Miért van az, hogy sokszor ha egy ember a családban felépül egy betegségből, egy másik családtag lesz beteg? Válás esetén miért a gyermek iskolai teljesítménye romlik le? A családot sokszor hajlamosak vagyunk – hasonlóan a csoporthoz – különböző emberek jellemzőinek összességeként kezelni. A fenti jelenségek viszont nem erre utalnak. Hogyan tudjuk tehát kideríteni és megérteni ezeknek az okát?

A polgári modell szerint az apa, anya és gyerekek a család tagjai. A 21. században ez a hagyományos családról alkotott kép átformálódott, sok újféle modell jelent meg. Viszont bármilyen családról is legyen szó, általános jellemzője az, hogy a tagok sajátos kapcsolódásban állnak egymással. Rendszert képeznek. Ezért nehéz megítélni első ránézésre külső szemmel, hogy mi a jól és rosszul működő család.

De mitől is tartjuk a családot egyedülálló működésmódnak?

A Gestalt pszichológiának és a kibernetikának sokat köszönhetünk a család új felfogásában. Előbbi fő tétele szerint egy egység mindig több, mint a külön álló részek összessége. Tehát ha a családot az alkotóelemeire bontjuk, nem ugyanazt a képet kapjuk, mintha az egészre tekintenénk.  A kibernetikától pedig több, működésre vonatkozó kulcsfogalmat (pl.: homeosztázis) kapott a rendszerszemléletű családpszichológia, amelyekbe az alábbiakban megpróbálunk egy rövid betekintést adni.

I. Határok

Csak akkor állíthatjuk egy rendszerről, hogy önálló egység, ha annak határai vannak. Többféle határ létezik. Ezek nem csupán a környezettől különítik el az egész rendszert, hanem az azon belüli kisebb alrendszereket is egymástól. Tehát fontos, hogy a különböző funkciót teljesítő (szülői, gyermeki és párkapcsolati) alrendszerek egymástól is elkülönüljenek. Így tud kialakulni a szülői és gyermeki alrendszerek között lévő hierarchia.

beach-1921378_1920
A gyermeki alrendszer feladatai közé a spontaneitás, játék megélése tartozik, míg a szülőihez a kompetens felnőtt nevelése.

A határok háromfélék lehetnek: merevek, átjárhatók és diffúzak. Lássunk ezekre egy-egy példát! A merev külső határral rendelkező családban a serdülők ritkán vagy szinte soha nem hozhatnak barátokat vacsorázni. A családba nagyon nehéz bekerülni. Előfordul, hogy egy tag tartós betegsége miatt zárkóztak be. Ezzel szemben áll az elmosódott, diffúz külső határokkal rendelkező család, ekkor az új barát/barátnő, a családi barátok is meg vannak hívva a vasárnapi ebédre. A kettő között áll az átjárható határ. Itt megfelelő mértékben rugalmas a családi rendszer. Amikor a helyzet megköveteli, akkor beenged, de máskor bezárul.

II. Homeosztázis

A rendszerek az egyensúlyi állapot megtartására törekednek. Ha ettől az állapottól eltérés mutatkozik, akkor megpróbálják azt korrigálni. Erre tipikus példa a termosztát, amely a ház melegét folyamatosan méri. Ha az eltér a kívánt, beállított hőmérséklettől, akkor tesz azért, hogy az visszaálljon. Alacsony hőmérséklet esetén bekapcsol, ha túl meleg van, kikapcsol. Ahhoz, hogy ez a folyamat eredményesen működni tudjon, folyamatos visszacsatolás szükséges az aktuális hőmérsékletről. Csak így „tudja” a termosztát, hogy mikor kell bekapcsolnia.

A család saját egyensúlyának fenntartására törekszik.
A család saját egyensúlyának fenntartására törekszik.

A család ehhez hasonlóan önmagát vezérli a korábban kialakult egyensúly visszaállításához vagy új egyensúly létrehozásához. Ezért ránthatja vissza a betegségbe azt, aki javulni próbál, vagy „betegíthet meg” egy másik családtagot. Az ismétlődő viselkedésminták, szabályok is az egyensúlyi helyzet biztosítására szolgálnak.  A család dinamikus egyensúlya is úgy jöhet létre, ha jelen van a visszacsatolás mechanizmusa. Azaz ez a rendszer is körkörösen működik, ezt a cirkuláris okság fogalma írja le.

III. Cirkuláris okság

A cirkuláris okság elve azt takarja, hogy a család tagjai kölcsönösen hatnak egymásra. Befolyásolják egymást, és folyamatosan a másikhoz igazítják viselkedésüket annak hatására, hogy az milyen viselkedést tanúsít (visszacsatolás). Ez a cirkularitás biztosítja az egyensúlyt. A tagok örökös interakcióban vannak egymással. Ez a fogalom kifejtve talán evidensnek tűnhet, de gondoljunk bele egy pillanatra! Ha félreértés vagy konfliktus történik, sokszor hajlamosak vagyunk azt a másikra fogni. Ok-okozatként (lineáris okság) tekinteni a történtekre, nem

oda-vissza működő folyamatként.

Ha én megváltoztatom a viselkedésemet, a környezetemből – másik emberből – más reakciót váltok ki, ez pedig visszahat rám. Megváltozhat a működésünk az én szavaim, reakcióm által.  Azaz nem feltétlen a belső tulajdonságainktól függ egy dolog kimenetele, hanem a tagok egymásra hatásától. Tegyük fel, hogy egy családban ismétlődően konfliktusforrás, hogy hová menjenek nyaralni. Az anyuka tengerpartra szeretne menni, az apuka pedig hegyekbe. A kislányuk minden alkalommal amikor hallja, hogy a szülei veszekednek, hirtelen rosszul lesz. Heves szívdobogásra, fejfájásra és szédelgésre panaszkodik. A szülők egyből vele kezdenek el foglalkozni, hogy ő megnyugodjon, jobban legyen. A figyelem középpontjába a kislány kerül, a vita abbamarad. Azaz a kislány részt vesz a veszekedés megszüntetésében. Miután a gyermek megnyugodott, másra  terelődik a szó, ismét beáll egy átmeneti nyugalmi állapot. Láthatjuk, hogy rosszabb esetben a fenti példa akár egy pánikbetegség kialakulásához is vezethet, amely segít a családi konfliktusok ideiglenes rendezésében, a rendszer fenntartásában.

A fenti jelenségek tehát összefüggnek egymással. A zárt rendszer önmagát tartja fenn az egymásra visszaható folyamatokon keresztül. Ezért fontos megismerni a család szabályait, rendszereit. Hiszen ha nem látunk bele a dinamikába, nem értjük meg a működési elveket. Az egyensúly fenntartására való törekvéssel sok jelenség magyarázhatóvá válik.  Ha például a család egy tagjában változás megy létre – például új életszakaszba lép –, a család továbbra is benne tarthatja a gyerek szerepében. Ennek részletesebb kifejtését az alábbi cikkünkben olvashatják el.

Fontos hangsúlyozni, hogy minden családnak vannak szabályai és ismétlődő folyamatai. Nem ezzel van a baj. Viszont ha ezek az elvek rombolóan hatnak az egyik tag fejlődésére, jóllétére, akkor érdemes behatóbban foglalkozni velük. A rendszerszemlélet azért (is) adott sokat a pszichológiához, mert bevette a családot mint vizsgálatra szoruló hatótényezőt a pszichológiai zavarok tanulmányozásába.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ