Kétség sem fér hozzá, hogy rendkívül nehéz helyzetben vagyunk, amikor elvesztünk egy szeretett családtagot vagy közeli hozzátartozót. Felnőttként gyakran tétovázunk, mit is mondhatnánk egymásnak ilyenkor. Arról pedig még kevesebb sejtésünk van, mit mondhatnánk gyermekünknek vagy éppen unokahúgunknak, unokaöcsénknek. Ebben a cikkben igyekszünk egy kis útmutatást adni arról, hogyan lehet beszélni a gyerekekkel a halálról és a hozzá kapcsolódó érzésekről.

A gyermek életkora jelentősen befolyásolja a veszteségre adott reakció mélységét és intenzitását. Óvodáskorban az animista felfogás jellemző. A gyermekek a halált visszafordíthatónak gondolják, nincsenek tisztában annak véglegességével és egyetemes voltával. Ennek ellenére szomorúság, félelem és szorongás jöhet fel bennük, mivel szívükkel megértik a veszteséget. Gyakori jelenség a bűntudat is. Ez abból az összefüggésből fakad, amit a hozzátartozó elvesztése és saját rossz viselkedésük vagy mérges gondolataik között feltételeznek. Felnőttként ilyenkor a gyermek biztonságérzetének visszaállításában segíthetünk. Ne változtassunk a napi rutinon és a környezetén, ami a stabilitást jelenti az ő életében. Fontos a nyílt és őszinte beszéd is. Valamint a szimbolikus kifejezések kerülése, mint az „eltávozott”, ami félrevezetheti őt. A közös játék segít a feszültség levezetésében, miközben alkalmat ad arra, hogy a megválaszolatlan kérdéseit a gyermek feltegye és beszélgessünk róla.

Kisiskoláskorban rengeteg változáson mennek keresztül a gyerekek, mind testi, mind kognitív képességeik terén. A veszteség egy fokozódó terhet jelent fejlődő személyiségükre, ami okozhat koncentrációs és viselkedési zavarokat vagy teljesítményromlást.

Ekkor Leginkább megértéssel, elfogadással és türelemmel tudunk segíteni.

A kamaszkor nehézségeit nem kell részleteznünk. Már önmagában is nagy változásokkal, kihívásokkal jár együtt. A fentebb említett zavarok mellett megjelenhet csavargás, bűnözői viselkedés vagy szexuális kicsapongás. Itt is fontos megőriznünk türelmünket és támogatóan viszonyulnunk hozzájuk. Bármely életkorban bekövetkező változás az addigi viselkedéshez képest jelzi, hogy a gyereknek segítségre van szüksége a gyászfeldolgozásban.

Hogyan beszélgessünk a halálról?

Az alábbi gondolatok segíthetnek a halálról való beszélgetésben. A mesékben sokszor hallhattad ezt a mondat: „és boldogan éltek, amíg meg nem haltak”. „Belegondoltál-e már abba, mi a halál? Láttál elütött kutyát vagy macskát az úton? Volt olyan háziállatod, aki meghalt? Mit éreztél?” Lehet először nem is voltál szomorú, mert nem fogtad fel mit jelent a halál.

A halál hozzátartozik az élethez, ahol minden átalakul. Ősszel a fa levelei először elsárgulnak, elfonnyadnak, végül lehullanak a földre, ahol elenyésznek. Az emberek is meghalnak egyszer. Reméljük csak akkor, ha már eleget éltek. A test ilyenkor nem mozdul többé, nem lélegzik, nem lát és nem hall. Ez nem olyan, mint amikor alszunk. A halott emberben, testben már nincs benne a lélek. Ez olyan, mint egy ruha amiből kibújunk. Vannak akik úgy gondolják, ha meghalunk, a lelkünk is megsemmisül. Az emberek többsége viszont a lélek halhatatlanságában hisz. Más-más hitrendszer alakult ki különböző országokban, ezeket nevezzük vallásnak. Amiben minden vallás egyetért, hogy: a szeretet fontos. és a lélek halhatatlan. Minden gyerek a szüleitől kapja a vallását, ám amikor felnövünk kialakíthatjuk saját hitünket.

Rengeteg érzés jelenhet meg a gyász során.

Rendben van, ha így érzek?

Szomorúság. A halál az élet része, mégis szomorúak vagyunk, amikor valaki meghal. Amiatt van ez, mert nem akarunk elválni attól, akit szeretünk. De ha valaki meghal, azt soha többé nem láthatjuk, és ezt nagyon nehéz elfogadni. Segít ha megtanuljuk, hogyan őrizzük szívünkben emléküket és szeressük tovább őket. Ez bizony sok időbe telik.

Gyász. „A gyász az a szomorúság, amit akkor érzünk, ha elvesztünk valamit vagy valakit.” A legnagyobb gyászt olyankor érezzük, ha meghal valaki, akit szerettünk. De meggyászolhatjuk azt is, amikor elárul minket legjobb barátunk vagy el kell költöznünk otthonunkból.

Harag. Egy gyakori érzés a szomorúság mellett. A gyászolók sokszor haragszanak az egész világra, mert nem tudják vagy nem akarják elfogadni szerettük halálát. Mert hiányzik. „Te érzel haragot? Meg tudod mondani, miért? Le tudod rajzolni a haragot, ami benned van? Milyen színű? Hol érzed? Mihez hasonlít?

Bűntudat. Igen, érezhetünk bűntudatot is. Talán mert egyszer mérgünkben valami csúnyát gondoltunk szerettünkről, és most azt hisszük, mi vagyunk a hibásak a haláláért. Igazság szerint mindannyian szoktunk ilyeneket gondolni, még a felnőttek is. Szerencsére ezekkel nem tudunk ártani senkinek. Fontos tudnod: „nem a te hibád, ha meghalt valaki a családban.”

Hogyan tudunk elbúcsúzni tőle?

Sajnos nem mindig tudunk elbúcsúzni személyesen. Ha sikerül, akkor könnyebb lesz elfogadnunk, hogy már nincs többé. De ha hirtelen hal meg a szeretett személy, távol él tőlünk, esetleg mi féltünk a találkozástól, akkor nincs alkalom a búcsúzásra. Ebben az esetben rendezhetünk utólagos búcsúzást. Készítsünk egy ajándéktárgyat neki, aminek örült volna. Ha elkészült,

megírhatjuk levélben neki azt, amit az életben nem tudtunk elmondani.

Leírhatjuk, hogy nagyon sajnáljuk az elmulasztott lehetőséget, vagy elmondhatjuk haragunkat, amiért meghalt. Bocsánatot is kérhetünk tőle, ha megbántottuk valamivel. Ezután készítsünk egy kis oltárt (például egy polc sarkában) és tegyük oda az ajándékot és a levelet. Szülői felügyelet mellett gyújtsunk meg egy mécsest, és búcsúzzunk el szóban vagy gondolatban. Fejezzük ki szeretetünket és kívánjunk neki minden jót.

 

Ha szeretnél a témában bővebben olvasni, akkor keresd Singer Magdolna „Boldogan éltek, míg meg nem haltak.. és azután? című könyvét, mely egy foglalkoztató könyv szülőknek és gyerekeknek.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ