Hirdetés

Akárhányszor megnézheted, sosem fogod tudni elmondani, mit láttál a Láthatatlan Kiállításon. Épp ez a lényeg. Ezzel hirdeti magát, és ezzel csalogatja a résztvevőket már sok-sok éve Budapesten. Mert épp amennyire nem láthatod, annyira hallhatod és tapinthatod, mehetsz az orrod után és bízhatsz az egyensúlyodban. Azért azt jobban teszed, ha nem ízleled. Élményanalízisünk.

Hirdetés

Sokunknak kiemelt félelme, hogy egy nap elveszíti a szeme világát: akár balesetben, akár egy betegség következtében. Mivel vezető modalitásunk a látás, tehát a világból elsősorban látásunk segítségével szerzünk információkat, ez a félelmünk jogosnak és megalapozottnak mondható. Sokan azonban nincsenek abban a szerencsés helyzetben, hogy (teljességgel) birtokában legyenek látásuknak, és ezáltal a hétköznapi életük során is számos olyan nehézségbe ütköznek, amellyel többségünknek nem kell megküzdenie. Ugyan a modern várostervezésnek köszönhetően a legtöbb köztéren már feltűntek a fehér bottal követhető vakvezető térkövek, a látássérültek számára ez csak kevés – bár igen fontos – segítséget jelent a mindennapi életben.

A látásunk átmeneti feladásával, elvesztésével természetesen túlnyomó többségünknek vannak élményei: gondoljunk csak arra, mikor gyerekként szembekötősdit játszottunk barátainkkal, vagy mikor egy téli estén egy áramszünet következtében hirtelen minden fény kialszik. Ezek a helyzetek azonban természetesen nem hasonlíthatók össze a valódi látássérüléssel, de még csak a Láthatatlan Kiállítás élményével sem, hiszen az előbb említett mindkét esetbe segítségünkre van, hogy rendelkezünk vizuális téri reprezentációval és többé-kevésbé teljes kontrollt gyakorolhatunk a szituáció felet.

A Láthatatlan Kiállítás ereje és valódisága épp abból ered, hogy

a látogatóktól e kettőt vonja meg: a kontrollt és az előzetes vizuális felmérés lehetőségét,

miközben az újabb és újabb termek újabb és újabb, nagyon is hétköznapi helyszíneket jelenítenek meg. A kiállítás termei között megtalálható a lakás, az utca, a zöldséges, a szoborpark, az erdő és a kávézó is. A helyszíneket nemcsak a berendezés, de szükség esetén a hangeffektek is élőbbé teszik.

Bár tudjuk, hogy egy biztonságos kiállításon kalandozunk, így is sokkoló például, mikor az utcán szinte ránk szakad a buszok, autók, járókelők zaja. Tudjuk, hogy biztonságban vagyunk, mégis izgatottan toporgunk, lábunkkal tapogatózva a vakvezető térköveken, igyekezvén kitalálni, meddig tart a járda és hol kezdődik a járművek térfele. Az utcánál már csak az erdő „rosszabb”, ahol a sima felületeket földút és göröngyök váltják fel. De a zöldséges vagy a szoborpark nyújtotta kalandok sem leértékelendők, hiszen látó legyen a talpán, aki első tapintásra felismeri a szokásos leveszöldségeit vagy a jól ismert Dávid szobor miniatűr mását. S míg ezek inkább szórakoztatók, és jót nevethetünk magunkon, miután vezetőnk elsorolja, miket is fogdostunk össze, amelyek közül jó, ha kettőt eltaláltunk: az ananászt meg a répát, ha nem kevertük ugyan össze a paszternákkal, a kávézóban érkezik a következő hideg zuhany, amivel látássérült társaink nap mint nap megküzdenek. Hogyan fizeted ki a kávéd? És mi még könnyű helyzetben vagyunk, mert a kiállítás kávézójában csak aprópénzzel lehet fizetni, de miközben tapogatózva próbáljuk eltalálni a megfelelő aprót, fájdalmasan hasíthat belénk a tudat:

Ha most csak papírpénzem lenne, hogy különböztetném meg a húszezrest az ötszázastól?

Ilyen és ehhez hasonló hétköznapi problémák tucatjaira hívja fel a figyelmet a Láthatatlan Kiállítás a maga szelíd és szórakoztató módján, a vak vezetők lehengerlő humora és előadói stílusa mellett, azzal a biztos tudattal: egy óra múlva hálásabb látóként és empatikusabb embertársként fogsz kilépni a sötétből.

Élményanalízis

Flow – 5/2

A flow-élményt jelentősen korlátozza az, hogy a kiállításon való végighaladás közben az ember folyamatosan átél egyfajta alacsony szintű szorongást, hiszen legfőbb érzékszervünk hiányában, a többire támaszkodva kell keresztül haladnunk az egyes termeken. Folyamatosan beleütközünk társainkba és a tereptárgyakba, elbizonytalanító érzés az, ahogy változik a terep a talpunk alatt. Kilépni a helyzetből ugyan nem lehet, de flow-ba kerülni is nehéz lenne.

Intenzitás – 5/4

A Láthatatlan Kiállításon való kalandozás meglehetősen intenzív tapasztalat, ez adódik abból is, hogy ellentétben a szembekötősdivel, itt nem tudjuk megszüntetni a látásfosztottságunk élményét. Felszínre hozhat szorongásokat és félelmeket, az izgalmi állapot pedig folyamatos.

Különlegesség – 5/5

Az Ability park bezárása óta a Láthatatlan Kiállítás gyakorlatilag az egyetlen, amely a megtapasztalás ereje által igyekszik empátiát fejleszteni hátrányos helyzetű embertársaink iránt. Ugyan hétköznapi eszközökkel és hétköznapi helyzetekben is viszonylag könnyen elérhető, hogy egy átlagos ember is megtapasztalja a látássérüléssel kapcsolatos helyzeteket, de valószínűleg nem szerezhet ennyiféle tapasztalatot egyetlen órába sűrítve, és egészen biztosan nem kap hozzá olyan jó kedélyű, szakértő vezetést, mint a kiállításon.

Inspiráció – 5/4

A Láthatatlan Kiállítás elsősorban abban segít, hogy igazán és mélyen át tudjuk érezni látássérült embertársaink helyzetét. Tartós hatást fog gyakorolni arra is, hogyan tudunk a kiállítást követően odafordulni egy-egy látássérült járókelőhöz: például hogyan tudunk neki úgy segítséget nyújtani, hogy az számára is adekvát és kellemes élmény legyen. Sokszor fognak tehát eszünkbe jutni az élményeink, a látásmódunkra tartós hatást fog gyakorolni, és valószínűleg, ha a helyzet úgy kínálja, újra és újra szívesen veszünk részt a kiállításon, hiszen minden alkalommal más és újszerű az élmény.

Megoszthatóság – 5/4

A szemléletformálódás bennünk zajlik, de ehhez feltétlen szükségünk van az ott dolgozó látássérültekre, akik bevezetnek minket saját élményvilágukba, és segítenek minket eligazodni benne. Többszöri látogatás után nyugodtan merjük azt állítani, hogy a vezetők nélkül gyakorlatilag egészen elveszettek lennénk a sötétben. S bár az élmény java része tőlük és a helyzetből adódik, elkerülhetetlenül hozzátesznek túratársaink is, hiszen az élmény úgy az igazán hiteles, hogy kisebb társasággal veszünk rajta részt, ahogy a látássérülteknek is egy társadalomba kell beilleszkedniük.

Összegezve, azoknak ajánljuk, akik:

  • nyitottak arra, hogy saját élményen keresztül fejlesszék empátiájukat,
  • nem félnek sem a sötétségtől, sem a kompetencia- és kontrollérzés elengedésétől,
  • szeretnének többet megtudni arról, milyen is látássérültként az élet.

•••

Nézz a világra Pszichológus Szemmel! A Mindset Pszichológia formabontó rovatában az általunk megalkotott, tudományos alapokon álló módszer, az élményanalízis segítségével egy új látásmódot kívánunk átadni az olvasóknak. Szeretnénk, hogy cikkeink által mindenki könnyedén megtalálhassa a hozzá illő tevékenységet, amit így tudatosabban és mélyebben átélhet. A Pszichológus Szemmel rovatnak köszönhetően kitágítható a világról alkotott képünk horizontja. Az általunk kidolgozott élményanalízis módszertanának elméleti összefoglalója itt, dimenzióinak ismertetője pedig itt olvasható.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ