A pszichoterápia során egy gyógyító kapcsolat alakul ki két ember között, de hogyan szólnak ebbe bele a családtagjaink, barátaink vagy akár számunkra ismeretlen emberek? Az áttétel és viszontáttétel jelenségével sok másik személy bekapcsolódhat, akikkel segítőnket vagy páciensünket azonosítjuk. De hogyan segíti ez a terápiás munkát? Cikkünkből kiderül.

A pszichológusok munkája a különböző szakterületeken sokféle formát ölthet. A klasszikus gyógyítói tevékenység a pszichoterápia, melyben a pszichológust egy terápiás kapcsolat köti össze a páciensével. Ez akkor lehet megfelelő, ha a terapeuta egyenlő rangú partnerként kezeli a páciensét, az pedig jó szándékú segítőnek tartja terapeutáját. Ebben a személyközi kapcsolatban természetes, hogy megjelennek a kliens más emberekkel való kapcsolati problémái, mintázatai. Gyakori jelenség, hogy a kliens élete egyik fontos alakját véli felfedezni a pszichológusában, majd fokozatosan az adott személy tulajdonságait és a hozzá fűződő érzelmeit is a terapeutájának tulajdonítja. Ha a segítő valamiért a pácienst édesapjára emlékezteti, hajlamos lehet apjának nézeteit is a terapeutájának tulajdonítani, még akkor is, ha arra korábban nem engedett következtetni. A legapróbb hiba, akár néhány perces késés következtében például a páciens úgy érezheti: a terapeutának nem elég fontos az ő helyzete. Ezt áttételnek nevezzük, mely egy fontos eszköz a terápiás térben, mert

segítségével a terapeuta még jobban meg tudja érteni a páciense viselkedését.

Felismeri, hogy az nem neki, sokkal inkább a felidézett másiknak szól, így képes fenntartani a feltétel nélküli elfogadást, és a megsértődés helyett az eredeti konfliktus feltárására törekszik.

A látszat néha csal

Az áttétel felismerése és felhasználása azonban nem könnyű feladat. Először is szükség van valamennyi időre ahhoz, hogy a kliens életében lévő fontos másokról is szó essen, ezáltal pedig a párhuzamok felismerhetőek legyenek. Ezután általában sokszor sokféle kontextusban kell rámutatni a beazonosított mintázatokra, míg a kliensben megtörténik a belátás. Ezt a folyamatot átdolgozásnak nevezzük. Tehát a terapeuta arra ösztönzi a pácienst, hogy próbáljon meg párhuzamot vonni az ülésen és az azon kívüli életében zajló folyamatok között. Lássa meg az összefüggést abban, hogy hogyan sikerül például indulatot kiváltania ugyanúgy a szakemberből, ahogyan azt édesapjából teszi.

Ugyanakkor nem lehet mindent az áttételre fogni, lehet hogy a páciens valóban a terapeuta viselkedésére vagy a témához való hozzáállására válaszol. Adott esetben nem azért lesz vele ingerült, mert megint az apjára emlékezteti, hanem azt látja a pszichológuson, hogy unatkozik. Ezért a terapeutának folyamatosan vizsgálnia kell önmagát, hogy kiválassza, ő maga mivel járult hozzá az adott interakcióhoz, mi az, ami a kliens belső világából eredő ismétlődő érzelem, meggyőződés stb. Továbbá szem előtt kell tartani azt is, hogy a segítő viselkedése hozzájárul ahhoz, hogy milyen természetű áttétel alakul ki iránta.

Egy terápiás kapcsolat kialakulásához mindig legalább két ember szükséges.

Az áttétel kialakulását már idegtudományi szempontból is vizsgálták. Eszerint az emberek (a világról és) más személyekről agyi reprezentációkat hoznak létre, melyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A példánál maradva, ha édesapánkra gondolunk, eszünkbe jutnak tulajdonságai egészen a konkrét fizikai jellemzőitől a belső tulajdonságaiig. De ugyanilyen reprezentációkat hozunk létre arról, hogy ő hogyan látja a világot és kezeli emberi kapcsolatait. Azért, hogy róla mint koherens egységről tudjunk gondolkodni, ezek a reprezentációk szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Így elég a terapeuta akár egyetlen hasonló tulajdonsága, a soros kapcsolásra hasonlító rendszerrel már olyan feltételezések is megfogalmazódnak bennünk, melyekre a segítő nem adott okot, csupán a korábbi tapasztalataink alapján automatikusan felvetődnek.

Az áttétel jelenségét két dimenzióra oszthatjuk. Egyik elme a múlt, a másik pedig a jövő. Magában hordozza a múlt tapasztalatait, azokat pedig megismétli, újrajátssza a jelenben. Arról a személyről, aki emlékeztet minket valakire, feltételezzük, hogy ugyanúgy fog viselkedni, vélekedni rólunk és a világról, ahogyan az előző tette, ezért ennek megfelelően szervezzük saját viselkedésünket is vele szemben. Ugyanakkor benne van a javító szándék is, a jövő, hogy egy a múlthoz hasonló személlyel más legyen a kapcsolat. Vagyis

vágyódunk egy gyógyító élményre, amiben megélhetjük azt, ami korábban hiányzott a régi kapcsolatból,

egy megoldást a problémára. E két dimenzió váltakozva érvényesül. Egy áttétel átdolgozása azonban nem mindig elég, mert sokszor több áttétel is megjelenik a pszichoterápia során.

A pszichológus is csak ember

Noha a terapeuta igyekszik semleges felületként rendelkezésre állni a páciense számára, benne is alakulnak ki érzések, benyomások a másik iránt. A terapeutában kialakuló, a másik félre adott reakciót viszontáttételnek nevezzük, amely szintén fontos információt hordoz. Ennek kialakulásában is közösen játszhat szerepet a terapeuta múltja, valamint konkrétan a másik ember viselkedése. Amennyiben a viszontáttétel forrása inkább a múlt, könnyebben lehet akadályozó tényező a terápiában, mert elterelheti a segítő figyelmét a valós személyről. Sokkal inkább a pszichológus személyes elakadását jelzi, mellyel önmagának is foglalkoznia kell.

A másik esetben ennek a reakciónak a minősége általában másokban is hasonlóan jön létre. Gondoljunk csak arra a szituációra, amikor egy személy mindenkivel kötekedő és tapintatlan, majd azzal fordul segítségért a pszichológushoz, hogy nincsenek barátai, aminek ő természetesen nem tudja az okát. Nem biztos hogy egyből, de idővel biztosan megjelennek a kettőjük kapcsolatában is a sértegetések és leértékelő megjegyzések, amelyek rossz érzést váltanak ki a terapeutából. Ekkor lép fel a professzionális segítség, amelyben a pszichológus tapintatosan képes rávilágít a páciens – számára bántó – viselkedésére. Őszintén beszél saját érzéseiről, arról hogy belőle mit váltanak ki a páciens szavai, majd ösztönzi a hasonló esetek feltárására. Ebben természetesen nem merül ki a terápia, de először is szükség van arra, hogy a kliens is felismerje a saját hibáit. Ezután a pszichoterápia védett környezetében dolgozhat önmagán és ezen keresztül az emberi kapcsolatain. A segítőnek pedig folyamatosan önreflexiót kell végeznie,

mert saját érzései és benyomásai is fontos adalékai a terápiának.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ