Két részből álló cikksorozatunk első részében bemutattuk a vitorlázás, vitorlásversenyzés alapjait. Ahogy ígértük, megérkezett a második rész, amiben magát a sportot már kicsit jobban ismerve elmélyülhetünk abban is, miként fejleszti a személyiséget.

A cikk első részéből kiderülhetett, milyen összetett sport a vitorlázás: keveredik benne a természet kiszámíthatatlansága, a technikai tudás, az állóképesség és a taktikai készség is. Ezeket figyelembe véve vezetjük most le, hogy hogyan formálja a jellemet ez a sport és ebből hogyan profitálhatunk nem csak a vízen, de az élet minden területén.

Alázat

Míg a focipálya füvét gondosan ápolgatják, hogy sima legyen, az úszáshoz a medence vizének hőmérsékletét, összetételét is mesterségesen kezelik, addig a vitorlázó pályáját a nyers természet formálja és ritkán végez olyan munkát, hogy az pont ideális legyen. Mivel a vitorlázónak semmi kontrollja nincs a körülmények felett, meg kell tanulnia abból élni, ami van: saját előnyére fordítani az adott szelet, áramlást, hullámokat. Van egy olyan mondás, hogy a pesszimista vitorlázó panaszkodik a szélre, az optimista reméli, hogy megváltozik,

a realista pedig beállítja a vitorláit.

Csak úgy válhat valakiből jó vitorlázó, ha felméri olykor tehetetlen emberi mivoltát és alázattal elfogadja a természet erejét, mérgelődés és elkeseredés helyett pedig kihozza a helyzetből a lehető legjobbat.

Reziliencia

A reziliencia a nehéz körülményekkel való megbirkózás képessége, ellenállási, alkalmazkodási készség. Egy vitorlásszezonban jut a hajósoknak minden szélsőségből: az idei Kékszalagon például a mezőny 90 százaléka, több száz hajó Siófoknál, a táv körülbelül egy ötödénél állt röpke 4-5 órát a teljes szélcsendben, hőségben. Egy pályaversenyző vízen van reggel 9-től délután 5-ig, limitált mennyiségű étellel, itallal, ruhával. Rendszeresen fáznak vagy épp sülnek meg a vízen, éhesek, szomjasak és kell pisilniük. A Maslow-i szükségletpiramis első szintje, a fiziológiai szükségletek rendszeresen nem teljesülnek esetükben – és e spártai körülmények között kell a szélre, pályára, taktikára koncentrálniuk. Aki képes komfortzónájának határait ennyire kitolni, az utána az élet más nehézségein is könnyebben felülkerekedik.

A gyermekek körülbelül 8-9 éves korukban kezdhetnek el versenyezni Optimist osztályban, egy kicsi, könnyen kezelhető vitorláshajóban, amiben egyedül ülnek.
A gyermekek körülbelül 8-9 éves korukban kezdhetnek el versenyezni Optimist osztályban, egy kicsi, könnyen kezelhető vitorláshajóban, amiben egyedül ülnek.

Önállóság és felelősség

Elsősorban az ifjúsági vitorlázásban hangsúlyos az önállóságra nevelés. A gyermekek körülbelül 8-9 éves korukban kezdhetnek el versenyezni Optimist osztályban, egy kicsi, könnyen kezelhető vitorláshajóban, amiben egyedül ülnek. A versenyzők hamar megtanulják, hogyan szereljék fel hajójukat, állítsák be vitorlájukat önállóan.

Nagy felelősség gondoskodni a hajóról,

hogy minden kötél rendben legyen, minden szerelvény megfelelően működjön – ráadásul a hajó maga egy olyan érték, amire vigyázni kell, amiről folyamatosan gondoskodni kell, hiszen állapota jelentősen befolyásolja a versenyteljesítményt. Emellett a gyermek feladata az is, hogy kiválassza a körülményeknek megfelelő öltözetet, vigye magával az enni- és innivalóját, rajtóráját és minden egyéb felszerelését.

A vízen, versenyzés alatt pedig ismét rengeteg döntéshelyzettel szembesül, amiben neki kell választania: honnan rajtoljak? Milyen stratégiát válasszak? Forduljak? Ne forduljak? Lekeresztezem a másikat? Kitérjek neki? Csupa olyan, az aktuálisan versenyhelyzetet lényegesen befolyásoló kérdés, amiben döntést kell hoznia, és azért vállalnia kell a felelősséget meglepően fiatal korban. Amennyiben a gyermek hajlandó belemenni ezekbe a helyzetekbe, szükségszerűen talpraesettebb és magabiztosabb lesz, mint kortársai.

Megjegyzés: az önállóság kialakulásához szükség van a szülő és edző ügyes közreműködésére. A kezdetben természetes segítséget, öltöztetést, vitorlaállítást, hajó kimericskézést fokozatosan érdemes csökkenteni és idővel átadni az összes hajó körüli feladatot a gyermeknek.

Kompetencia és önbizalom

Kisiskolás korban, körülbelül 7-12 évesen előtérbe kerül a gyermekeknél a kompetencia iránti vágy. Ilyenkor vágynak arra, hogy új dolgokat tanulhassanak, új képességeket sajátíthassanak el. Ha erre lehetőségük nyílik, ha sikeresek abban a tevékenységben, amit végeznek és még élvezik is azt, akkor önbizalmuk megszilárdul, erősnek, ügyesnek fogják érezni magukat. A vitorlázásra fokozottan igaz ez: a természeti körülmények és a mezőny folyamatos figyelemmel követése, a pár lépéssel előrébb járó taktikai gondolkodás és a nehéz helyzetekkel való megbirkózás együtt olyan komplex gondolkodást igényel, aminek kialakulása bár hosszú és nehéz folyamat, a részsikerek mind nagy örömmel járnak. Ahogy a gyermek próbára teszi és kitolja saját határait, úgy erősödik énképe, úgy lesz képes egyre szilárdabban bízni önmagában.

Koncentráció

Aki foglalkozott már gyermekekkel az tudja, milyen hamar elfárad a figyelmük. A kisiskolások még a 45 perces tanórákat is nehezen ülik végig – a vitorlázásban fokozottan igaz ez: nehéz körülmények között kell hosszú ideig koncentrálni. A 40-50 perces futamok ezért alaposan lefárasztják a gyermeket.

Idővel azonban egyre javul koncentrálóképessége:

megtanulja háttérbe szorítani pillanatnyi vágyait (éhség, szomjúság, hideg, meleg) egy „magasabb rendű” cél érdekében.

A felnőttek figyelmére is jótékony hatással lehet a vitorlázás során szükséges fokozott figyelem. Míg a hétköznapokban egyszerre több különböző dolgot kell csinálni, könnyen elterelhető a figyelem, addig a vízen saját biztonságuk és teljesítményük érdekében muszáj egy kifelé irányuló, széles körű, mégis mély koncentrációs képességet kifejleszteniük. A vitorlázás által hamar megtanulják kizárni a felesleges ingereket és képesek lesznek elmélyülni a feladatokban.

Motoros készségek

A vitorlázás során összetett feladatokat kell végrehajtani a megfelelő időben, megfelelő sebességgel. Egyszerre kell állítani a vitorlát, kezelni a kormányt és egyensúlyozni a saját testsúllyal a hajót – ez fejleszti a motoros készségeket, a szem-kéz koordinációt és az agysejtek közötti kapcsolatot.

Tisztelet és csapatmunka

Az egyszemélyes hajóosztályok mellett gyakoriak a kettő és többszemélyes csapatok is. Ilyenkor minden személynek megvan a pontos feladata: van, aki a nagyvitorlát kezeli, van, aki az orrvitorlát, a bowman a vitorlacseréknél vállal szerepet, a grinder a csörlőt tekeri. A hajón nincsen demokrácia: a kormányos szava szent. A sikeres vitorlázás érdekében olyan hatékonyan és összehangoltan kell együtt dolgozni, mint egy svájci óra. A fedélzeten nincs helye visszabeszélésnek, személyeskedésnek, de „köszönömnek” és „légy szívesnek” sem. Rövid, világos utasításokkal lesz gyors és gördülékeny a vitorlázás – a többit el lehet intézni a parton. Az autoritás tisztelete és a csapatmunka hatékonysága így egyszerre fejlődik a vitorlázóknál.

Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a képességek nem külön-külön, egymástól elszigetelten fejlődnek, hanem egymással összefonódva, kölcsönhatásban fokozatosan javulnak. Bár minden sportra jellemző, hogy egyfajta személyiségfejlesztő hatással bír, a vitorlázásban ez a folyamat nagyon sokoldalú és komplex.

Azonban mielőtt ezen fellelkesedve célul tűznénk ki, hogy magunkból vagy gyermekünkből mindenképp olimpikon vitorlázót neveljünk, lássuk be: mindez csak akkor működik, ha a sportoló élvezi a sportot, amit művel. A vitorlázás gyönyörű sport, könnyű beleszeretni, de a vitorlásversenyzés viszontagságai nem valók mindenkinek. Ettől függetlenül önmagában a túravitorlázás kiváló kikapcsolódás, a természet közelsége relaxáló és feltöltő hatással bír – mindenképp próbáljuk ki, ha tehetjük!

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

NINCS MÉG HOZZÁSZÓLÁS

VÁLASZ