Milyen tényezők állhatnak a fiatalkorban kialakuló pszichopatológia hátterében? Vajon a genetika vagy a környezet játszik meghatározó szerepet a gyermekek fejlődésében? Kérdéseinkre a Leuveni Katolikus Egyetem Fejlődési Pszichopatológia című előadása adja meg a választ, melyet dr. Janne Vanhalst iskolapszichológus, a fejlődéslélektan, fejlődési pszichopatológia szakértője tart. A világ legrégebbi katolikus egyeteméről, Európa egyik legnívósabb és Belgium legkiemelkedőbb egyeteméről tudósítunk.

A gyermekkorban kialakuló pszichopatológia szorosan kapcsolódik a gyermek családi helyzetéhez, az iskolai körülményekhez, a közvetlen környezethez és a szélesebb kulturális kontextushoz – kezdi meg előadását dr. Janne Vanhalst. E tényezők épp úgy hozzájárulhatnak a rendellenességek kialakulásához, mint az adaptív viselkedéshez.

Ami talán evolúciós történelmünk során adaptívnak bizonyult, napjainkban maladaptív viselkedésformának tekinthető. „A jelentős környezeti és kulturális változásoknak köszönhetően napjainkban

A GENETIKAILAG MEGHATÁROZOTT VONÁSAINK KEVESEBB ELŐNYT JELENTENEK

számunkra a mindennapi alkalmazkodásban” – tisztázza a pszichológusnő.

A kontextus nyomában

A meghatározó környezeti elemek, mint például a szülői nevelési stílus fejlődésre gyakorolt hatásai nem mindig egységesen pozitívak vagy negatívak. Az tekintélyelvű nevelési stílus például antiszociális viselkedéshez vezet fehér, középosztálybeli gyermekek esetében, ugyanakkor ez a hatás nem figyelhető meg afro-amerikai családokban. Ekkora különbségek lennének kultúránkét? – merül fel a kérdés.

A mentális betegségek megjelenési módja a legtöbb kultúrában megegyezik, ugyanakkor a kockázati és protektív tényezők hatása igen eltérő lehet az adott kultúra szokásaitól függően. Attól a „fejlődési fülkétől” függően, melyben a gyermek nevelkedik, beleértve a családi körülményeket és a szociális kontextust – fejti ki az előadó.

A kielégítő szemléltetés érdekében a pszichológusnő Urie Bronfenbrenner ökológiai modelljével magyarázza a kontextus szerepét. A modell azt hangsúlyozza, hogy a fejlődést kizárólag a teljes társas-társadalmi környezet figyelembevételével érthetjük meg. Az elképzelés szerint a társadalmi hatásoknak különböző szintjei vannak, a mindennapi rutinoktól kezdve az intézményeken keresztül a kultúra által hangsúlyozott nézetekig. A négy elkülönült szint magában foglalja a családot, a lakóhelyet és az iskolai környezetet; a tágabb szociális közeget; valamint a társadalmi, kulturális kontextust.

Az ökológiai megközelítés egy modellben képes figyelembe venni az egyén életkörülményeit és a kultúra hatásait. – hangsúlyozza Vanhalst. Vagyis

„AZ EGYÉN ÉLETE A KULTÚRA ÁLTAL MEGHATÁROZOTT KERETEK KÖZÖTT LEHETSÉGES.”

Tehát az, hogy a gyermek mikor, hol, kivel tölti idejét, mit csinál, milyen elképzelései vannak a világról és saját magáról, kulturális hatásoktól is függ. Kultúránként eltérő, hogy az egyén milyen szerepviszonyokat észlel, milyen elvárásokkal szembesül, milyen elfoglaltságokat választ, viselkedésének milyen következményei vannak, mikor és hogyan vesz részt közössége életében.

A pszichopatológia kialakulásában szerepet játszó kockázati és protektív tényezők hatása jelentős eltérést mutat kultúránként.

Azt már látjuk, hogy a kulturális hatások igen jelentős szerepet játszanak a fejlődésben, de vajon milyen egyéb tényezők játszanak még szerepet? – folytatja Vanhalst. Kezdetben a szakemberek úgy vélték, hogy a biológiailag meghatározott stabil és megváltoztathatatlan jellemzők magyarázzák a pszichopatológiát. Majd felismerték, hogy nem mindenki betegszik meg, aki egyazon vonásokkal rendelkezik. Illetve eltérő patológiás tüneteket mutathat két egyforma adottságokkal jellemezhető személy. Tovább bonyolítja a helyzetet az is, hogy számos jellemző szituációfüggő.

Egy másik modell szerint a gyermek viselkedését a környezet befolyásolja, vagyis a patogén környezet közvetlenül vezet a pszichopatológiához. A két elképzelés összefésülésével kialakuló modell szerint a gyermek adottságai és a környezet közös hatása a pszichopatológia. Az úgynevezett tranzakcionális modellben már felismerték, hogy a gyermek adottságai formálják a környezetet, és fordítva. A genetika és a környezet interakciója során tehát a két tényező meg is változtathatja egymást.

Következésképpen fontos tehát kiemelni, hogy

„A GENETIKA ÉS A KÖRNYEZET ELVÁLASZTHATATLAN EGYMÁSTÓL”

– szögezi le az előadónő. A genotípusok csupán adott kontextusban jelentenek alapot patologikus tünetekhez.

A kockázat nő, a rizikófaktorok szerepe

„Ahhoz, hogy a fejlődés normális és attól eltérő mintázatait azonosítani tudjuk a biológiai és a környezeti rizikófaktorok komplex kölcsönhatásait kell figyelembe vennünk” – hangsúlyozza Vanhalst.

De mik is pontosan ezek a tényezők? Rizikófaktor tulajdonképpen minden olyan tényező, amely növeli a problémás viselkedés megjelenésének valószínűségét. A kockázati elemek tehát hatást gyakorolnak a gyermek fejlődésére.

„Nézzünk meg néhány példát a kockázatnövelő szülő-gyermek interakciókra” – folytatja az előadónő. Egy édesanya depresszív hangulata rizikófaktor lehet a viselkedési problémák kialakulására nézve. A gyakori viták és az anya negatív hangulata rányomja a bélyegét a fegyelmezés módjára, melynek hatására a gyermekben viselkedészavar alakulhat ki.

A rizikófaktorok jelentős hatást gyakorolnak a gyermek fejlődésére, ezáltal növelik problémás viselkedés megjelenésének valószínűségét.

Egy másik esetben, ha a szülőt például ellenséges attitűd jellemzi, és ilyen módon próbálja „megnevelni” gyermekét, akkor előfordulhat, hogy a gyermek kezdetben nem csinálja azt, amire utasítja a szülő. Erre a szülő negatív visszajelzést ad, negatívan erősíti meg gyermeke viselkedését, melynek következtében a gyermek „eltanulja” ezt a viselkedésmódot. Mivel úgy érzi, ez a célravezető magatartás, később ő is ellenségesen kezd reagálni, melyre a szülő szintén ellenségesen reagál, és ezen a ponton „elindul az ördögi kör”.

Tényezők, melyek sebezhetővé tesznek

„Leszögezhető azonban, hogy kockázati tényezők nem minden gyermekre hatnak egyformán” – folytatja az előadónő. Vannak úgynevezett sebezhetőségi faktor, melyek megnövelik az egyén reakciójának intenzitását az adott rizikófaktorra. Ilyen például a nem: egy fizikai bántalmazást megélt nő valószínűleg nagyobb belső feszültséget él meg, mint egy férfi.

Az előadónő az egyéni különbségekkel és behatásokkal zárja az előadását. „Az egyének eltérnek abban, hogy mennyire befolyásolhatóak a környezeti hatások által. Míg egyesek a legtöbb előnyét élik meg a pozitív hatásoknak és legtöbb hátrányát a negatívaknak, addig másokra szinte alig képes hatni a környezet. Fontos leszögezni azt is, hogy egy adott fejlődésbeli következmény több különböző környezeti befolyással érhető el, egy adott környezeti behatásnak pedig számos fejlődési kimenetele lehet.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ