Hirdetés

A serdülőkorral gyakran társítunk olyan kifejezéseket, mint a lázadás, a vagánykodás, az ellenállás. Belépve ebbe a kritikus fejlődési szakaszba a fiúk rögtön kitűrik az ingüket, a lányok szoknyája megrövidül, és a sör sem keserű többé. Általában jellemző a serdülőkre, hogy hoznak néhány rossz döntést, amelyek komoly következményekkel járhatnak. Cikkünkben ezekre keresünk magyarázatot egy varázslatos helyen, a serdülők agyában, de arra is kitérünk, hogy szülőként mit tehetünk gyermekünkért.

Hirdetés

Érdekes jelenség, hogy a serdülőkkel milyen kiváló beszélgetéseket folytathatunk olyan témákban, mint az alkohol, a drogok, dohányzás stb., ahol meglepő érettséggel látják be az élvezeti szerek negatív oldalát. Még érdekesebb azonban, hogy néha éles szituációban, és különösen kortársak nyomására, már-már művészi eleganciával zárják kalitkába az érveiket, és cselekszenek éppen azokkal ellentétesen. A „megbolondultál, kisfiam?” kérdésre sajnos sosem adnak kiterjedt választ, amelybe belefoglalhatnák viselkedésük magyarázatát. Valószínűleg azért nem, mert nem ismerik a 21. század idegtudományi sikereit, melyek kiváló kibúvóként szolgálhatnának:

„sajnálom Anya, de az éretlen prefrontális cortexem miatt rúgtam be”.

Miben különbözik a serdülők agya a felnőttekétől?

A serdülőkori agy mássága két fontos ponton ragadható meg. Egyfelől tizenegy-tizenkét éves kor körül jelentős fejlődés következik be agyunk jutalmazó rendszerében. Szándékosan nevezzük rendszernek, tudniillik nem bökhetünk rá egy területre, amely önmagában felelős a jutalmazásért, hanem inkább egy áramkörhöz hasonló kapcsolatrendszert kell elképzelni sok-sok idegsejt között. Ez a változás azt eredményezi, hogy a serdülő számára újfajta ingerek lesznek csábítóak. Olyan élményekre vagy tevékenységekre vágyik, melyekre korábban nem, és ezeknek az újszerűségén van a hangsúly. Sajnos ezek a vágyak gyakran összefüggnek bizonyos mértékű kockázattal is (pl. vezetés, szex). Ezt a pszichológiában élménykeresésnek hívjuk, és kapcsolatban van egy másik fontos kifejezéssel, az impulzivitással is. Az impulzív személynek nehezére esik várni, azonnali jutalmat akar; nagy kockázattal, nagy nyereséggel szeret játszani.

A serdülőkori változások két legfőbb helyszíne az agyban. (Sowell és munkatársai, 1999)

A másik eltérés a felnőtt agyhoz képest közvetlenül a homlokunk mögött található, a prefrontális lebenyben. Ennek a területnek rendkívül hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy végleges fejlettségi szintjét elérje. Serdülőkorban még éretlen, ami azt jelenti, hogy bizonyos funkciókat még nem tud ellátni maximálisan. Ilyen funkció a jutalmazó rendszer gátlása is. Amikor egy felnőtt hirtelen sörre vágyik, akkor a prefrontális lebenye hamar megálljt parancsol, ha meglátása szerint ez nem jó ötlet (mondjuk egy értekezlet közepén). Serdülőknél ez még kevésbé gördülékenyen működik. Ezért tapasztalhatjuk azt, hogy elméletben tudják, mi a jó és rossz döntés, de a pillanat hevében, amikor az érzelmek jobban befolyásolnak, akkor hajlamosak elveszíteni a kontrollt, és végül rosszul dönteni.

Mindez persze közel sem ennyire egyszerű és törvényszerű, hiszen számos egyéb tényező szólhat bele a döntéshozásba, mint például a gének, a nevelés, a szociális kapcsolatok vagy bizonyos mentális betegségek stb. Általánosságban viszont jellemező a serdülőkre, hogy a

rövid távú nyereségekre koncentrálnak; türelmetlenül, túl hamar hoznak döntéseket;

nehezen késleltetik a döntések következményét. Mindezt tovább cizellálja, hogy sokkal érzékenyebben reagálnak a társas kapcsolatok okozta nyomásra, főleg, ha kortársakról van szó. Ám azt se feledjük, hogy kivételek mindig vannak.

Mit tehet a szülő?

Ha már valamilyen szinten értjük a serdülők viselkedésének hátterét, szinte kötelező lépés, hogy megnézzük, mivel segíthetünk nekik? Az alábbiakban néhány pontban összeszedtük a legfontosabb tanácsokat a serdülők döntéshozatalát segítendő:

  1. „Stop, gondolkodj!”: Bátorítsuk a serdülőt arra, hogy ne azonnal, forró fejjel hozza meg döntéseit. Adjunk neki tippeket, hogy miként vonhatja ki magát egy szituációból annak érdekében, hogy még egyszer átgondolhassa a következményeket. Menjen ki a mosdóba, esetleg hívjon fel valakit telefonon.
  2. „Apa/anya mit fog szólni?”: Habár faék egyszerűségűnek tűnik (és az is), rendkívül hatásos lehet arra ösztönözni tizenéves gyermeket, hogy gondoljon bele abba, mit fognak szólni a szülei? Ha az az érzése támad, hogy ők ezt nem díjaznák, az valószínűleg egy rossz döntés indikátora.
  3. „Kérj segítséget!”: Mindig tudassuk vele, hogy hozzánk bármikor fordulhat segítségért. Ha pedig aktuálisan nem mi vagyunk a megfelelő személyek, hívjuk fel a figyelmet más potenciális segítségnyújtókra: testvérek, rokonok, nagyszülők stb.
  4. „Empátia”: Kétségkívül a legfontosabb tanács az empatikus hozzáállás. Bármilyen hibát követett is el gyermekünk, mindig törekedjünk arra, hogy tudja, mi átérezzük fájdalmát és számíthat ránk. Néha a puszta jelenlét, odafigyelés és a nehézségek végighallgatása is segíthet.

 

Felhasznált szakirodalom:

Romer, D. (2012) Adolescent Risk Taking, Impulsivity, and Brain Development: Implications for Prevention. Developmental Psychobiology

és itt.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
A szerző a pécsi Pszichológia Intézetben, kognitív pszichológia szakirányon végzett pszichológus. Jelenleg a PTE Általános Orvostudományi Karának PhD-hallgatója, a Magatartástudományi Intézet munkatársa. Kutatási területei a kognitív idegtudomány, neuropszichológia. PhD témája a mentális fáradtság komplex neuropszichológiai vizsgálata.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ