Hirdetés

„Az ember nem akkor hal meg, amikor rákerül a szemfedő, hanem akkor, amikor már nincs miért élnie” – üzeni fiának a sírból José Arcadio Buendía, a Száz év magány című színdarab egyik főszereplője. A Spirit Színház újfent bebizonyította, hogy még egy olyan mesterművet is különlegesebbé lehet varázsolni, mint amilyen Márquez híres családregénye! Élményanalízisünk.

Hirdetés

„Mit is mondhatnék erről a szerepről? Ez az őserő, az ősanya, az ősasszony, a föld, az ég… Azt gondolom, hogy minden benne van ebben a szerepben: a család összetartása, a szeretet, a fájdalom, a humor, a tragédiahegyek… Ebbe az ember bele tudja sűríteni mindazt, amit ő átélt vagy amit gondol arról, hogy hogyan éltek át mások” – vélekedik Papadimitriu Athina színésznő, aki a legendás Ursula Buendíát alakítja. S valóban:

ebben a tragikomédiában
az egész élet össze van sűrítve.

A mágikus realizmus egy olyan művészeti irányzat, amelyben varázslatos, fantasztikus, sőt egyenesen misztikus elemek épülnek bele egy alapvetően valósághű ábrázolásmódba. Ez a stílusirányzat a latin-amerikai szépirodalom 20. századi kibontakozása által vált igazán elismertté. Gabriel García Márquez kolumbiai író Száz év magány című regénye a mágikus realizmus talán legjelentősebb alkotása. Az ikonikus művet Czeizel Gábor emelte színpadra.

Most akkor kiről is szól ez a darab?

Jogos a kérdés. Egy erőskezű asszonyról? Egy kolumbiai családról? Az emberiségről? A világról? Vagy talán csak saját magunkról. Mindarról, ami épp örömet vagy fájdalmat okoz nekünk. Márquez olyan szimbólumokat alkalmaz ugyanis regényében (Czeizel Gábor pedig színművében), amelyek mindannyiunk számára hordoznak valamiféle mély, mégis közös jelentést. Ilyen például a vér, a szeretet, a szexualitás, a természet, a család, a háború, a halál, az isten vagy a túlvilág. Olyan ősi képek ezek, akárcsak Jung archetípusai: mindegyikünk fejében ott élnek, mégis rendkívül szubjektívek.

Ursula szerepében: Papadimitriu Athina. Gitáros: Kutik Rezső.

Nem meglepő tehát, ha egy ilyen alkotás magával ragad bennünket. Megélhetjük benne idegen emberek sorsát, miközben saját életünk alapmotívumai is felszínre kerülnek általa. Amikor José Arcadio bogarasságán derülünk, egy kissé saját különcségünket is kinevetjük. Amikor Ursula gyászán szánakozunk, egy kissé saját veszteségeinket is fájlaljuk. Amikor Aureliano fanatizmusa ellen tiltakozunk, egy kissé saját elvakultságunk felett is ítélkezünk. A mozgalmas cselekmény és a sok erőteljes jelkép mind arra késztet bennünket, hogy identifikálódjunk, vagyis azonosuljunk az egyes szereplőkkel.

A színdarab egyszerre zajlik
kint a színpadon és bent a fejünkben.

Mindez persze nem véletlen. Márquez eleve úgy írta meg családregényét, hogy abban kimondatlanul ugyan, de az egész emberiség fejlődéstörténete szemünk elé táruljon. Az ősállapot, a civilizálódás, a világégés, az eltárgyiasodás… Akárcsak Madách híres drámai költeményében, Az ember tragédiájában. Ezt a generációkon átívelő történetiséget, a sorsok ismétlődését, a nagy kérdések vissza-visszatérését érzékletesen adja át a darab. A Spirit Színház fontos sajátossága, hogy élő zenével és a színtér kiterjesztésével vonja be közönségét a cselekménybe. A színészek előttünk és mellettünk játszanak, a mű részévé tesznek, elgondolkodtatnak.

Aureliano szerepében: Hajdú László. Arcadio szerepében: Gere Dénes.

Élményanalízis

Flow – 5/5

A színdarab minden egyes eleme arra csábít, hogy elmerüljünk az élményben. A kis nézőtér, a karnyújtásnyira mozgó szereplők, a közönséget körülvevő díszletek, mind-mind segítenek feloldódni a jelenben, hogy elönthessenek bennünket az éppen felmerülő gondolatok és érzelmek.

Intenzitás – 5/5

A szóban forgó dráma élvezése nem a pihenés ideje! A számtalan hasonló név és természetfeletti momentum figyelemmel követése már önmagában is emberpróbáló feladat. Ehhez a szellemi erőfeszítéshez ráadásul sok erős érzelem és mély üzenet is társul.

Különlegesség– 5/5

A Spirit Színház alternatív művelődési-szórakozási lehetőségeket kínál. Nem lehet előre nézőhelyet foglalni, nem kell kiöltözni, nincs önálló színpad, nincs páholy, s a kellékek és a díszletek is erősen visszafogottak. Ide nem nézőként, hanem „átélőként” várnak minket!

Inspiráció – 5/5

Ezt a darabot lehetetlen elmélkedés nélkül végigülni. Emlékek jutnak eszünkbe, váratlan fordulatok ragadják meg figyelmünket, ködös értelmezési lehetőségek merülnek fel bennünk. Márqueznek üzenete van számunkra, ám annak tartalmát magunknak kell megfejtenünk.

Megoszthatóság – 5/1

Igaz, hogy a színházak a közösségi művelődés hagyományos színterei, csakhogy jelen estben ez nem teljesen érvényes. A néző itt úgy érezheti, hogy Czeizel Gábor színjátéka külön neki szól, sőt jobb is lenne talán csak egyedül nézni. Mintha Ursulához hasonlóan mi is száz évet töltenénk el magányban. Csak persze kellemesebb módon.

Összegezve, azoknak ajánljuk ezt a színdarabot, akik:

  • nem kikapcsolódni, hanem inkább élményt szerezni akarnak a nézőtéren,
  • újra át szeretnék élni a létezés szép, mégis viszontagságos pillanatait,
  • szívesen elmerengenének az emberiség nagy kérdésein.

•••

Nézz a világra Pszichológus Szemmel! A Mindset Pszichológia formabontó rovatában az általunk megalkotott, tudományos alapokon álló módszer, az élményanalízis segítségével egy új látásmódot kívánunk átadni az olvasóknak. Szeretnénk, hogy cikkeink által mindenki könnyedén megtalálhassa a hozzá illő tevékenységet, amit így tudatosabban és mélyebben átélhet. A Pszichológus Szemmel rovatnak köszönhetően kitágítható a világról alkotott képünk horizontja. Az általunk kidolgozott élményanalízis módszertanának elméleti összefoglalója itt, dimenzióinak ismertetője pedig itt olvasható.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ