Hirdetés

Ki dönti el, hogy mi a normális, mi nem az? Ki szorul segítségre a pszichiáterek, pszichológusok szerint? Mi köthet össze egy zavart, értékrendvesztett kamaszfiút és egy kiégés szélén álló, híres pszichiátert? Peter Shaffer Equus című drámáját a Spirit Színház művészei vitték színpadra. Élményanalízisünk.

Hirdetés

Peter Shaffer klasszikusa az angliai Hampshire-be kalauzol minket, ahol a tizenhét éves Alan Strange-t vád alá helyezik, mert brutális módon megvakított hat lovat. Senki nem érti a dolgot – a fiú imádta az állatokat, és lelkes munkaerő volt a lovardában. Az ügyészségen dolgozó bírónő, Hesther Salomon felkeresi barátját, Martin Dysart pszichiátert, hogy vizsgálja meg a fiút. Dysart a fiú utolsó reménye, és neki kéne feltárnia azt az utat, ami a szörnyű bűntettig vezetett.

A darab önmagában is egy rendkívül intim és különleges szituációba helyez minket

– egy terápiás, feltáró beszélgetéssorozat szem- és fültanúi lehetünk, mely normál esetben a terapeuta és a páciense között zajlik, teljes titoktartás mellett. De mi most külső szemlélőként bepillanthatunk ebbe a folyamatba, melyre nagy mértékben ráerősít a Spirit Színház különleges, limitált nézőszámú játéktere. Szűk tér, kevés néző, de hatalmas energiák, megrázó és lebilincselő erők, melyről akkor sem tudnánk elfordítani a tekintetünket, ha akarnánk.

Alan Strang megformálója Varga Ádám. Fotó a színház oldaláról.

Dysart professzor monológjait és történeteit nagy részben a bírónőnek címzi – s számunkra ezeken a beszámolókon keresztül elevenedik meg a történet, így próbáljuk meg a pszichiáterrel együtt kideríteni, mi késztette Alant kegyetlen tette elkövetésére. A nézőtér elhelyezkedése és a játéktér felépítése azt az izgalmas benyomást keltheti bennünk, mintha egy amerikai bíróságon ülnénk; mintha mi lennénk az esküdtek, s a vád és a védelem tanúi (a szülők, az istálló tulajdonosa, Alan és Dysart) sorban elénk járulnának vallomást tenni, hogy végül ítéletet hozzunk: bűnös vagy ártatlan? Azonban, ahogy az a dráma folyamán is kiderül, ez a kérdés sem ilyen egyszerű, nem pusztán fekete vagy fehér. Miközben Dysart megpróbál Alan bizalmába és elméjébe férkőzni, saját határait is fel kell adnia, magából is adnia kell valamit a fiúnak. Ahogy egyre előrébb haladnak a fiúval a terápiában, úgy kérdőjelezi meg egyre inkább Dysart saját életét, döntéseit, boldogságát, s úgy csúszik egyre inkább össze a terapeuta és a kliens szerepe.

Legvégül pedig felmerül a kérdés: valójában ki gyógyít meg kit?

Van-e olyan, hogy teljes gyógyulás, felépülés? Ki a felelős a történtekért? Kinek az élete boldog igazán? Mit jelent egyáltalán a boldogság?

Perjés János Dysart professzor szerepében. Fotó a színház oldaláról.

Pszichológus szemmel különösen elgondolkodtató a darab. Vajon mennyire tehető felelőssé egy ember a tetteiért, s mennyiben mondhatjuk, hogy a környezete „hibája”, ami történt? Melyek azok a pontok egy gyermek életében, ahol sorsdöntő fordulatot vehet személyisége fejlődése? Hogyan hat egy emberre a környezete, a társadalom? Meg lehet egyáltalán állapítani, hogy pontosan mi vezet egy-egy döntés megszületéséhez, egy cselekedethez? Láthatjuk a kamaszkor kényes és érzékeny pontjait is – az első szerelem különleges élményét, a szülőkről alkotott eszményi kép megkérdőjeleződését és lerombolódását, az identitáskeresés bátortalan és fájdalmas állomásait.

Shaffer kiváló darabját Czeizel Gábor vitte színre, a két főszereplőtől, Perjés Jánostól (Martin Dysart) és Varga Ádámtól (Alan Strang) pedig rendkívül erős játékot és hihetetlen színpadi jelenlétet tapasztaltunk.

Élményanalízis

Flow – 5/5

Egy teljes mértékben magával ragadó darabról beszélünk, melyre a kiváló színészi játék és a helyszín csak még jobban ráerősít. Onnantól kezdve, hogy elsötétül a nézőtér, még ha akarunk sem nagyon tudunk másra figyelni, csak a színpadi eseményekre.

Intenzitás – 5/5

A rendkívül felfokozott érzelmek és feszültséggel teli jelenetek után garantált, hogy nem csak a színészek, de mi nézők is nagyon intenzív élményekkel távozunk. Könnyen átélhetjük a dráma minden rezdülését, és ne lepődjünk meg, ha igen alaposan elfáradunk a második felvonás végére!

Különlegesség – 5/5

A Spirit Színház semmilyen szempontból nem nevezhető hagyományosnak és átlagosnak. Izgalmas, szűk nézőtere mellett a földszinten található kávézó és ruhatár is különleges hangulatot áraszt, az egész színházi élményt kiemelve a megszokott hétköznapi keretekből.

Inspiráció – 5/4

Ha színjátszásra nem is, de más, alternatívabb, különlegesebb színházi és kiállítóterek felkeresésére ösztönözheti az embert a hely és a látvány, illetve nagy valószínűséggel kedvet kaphatunk a színház többi darabjának megtekintésére is.

Megoszthatóság – 5/3

Ha társasággal érkezünk a darabra, biztosan nem tudjuk majd szó nélkül hagyni a látottakat. De inkább arra készüljünk, hogy távozás után még sokáig az elhangzottakon jár majd az agyunk, hiszen elég sok megemészteni és átgondolnivalóval szolgál számunkra Shaffer drámája.

Összegezve, azoknak ajánljuk, akik:

  • érdeklődnek a drámában felvetett témák iránt,
  • a hagyományos kőszínházak mellett az alternatív játszóhelyeket is szeretik,
  • és egy nagyon intenzív és emlékezetes élményre vágynak.

•••

Nézz a világra Pszichológus Szemmel! A Mindset Pszichológia formabontó rovatában az általunk megalkotott, tudományos alapokon álló módszer, az élményanalízis segítségével egy új látásmódot kívánunk átadni az olvasóknak. Szeretnénk, hogy cikkeink által mindenki könnyedén megtalálhassa a hozzá illő tevékenységet, amit így tudatosabban és mélyebben átélhet. A Pszichológus Szemmel rovatnak köszönhetően kitágítható a világról alkotott képünk horizontja. Az általunk kidolgozott élményanalízis módszertanának elméleti összefoglalója itt, dimenzióinak ismertetője pedig itt olvasható.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
A szerző magyar szakos bölcsész, a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakos hallgatója, life- és art coach, művészetterapeuta-jelölt. A Mindset szakújságírója és lektora. 2014-ben végzett a BKF újságíró szakképzésén.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ