Te hazudtál már? Talán nehéz bevallani, de tény, hogy mindenki hazudott már életében. Van, aki többet, van, aki kevesebbet. Talán mindenki találkozott már olyan helyzettel, ahol jobbnak megoldásnak tűnt valami hamisat állítani. Mindenesetre jobb, ha csak alkalmilag, és nem a számunkra legfontosabb személyeknek hazudunk. Vajon mi történik akkor, ha már természetessé válik a hazugság? Mi van, ha már nem látunk különbséget az igazság elrejtése és a közvetlen hazugság között? Amikor úgymond meg akarjuk védeni párunkat az igazságtól, akkor ezt önzetlenségből tesszük vagy ez is csak önérdek? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat!

Morális stigma

A hazugságok az úgynevezett morális stigmákat hordoznak. Hiszen tudatában vagyunk annak, hogy helytelen dolog hazudni. Ám a következmények mérlegelése és a kimagyarázások által mégis eljutunk oda: az igazság helyett jobb, ha hazudunk. Ezért mondjuk a párunknak, hogy véletlenül esett le a kedvenc bögréje az asztalról, nem mi vertük le. Ugyanakkor ezt nem szórakozásból tesszük. A hazugság azonban nem kellemes, sőt, nagyon aggasztó is lehet, főként akkor, ha a hozzánk közelállóknak hazudunk.

5685811942_2d6ac426bc_z
A hazugság sokszor megvéd minket a büntetésektől.

Az optimális(?) megoldás: a középút!

Van, hogy sarokba szorítanak egy kellemetlen esemény felidéztetésével. Ám mivel nem akarjuk elmondani az igazságot, ugyanakkor még nem volt időnk hazugságot kitalálni, megkeressük a középutat: azaz a félrevezetést. Ezzel a megoldással csökkentjük annak a valószínűségét, hogy lebukjunk egy közvetlen hazugságban. Illetve nem kell teljesen hazudni, hanem csak „félig”.

Egy serdülő fiú elmesélheti a szüleinek, hogy kimegy lógni a haverjaival.

Kihagyva, hogy a vasútállomás falaira fognak graffitizni.

Ezzel nem hazudik közvetlenül, hiszen tényleg a haverokkal fog lógni, ám félrevezeti a szüleit. Így nem kellett valami teljes hazugságot kitalálnia, és ha mégis kiderül a graffitizés, talán nem is lesz olyan súlyos következménye.

A félrevezetés és hazugság különbsége

Jenny Saul filozófus szerint nincs különbség a kettő között. Etikai különbség sincs, ahogy az az emberek általában hisznek. Szimpatikusabbnak tűnhet valakit félrevezetni, ha azzal úgy véljük, megvédjük a személyt a kellemetlenségektől. Például, ha az anyuka megkérdezi a lányától, még mindig sokat iszik-e a testvére, akkor a lány úgy tud erre a kérdésre válaszolni, hogy: „legutóbbi találkozásunkkor nem ivott”. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy testvére nagy valószínűséggel még mindig sokat iszik. A lány ezzel meg akarja védeni az anyukáját a fájdalmas igazságtól. Ám ezt úgy teszi, hogy félrevezeti, így nem kell közvetlenül azt hazudnia: „nem, már nem iszik”.

Professzor Jenny Saul szerint a megtévesztés bemutathatja az emberek ravaszabb oldalát, ugyanis ez inkább

a selfre, vagyis önmagunkra vonatkozó aggodalmat mutat, mintsem másokra.

Hiszen a cél és a következmény ugyanaz: ha jó vagy rossz szándékkal, viszont szándékosan megtévesztjük a másik személyt, tehát mindkettő hazugságnak tekinthető.

Az elkerülhető hazugság előnyei 

Az igazság az, hogy manapság nehezebb ellenállni a hazugságnak, mint hazudni. Ám ha a hosszú távú megbízhatóságra gondolunk, ahelyett, hogy azt nézzük, hogyan tudunk hirtelen megúszni valamit, akkor megbecsüljük azokat az érveket, amik miatt érdemes inkább az igazságot elmondanunk. Az erőfeszítés aziránt, hogy ne hazudjunk értékes self-fegyelemmel jár, ami a későbbiekben is arra fog minket késztetni, hogy kerüljük ezen rossz szokásunkat. Senki sem teljesen megbízható, de ha próbálunk ehhez az ideálhoz közelebb kerülni, egy nagy lépést teszünk a jó irányba!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ