Egy új megközelítés az aszexualitásra egy szexuális orientációként és nem egy zavarként tekint. Ebben a kevésbé kutatott témában a szakemberek sorra vették a bizonyítékokat, amelyek által új értelmezési keretbe került az aszexualitás megítélése. Mi jellemző a szexuális viselkedésükre és miről fantáziálnak legszívesebben? Cikkünkből kiderül!

Az aszexualitást gyakran úgy definiálják, mint a szexuális vonzalom hiányát. Egy évtizede a megjelenését még többnyire figyelmen kívül hagyták a kultúrában, a médiában és a tudományos kutatásokban is. Korai vélemények a témával kapcsolatban elutasítóak és stigmaitizálóak voltak.

Ám az aszexulatás vizsgálatában új lendületet hozott egy tíz éves, széles skálájú kutatás. Lori Brotto és Morag Yule a British Columbia Egyetem kutatói kritikusan felülvizsgálták az eredményeket és azt a következtetést vonták le, hogy

az asszexualitás nem pszichiátriai betegség,

pszichiátriai betegség tünete vagy szexuális vágy zavara. Inkább úgy tűnik, teljesíti a szexuális orientációt meghatározó legtöbb kritériumot.

Kit tartunk aszexuálisnak?

Az aszexuálisok legfőbb jellemzője, hogy nem éreznek senki iránt szexuális vonzalmat. Ennek ellenére az aszexualitásnak több változata lehet. A romantikus vonzódás különbözik a szexuális vonzódástól. Az aszexuálisok esetében különbséget láthatunk abban, hogy ki melyiket éli meg. Néhány aszexuális elköteleződik szexuális kapcsolatokban. Valószínűleg azért, mert van egy romantikus partnerük, akik ezt a fajta kapcsolatot is megkívánja tőlük. Az aszexuálisok különböznek másoktól abban is, hogy milyen gyakran maszturbálnak és hogy milyen kísérő fantáziáik vannak.

A finn nők több mint 3,3 százaléka vallotta be, hogy soha nem érzett szexuális vonzalmat senki iránt, ahogy az Új-Zélandon lévő középiskolások közel 2 százaléka is. Egy nagy nemzeti mintán Nagy Britanniában 0,4 és 1 százalék között vallottak erről az érzésükről.

Szexuális kapcsolatot akkor létesítenek, ha a partnerük megköveteli tőlük.
Szexuális kapcsolatot akkor létesítenek, ha a partnerük megköveteli tőlük.

Hogyan minősíthetjük az aszexualitást szexuális orientációnak?

Bizonyítékok sora vezette Brotto-t és Yule-t arra a következtetésre, hogy az aszexualitás egy külön szexuális orientáció. A következő megállapítások szolgálhatnak bizonyítékul számukra.

  1. Ők mindig így éreznek.

Ha az aszexuálisokat a szexuális vonzalom hiányáról kérdezzük, azt válaszolják, hogy mindig is így éreztek. Ezt még nem tekinthetjük a szexuális orientáció határozott indikációjának. Ám fontos tudnunk, hogy egy életen át tartó mintaként jelenik meg, tehát az aszexualitást

nem tulajdoníthatjuk válasznak az averzív szexuális élményekre és más traumákra.

  1. Az aszexualitás megjelenik az élet korai szakaszában.

Ha szexuális orientációnak akarunk minősíteni bármit, akkor a szakemberek kritériumnak javasolják a korai kezdetet. Legtöbben azt vallották be, hogy a szexuális vonzalom hiányát mindig is megélték. Ebből megállapították a szerzők, hogy teljesül a  „korai kezdet” kritérium.

  1. Az aszexuálisok relatív ritka szexuális viselkedése párhuzamba vonható a szexuális vonzódás hiányával.

A szexuális orientáció felmérésének egy ajánlott tesztje a következő kérdés:  „Melyik személyt választanád egy elképzelt szituációban, ahol szabadon lehetne szeretkezni, negatív következmények nélkül?” Néhány aszexuálist szexuális kapcsolatot is létesít partnerével, főleg abból az okból, mert partnere megkívánja ezt az együttlétet. Ám így is van egy relatív állandóság a szex iránti motiváció hiányában.

  1. A szexuális vonzalom hiányának idői stabilitása

Egy serdülőkkel végzett kutatáskor gyenge állandóság mutatkozott a szexuális vonzalom hiányában. Brotto és Yule óvatosságra intenek a serdülőknél talált eredmények túlértelmezését illetően. Azt is megjegyezték, hogy a gyenge állandóságnak a mintája rámutathat arra, hogy az aszexualitás fluid – ahogy a szexualitás is az lehet – és nem lehet ki és be kapcsolni.

A aszexualitás nem egy mentális zavar

A szakirodalmakban az aszexualitást magasabb distressz szinttel és szorongásos tünetekkel írtak le. Az elérhető bizonyítékok inkább arra mutatnak rá, hogy ezek az érzések az aszexuálisokkal kapcsolatos előítéletek és a diszkrimináció miatt jelennek meg, nem egy háttérben fennálló pszichológiai zavarnak a tünetei.

Szexuális diszfunkció?

A mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvében(DSM) fellelhetünk szexuális diszfunkciókat, mint például a hipoaktív szexuális vágy és a női szexuális érdeklődés/ arousal zavarát. Mind a kettő zavarban megjelenik a szex iránti érdeklődés hiánya. A kulcs különbség a szexuális diszfunkciók és az aszexualitás között, hogy a betegségekkel élők megélnek szignifikáns személyi distresszt a szexuális vonzalom hiánya miatt.

Az aszexuálisok nem aggódnak a szexualitásuk miatt.

Kivéve az elutasítás miatt, amelyet más emberekből ez kivált. Nem keresnek prefesszionális segítséget, hogy ezzel megbirkózzanak.

Fantáziájukban nem mint főszereplő jelennek meg.
Fantáziájukban nem mint főszereplő jelennek meg.

Az aszexuálisok megélnek atipikus szexuális vonzalmat?

Néhány ember atipikus szexuális vonzalmat él át. Ezek a parafíliák önmagukban nem utalnak diszfunkcióra. Hogy zavarnak minősíthessük ezeket, ahhoz szignifikáns személyi distresszt kell okozniuk a személynek, aki átéli ezeket a vonzalmakat, vagy ha nem is neki, akkor az akarata ellenére bevont partnernek.

Az aszexuálisok is maszturbálnak, habár ritkábban, mint más emberek. Maszturbáció közbeni fantáziájuk atipikusnak tekinthető. Például a képzelődésükben nem mint főszereplő jelennek meg. Inkább romantikus jelenetekről álmodoznak vagy egy elképzelt, regényben szereplő karakterről.

A fantáziák 11 százaléka nem tartalmaz egyáltalán embereket,

és ez sokkal magasabb mint a normál” szexualitású kontroll csoportban talált 0,5 százalék. Néhány aszexuális azt jelezte, hogy nem a szexuális gyönyörért maszturbálnak, hanem hogy megszabaduljanak a feszültségtől. Ez is szintén atipikusnak tekinthető.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ