Hirdetés

Az építész azt mondaná, építészt vigyünk, aki felépíti és karbantartja a marsi lakóhelyeket. A botanikust azt mondaná, botanikust vigyünk, a geológus azt, hogy geológust, a kukás pedig azt: vigyünk kukást, mert az emberiség simán képes teleszemetelni egy újabb bolygót is. Pszichológusként nem maradhatunk le a versenyben: egyértelmű, hogy kell pszichológus! Sőt, vigyünk művészeket a Marsra! Szegőfi Ákos véleménycikke.

Hirdetés

Öt éve tart annak a mintegy 202 000 embernek az átrostálása, akik jelentkeztek a Mars One misszióra. A feladat nem kevesebb mint az első marsi település létrehozása, amit a projekt során folyamatos utánpótlással várossá hizlalnának. Tisztára, mintha valami élőszereplős „Mars Tycoon” videójátékról lenne szó. A nagy kalandért fizetett ár borsos: kiválasztott telepesek gyaníthatóan soha nem térhetnek vissza Földre. A kiválasztás – amiről nagyon szívesen kikérném egy munkapszichológus véleményét – eddig száz embert szűrt le az eredeti majd’ negyedmillióból, a profiljaik csatolt bemutatkozóvideókkal már elérhetőek a Mars One honlapján is.

Érdekes látlelet végignézni mind a százat. A Mars One nagyon tág határokat hagytak reménybeli asztronautáiknak: alapfokú angol nyelvvizsga és érdeklődő, nehézségeket bíró, adaptív személyiség. Képzettség természettudományhoz köthető területen előny, de nem feltétel – megkockáztatnám, hogy egy átlag, unalmas középvezetői álláshoz jóval több képesítést várnak el küszöbkritériumként, mint az emberiség eddigi legmerészebb és legbonyolultabb tervének végrehajtásához. A jelentkezés kezdetén a „kiskoromtól kezdve űrhajós akarok lenni”-jellegű megnyilvánulásoktól a Star Trek-fanok nerdgazmusáig széles volt a skála, ami viszont meglepő, hogy a már leszűrt százban is bőven maradtak szemöldökgörbítő gyöngyszemek: például a fiatal srác, aki azt állítja magáról, hogy eredetileg a Marsról érkezett, és most visszamenne. Nem olvastam erről statisztikát, de végül is a hivatásos asztronauták között is akadhatnak bőven csodabogarak. A Mars One olyan promóvideókkal tűzdeli a marsi telepesek fedélzetre hívását, ami valóságshow-reklámnak is simán elmenne. Szüksége is van a szórakoztatásra, az űr felfedezése ugyanis veszélyes, főleg a pénztárcára nézve, hiába milliomosok az alapítók – a kampány ezért aktív közönségfinanszírozási elemet is tartalmaz.

A Mars one nem is várost, hanem Big Brother-házat akar telepíteni a Marsra.

Ez már az új idők szava, a tudomány és a marketing már-már nevettetően furcsa házassága. Nehéz is szabadulni a gondolattól, hogy ennek valami óriási tragédia lesz a vége.

 

A Mars nem kellemes hely. Tényleg nem

Én a Vörös Bolygóhoz nagyon hasonló helyen, Nyugat-Utah sivatagában nőttem fel” – mondja a huszonöt éves Cody, aki bemutatkozóvideója alatt fejjel lefelé lóg egy fáról. Ha asztrofizikus lennék, szívesen elszórakoztatnám Codyt a Nyugat-utahi sivatag és a Mars élettelen, vörös sivatagai közti különbségekkel (kezdve például az oxigén hiányával), de sajnos társadalomtudományokkal foglalkozom, így csak arról vannak fogalmaim, milyen hatással van a pszichére az a szenzoros depriváció, amikor valaki egy életen keresztül kénytelen a sivatagban dekkolni ugyanazon a kétszáz négyzetméteren egy csapat emberrel, akiket lehet, hogy nem is kedvel. Nem mehet oda, ahova akar, amikor akar, nem költözhet el, nem válthat állást, nem mehet ki levegőzni egy kicsit, ha épp ideges lesz valakire. A jelentkezők mindegyikénél felmerült a kalandfaktor a marsi utazás kapcsán. Ez minden bizonnyal jelen is lesz az első pár évben, amíg rá nem döbbennek, hogy egy Isten háta mögötti, halálos és halálosan üres szikladarabon ragadtak az űrben. A „kaland” kifejezés implikációi mögött valahol megbújik a szabadság fogalma is, ami a marsi telepesek számára biztosan nem lesz elérhető. Itt lépnek a képbe a pszichológusok, a művészek, és az átkos-áldott politika is.

A történetmesélő állat

A pszichológusok feladata a Marson – amennyiben a Mars One ténylegesen eljuttatja oda a telepeseit – kétarcú lenne. Egyrészt a napról-napra történő lélektani karbantartást végeznék. De lenne ezenkívül egy ennél jóval grandiózusabb feladatuk is, aminek végrehajtásához részben filozófussá kell válni: társadalmat kellene szervezniük. A történelemtudományban egyre inkább teret hódít az a kognitív megközelítés, hogy

az emberi fajt a képzeletbeli narratívák megalkotásának készsége emelte a csúcsra.

Az agyunk olyan szimbólumfeldolgozó rendszer, ami a valóságnak csak részben megfeleltethető rendszereket is el tud képzelni – és minél többen hisznek egy ilyen elképzelt rendszerben, az annál valóságosabbnak fog tűnni és annál stabilabb lesz. Az interszubjektívnek is nevezett valóságban helyet foglaló különös fogalmak, mint amilyen a nemzet, a pénz, a vallás, vagy éppen az emberi jogok, képesek idegen emberek millióit együttműködő és egyként érző csoportokká szervezni. A pszichológusok feladata – az őskori sikerből tanulva – egy olyan narratíva kialakítása lesz, ami lehetővé teszi, hogy a telepesek ép ésszel képesek legyenek kibírni évtizedeket egy életre alkalmatlan helyen. Marsi pszichológusainknak ebben az értelemben óriási hatalom lesz a kezükben, már amennyiben a hatalmat a narratívaalkotás fölötti kontrollként határozzuk meg. Identitást kreálhatnak, felelősöket kiálthatnak ki. Fontos az is, hogy a vezetés, a feladatok kijelölésének jogáért az emberek elkerülhetetlenül konfliktusba fognak kerülni – valószínűleg inkább előbb, mint utóbb. A csoportalakulás performatív-periódusát, mikor a csoport képes a hatékony működésre, megelőzi a viharzás, amely során leosztják egymás között a fontos pozíciókat. Ha a misszió tervezői úgy gondolják, majd a Földről érkező parancsok szerint fognak a Marson vezetőket választani, jókorát tévednek. A Föld addigra „halványkék pötty” lesz a távolban.

Levelem a marsiaknak

„Kedves Szervezők,” – kezdeném levelem, ha levelet írhatnék a Mars One kiagyalóinak – „kérlek, a rakétáitok tesztelése és a tehetséges mérnökszakértők kiválasztása közben ne feledkezzetek meg róla, hogy

a hatalom, a politika és a konfliktus jelen lesz mindenhol, ahova ember beteszi a lábát.”

Ha számítunk rá, akkor lehet kezelni. Száz profilból egyet találtam, egy indiai tanárt, aki egy félmondatban elejtette, hogy szeretne részt venni a marsi politikai rendszer kidolgozásában. Mindössze egy ember, aki elgondolkodott rajta, hogy nemcsak technikai problémák merülnek fel egy extrém stresszes környezetben való életvitelben, hanem az emberek közötti hatalmi viszonyokat is rendezni kéne. Az emberek, ha idő előtt halnak, hajlamosak saját vagy egymás keze által pusztulni – érdemes lenne ezen gondolkodni. Politikai beállítottságú tanárunk önéletrajzában végül maga is fontosabbnak tartotta a ház körüli barkácsolási ismereteit kidomborítani, mint azt a meglátást továbbvinni, hogy a nagy emberi tragédiák bizony egy másik bolygón is folytatódnak majd.

Nem feltétlen rakétatudomány

A terepen végzett megfigyeléses tapasztalataimból kiindulva azt kell mondanom, egy alapszinten funkcionáló társadalmi szerződés megkötéséhez nem szükségeltetnek olyan bonyolult elméleti felvetések, mint azt Hobbes-tól Rawls-ig gondolta bármelyik filozófus. A viszonosság normájára önmagában már fel lehet építeni egy jól működő, pár ezres társadalmat, ha abban nincs komoly magántulajdon vagy pénz, de van elég élelem. Kérdés, hogy a társadalom vázát miféle kultúrával töltjük meg. Ebben tudnak segíteni a művészek. Bár a marsi telepesek mind magukkal hozzák saját kultúrájuk ujjlenyomatát, a Marson megalkotnak majd egy új narratívát, aminek fizikai megnyilvánulása is lesz. Ha eljutunk odáig, azt tanácsolom, ne a marsi talajban paprikát nevelő emberre figyeljenek. Figyeljenek arra, aki elkészíti az első marsi barlangrajzot, aki szobrot állít az első marsi halottnak, aki megírja az első marsi balladát. Akkor fogjuk tudni, hogy egy marsi kolónia – emberi szempontból – vajon túlélhet-e, vagy sem.

 

Javítás: Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a Mars One projekt köthető lenne az Elon Musk alapította SpaceX-hez, vagy magához Elon Muskhoz. A félreértést kijavítottuk a cikkben. 2018.01.12

 •••

A Mindset Pszichológia szerkesztősége sokszínű. Közösségünkben számos vélemény, értékrend és látásmód fér meg egymás mellett. Jelen cikk kizárólag az író álláspontját tükrözi.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
A szerző nemzetközi kapcsolatok szakértő, a Mindset Politikai pszichológia rovatának szakújságírója. 2015 óta az ELTE pszichológia szakán tanul. OTDK különdíjas a nemzetközi tanulmányok szekcióban, hétszeres Magyar Válogatott kendós, csapatban világbajnoki bronzérmes.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ