Kétségek és kérdések sora merül fel bennünk a párkapcsolatokat illetően, akár éppen kapcsolatban vagyunk, akár nem. De mi lehet a kulcs, a titkos recept? Nézzük, mit mond erről az evolúciós pszichológia!

Naivan azt felelhetnénk az előző kérdésre, hogy csak szerelem kell. Tény, hogy szerelem azelőtt is kialakulhat két ember között, hogy bármilyen testi kapcsolatot létesítenének. Azt is tudjuk, vagy legalábbis hallottunk már róla, hogy a lila ködért felelős biológiai folyamatok sem tartanak örökké, és a kapcsolat második — szerencséseknél a harmadik — évében elcsitulnak. Mi marad a szerelem után? A szex; ami ha egyszer képbe kerül, pozitív és negatív irányba is terelheti a kapcsolatot. Ameddig nagy a szerelem, hajlamosak vagyunk szemet hunyni ilyen-olyan apróságok felett, például, hogy partnerünk nem elégíti ki maximálisan szexuális igényeinket. Ennek pedig sokkal nagyobb súlya lesz a párkapcsolatra nézve akkor, amikor lecsúszik a szemünkről a rózsaszín szemüveg, és elkezdjük felismerni magunkban azokat a dolgokat, amelyek zavarnak minket a másikban.

Mekkora súlya van a szerelemnek a kapcsolatban, és mekkora a szexnek? Fennmaradhat-e tartósan egy párkapcsolat, ha az ágyban már inkább az alvást választjuk? Megéri-e a kevés, vagy szexmentes kapcsolat a próbálkozást, hogy működjön; és ha igen, meddig? A válaszhoz ismét a biológiára és Geoffrey Miller (2006), evolúciós pszichológus gondolataira támaszkodunk.

Főszerepben a nemi szervek

Az evolúció során testünk rengeteg változáson ment keresztül, amíg elérte mai formáját. E változás alól a nemi szerveink sem kivételek. Miller szerint nemi szerveink evolúciója arra enged következtetni, hogy nem kizárólag a gyermeknemzés volt az egyetlen funkció, amire kialakultak. Ha a szaporodás eszközei lennének csupán, nem kellene élvezetesnek lennie a szexnek. Ezzel szemben a szeretkezés sokkal gyakrabban szolgál az élvezet „eszközeként”, mint utódnemzésre. Az összes élő főemlős közül a felnőtt férfiak pénisze a leghosszabb (saját testhez viszonyítva), a legvastagabb és a leghajlékonyabb. Az eddigi orvosilag tanúsított rekord 32,4 cm hosszúságú, de átlagosan 13 cm hosszú és körülbelül 3 cm átmérőjű. Ahhoz, hogy ezek a tulajdonságok el tudjanak terjedni, arra volt szükség, hogy a nők a fent leírt paraméterekkel rendelkező férfiakat részesítsék előnyben a szexuális párválasztás során. Ebből az is következik, hogy

akár bevalljuk, akár nem, a méret igenis számított és számít most is.

Ennek két egyszerű oka is van: Az egyik, hogy azok a férfiak, akik hosszabb és rugalmasabb pénisszel rendelkeztek, nagyobb eséllyel voltak képesek a megfelelő helyre juttatni a spermiumait, azaz nagyobb eséllyel lett gyermekáldás az együttlétből. A másik, ahogy már említettük, hogy a pénisz nem kizárólag az utódnemzést szolgálta, hanem a nők számára tapintási ingert is jelentett. Ennélfogva a nők azokat a férfiakat választották gyakrabban, akikkel nemi szerveik tulajdonságaiból adódóan élvezetesebb volt a szex. Ezzel analóg módon például a kreativitás, a humor vagy az intelligencia sem önmagáért imponált a hölgyeknek, ahogy a pénisz látványa sem, hanem azoknak a férfiaknak a társaságában érezték jobban magukat, akik e tulajdonságokkal rendelkeztek. Elmondható tehát, hogy a ma is ismert férfiassági paraméterek a nők gyakori választásainak eredményeként terjedtek el és maradtak fent. Amennyiben valóban ez a helyzet, a hímvesszőre nem kizárólag testi szervként kell tekintenünk, hanem pszichológiai szervként is, amely eléri a másik ember örömközpontját is, nem csupán a másik testbe hatol.

„Bölcsen válogatós örömgombóc”?

A nők férfi nem szervvel homológ, azaz a magzatnak ugyanazon sejtjeiből kifejlődő szerve a csikló (klitorisz). Bár azzal kapcsolatban, hogy mekkora a jelentősége a szexben, nincs teljes egyetértés, a partnerválasztásban viszont kétségtelenül fontos szerepe volt őseink életében is. Mivel ez a szerv nem igazán látványos, mint egy formás mell vagy kerek popsi, ellenben rendkívül érzékeny, így a nők párválasztásában volt (van) jelentősége: segített kiválasztani a potenciális partner-jelöltek közül azokat, akikkel

az élvezetes előjáték élvezetes orgazmushoz vezet

az aktus alatt. Ez a diszkriminációs képesség azt jelenti, hogy a klitorisz csak a megfelelő partnertől érkező megfelelő ingerre reagál; gyengébb minőségű inger esetén viszont nem. Lustaság-e, hogy nőként nem jövünk tűzbe akárkitől, akármikor? Hosszú távon kifizetődő ez a fajta lustaság vagy válogatósság, hiszen a csiklónak csak olyan férfi ingerlésére érdemes felizgulnia, aki elég fitt fizikailag egy időben és energiában nem fukarkodó együttléthez, valamint ismeri a nő vágyait és azok kielégítésének módjait. Miller „bölcsen válogatós örömgombócnak” nevezi a klitoriszt, mivel egyedül akkor kerül igazán izgalmi állapotba, ha a nő testileg és lelkileg is őszintén vonzónak tartja partnerét. Persze ilyen értelemben a férfiak pénisze sem érzéketlen, ők is kiveszik a részüket a férfiak választásaiban. Itt is érvényes, hogy tulajdonosa annál szívesebben tart ki hölgypartnere mellett, és kötelezi el magát egy hosszú távú kapcsolatban, minél inkább megkapja, amire vágyik.

A női partnerválasztás korlátozására számos országban (Egyiptom, Szudán, Szomália, Etiópia) találhatunk példát napjainkban is. Miközben az, hogy a csikló valódi adaptáció-e, még mindig vitatott a tudományos körökben, számos afrikai faluban lányok millióinak csiklóját vágják ki abból az okból, hogy esélyük se legyen gyakorolni a női partnerválasztás hatalmát.

A rossz szex vagy a szex hiánya tehát lehet jelzés értékű a párkapcsolatot illetően, és megkérdőjelezheti a kapcsolat jövőjét is. Természetesen a párok szexuális életében bekövetkező változások nem feltétlenül vezetnek automatikusan a kapcsolat felbomlásához. Mindenesetre a testünk jelzéseire érdemes odafigyelnünk és hallgatnunk rá.

Irdalom

Geoffrey Miller (2006). A  párválasztó agy — A párválasztás szerepe az emberi agy evolúciójában. Budapest: Typotex Kiadó.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ