Néha mindenkit elkap az érzés, amikor üresnek éljük meg magunkat, mintha a szívünk helyén csak egy nagy, tátongó lyuk létezne. Az üresség érzete gyakran arra indít minket, hogy megpróbáljunk mihamarabb olyan embert találni, aki képes bennünket szeretni. Azt gondoljuk, ha van valaki, aki elhalmoz szeretetével, az majd betölti bennünk a hiányt, és újra teljes emberek lehetünk.

Hamarosan találunk is valakit, aki pont ideálisnak tűnik számunkra. Hiszen tökéletesen összeillünk. Amikor együtt vagyunk vele, a bennünk lüktető lyuk eltűnik. Teljesnek, elégedettnek érezzük magunkat. Az üresség, elkeseredettség gyötrő érzése már nem kísért bennünket. Annyira magával ragad ez az élmény, hogy a baráti találkozóink, szabadidős tevékenységeink kikopnak az életünkből. Körülötte forog az életünk. Szükségünk van rá ahhoz, hogy békében érezhessük magunkat.

Az önbecsülésünk, önértékelésünk lassan ehhez a személyhez kezd kötődni. Tapadósak leszünk. Mivel ő a mindenünk, ezért hiperszenzitívvé válunk minden olyan jelre, ami arra utal, hogy nem eléggé elkötelezett az irányunkban. Irracionálisan kezdünk viselkedni a külön töltött idővel kapcsolatban, vagy féltékenyek leszünk rá, amiért más emberekkel tölt időt az egyetemen, munkahelyen, vagy akár barátokkal, családdal találkozik. Ráismerünk, hogy nem logikus féltékenységgel reagálnunk ezekre a helyzetekre, de mégis, a másokkal töltött idő miatt úgy érezzük, hogy kevésbé foglalunk el kiemelt helyet kiszemeltünk életében.

Számtalan úton keressük a megerősítéseket, visszaigazolásokat a másik részéről. Mindeközben az addig szőnyeg alá söpört üresség-érzet fájdalmasan elő-előbukkan. Félünk, és egyre többet kérdezzük partnerünktől: „Szeretsz még?”, vagy azzal vádoljuk: „Téged nem is érdekellek, nem foglalkozol velem”. Mérgesnek mutatjuk magunkat vagy akár meg is fenyegetjük a másikat egy lehetséges szakítással, hogy lássuk, erre hogyan reagál. Hogy visszaigazolja: még fontosak vagyunk neki. Szükségünk van arra, hogy a másik fókuszának középpontjában legyünk, és hogy általa szükségleteink is kielégüljenek. Talán elkezdünk kontrollálóvá válni. Akkor sem tudjuk leállítani magunkat, ha látjuk, milyen konfliktusokat generál a viselkedésünk, mert a fájdalom, mint egy hullám, maga alá temet.

A másik kontrollálása, „üldözése” távolságot generál a felek között.

Sajnos az ilyen viselkedésformák ahhoz vezetnek, hogy a másik egyre távolabb és távolabb kerül tőlünk érzelmileg.

Mit tehetünk ez ellen?

  1. Vegyük észre, milyen módokon keressük a másik megerősítését, illetve hogyan akarjuk kontrollálni a másikat. Ha lehetőségünk van rá, kérjünk őszinte visszajelzéseket a viselkedésünkre.
  2. Gyakoroljuk, hogyan szerethetjük a másikat! Valakit szeretni tartalmazza azt is, hogy támogatjuk őt abban, hogy a lehető legteljesebben élhesse az életét. Gondoljuk végig, szerintünk mit jelent a szeretet, szerelem, és értékeljük, hogy ez milyen módon jelenik meg a cselekedeteinkben.
  3. Koncentráljunk a kapcsolatunk hiányosságai helyett a pozitívumokra! Aminek sok figyelmet szentelünk, az könnyen válhat állandó szűrőnkké.
  4. Keressünk olyan tevékenységeket, amik boldoggá tesznek minket. Fontos, hogy olyan elfoglaltságokat találjunk magunknak, amit párunk nélkül is csinálhatunk, és ami az önbecsülésünket, jóllétünket is növeli.
  5. Fogadjuk el, hogy megtanulni értékelni az egyedül töltött időt egy hosszabb tanulási folyamat. Találjunk olyan tevékenységeket, amiket egyedül is végezhetünk, élvezhetünk.
  6. Gondoljuk végig, vajon mennyire idealizáljuk társunkat? Engedjük meg magunknak, hogy az erősségeit, gyengeségeit is meglássuk.
  7. Fedezzük fel saját erősségeinket, értékünket. Ha nehéz megneveznünk, gondoljuk át, milyen értékeket szeretnénk képviselni, és cselekedjünk aszerint. Ha értéktelennek érezzük magunkat, az fokozza a másiktól való függőségünket, az elhagyástól való félelmünket.
  8. Építsük a személyiségünket! Legyünk tudatában annak, mi számít nekünk, és mi az, ami boldoggá tesz. Bátran kipróbálhatunk új tevékenységeket, melyekre büszkék lehetünk.

Ez a néhány tipp pusztán csak eszköz, amit magunk is kipróbálhatunk. Ha úgy érezzük, szívesen igénybe vennénk segítséget a probléma kezeléséhez, bátran keressünk föl pszichológus szakembert.

FORRÁSHall, K. (2017). Looking for Someone to Fill the Emptiness. Psych Central.
MEGOSZTÁS
A szerző diplomás felnőtt klinikai- és egészségpszichológus, tanácsadó szakpszichológus jelölt, pár-és családterapeuta jelölt. 2016 májusa óta a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja, mint tanácsadó pszichológus; munkája során gyermekekkel, felnőttekkel, családokkal és párokkal egyaránt foglalkozik. Emellett a Mindset Pszichológia Személyiségfejlesztés rovatának állandó szerzője.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ