyermekeik szaporodási sikerére, azaz a születendő unokák számára. A nagymamai segítségnyújtás valószínűleg csökkenti a szülések közötti időintervallumok hosszát, ezzel pedig növeli a termékenységet.

Cikksorozatunk utolsó részében egyik legfőbb témánk az apai kötődés volt. Fontos kiemelnünk, hogy a földön abszolút humánspecifikus jelenségnek mondható az apák ilyen mértékű aktív részvétele a gyermeknevelésben. Az evolúciós pszichológia nemcsak a nukleáris családdal, hanem a nagyszülők szerepével is foglalkozik. Amint az a cikkből is kiderült, a nagymamai támogatás, vagyis egy könnyedén elérhető és tapasztalt segítség pozitívan befolyásolhatja a szülők gyermekvállalási hajlandóságát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ