„Ha már létrehoztuk ezt a szart, használjuk valamire.” – mondta Pléh Csaba a közönség soraiból felszólalva az Impact faktor létezésének okát magyarázva az Illyés Sándor Emléknapok Hova publikáljunk? – A tudománymetrika szerepe a kutató életében című kerekasztal-beszélgetésen március 18-án.  Publikálni muszáj? Mérésmánia? – Fábry György, Németh Dezső és Aczél Balázs beszélgetéséről tudósítunk.

Az Illyés Sándor Emléknapok zárónapjának délelőtti kerekasztal-beszélgetésén Fábry György (habilitált egyetemi docens), Németh Dezső (habil. egyetemi docens) beszélgetett, Aczél Balázs (egyetemi adjunktus) moderálása mellett az aktuális publikálási kérdésekről és az Impact faktorról.

Vajon az Impact faktor jól tükrözi a tudományos értéket?

Fábry György szerint a publikálási kényszer és az Impact faktor használata helytelen mederbe kényszeríti a tudományművelést, és tévútra viszi azt, mert radikálisan egymásra vetül miatta a tudományművelés kognitív és intézményi mozzanata. Az Impact faktor olyan, mint a pénz a kapitalizmusban, nem jó, de eddig még nem találtak ki jobbat. Ez a szélsőséges mérésmánia a döntéshozók válláról való felelősség levételét segíti, de káros, mert a döntéshozó többé már nem az embert és képességeit látja a kutatóban, hanem csupán a számot. Mindez a Merton-féle Máté-effektus további felerősödését segíti elő.

Németh Dezső ellentétes álláspontra helyezkedett a témában. Szerinte ez a probléma nem is létezik olyan mértékben, amennyire erősen Fábry György beszélt róla. A rangos publikációk valóban számítanak, de a kutatói világ folyóiratokban gondolkozik, és nem hallott még olyan intézményről, ahol csak az Impact faktor számítana. Ez a fajta gondolkodás csak Kelet-Európára jellemző, és főleg az orvosi körökben erőteljes.

Pléh Csaba pszichológus, az MTA rendes tagja a közönség soraiból felszólalva kifejtette: Németh Dezsőnek abban igaza van, hogy az orvosok csinálnak abúzust az Impact faktorból, különösen a vegyészek. Az Impact faktor keresi a helyét. Történetileg eredetileg könyvtári segédlet volt, amelyet a könyvtárak arra használtak, hogy melyik folyóiratokat vásárolják meg. Úgy maradt ez fent, hogy

„ha már kitaláltuk ezt a szart, használjuk is valamire”.

Fábry Györgynek pedig abban adott igazat, hogy a számosítás valóban felelősséghárítás.

Fábry: A tudomány a semmibe gyártja a papírt

Aczél Balázs az Impact faktor további kritikája kapcsán kiemelte, hogy a folyóiratok különböző trükkökkel emelik azt, mint például azzal a szerkesztői manipulációval, hogy az év végi publikációkat januárig váratják, hiszen így abban az évben több idézet érkezhet az adott cikkre. Valamint a legnépszerűbb folyóiratok, például a Science, olyan tartalmakat jelentetnek meg, amelyeknek ütős, hangzatos a storyja, így sok hivatkozás érkezik rá, a módszertanuk és a statisztikájuk azonban sokszor erősen megkérdőjelezhető.

Fábry György ezt kiegészítette azzal, hogy a kutatások azt mutatják, hogy a cikkek 70%-ára egyetlen hivatkozás sem érkezik, tehát nemigen olvassa őket senki. A tudomány „gyártja a papírt, bele a semmibe”. A publikációk intézményes kényszerét ezért is csökkenteni kellene. Ugyanis ha egy oktatónak nincsenek felmutatható publikációi az MTMT-ben, jön az intézetvezető számon kérni a tudományos működését. Ezen kellene lazítani, például azzal, hogy az oktatói előmenetelnél ezt nem vesszük figyelembe, vagy legalább nem csak ezt vesszük figyelembe. Különösen nevetséges, hogy a monográfiák nem számítanak bele a számításba.

Németh Dezső ezzel ismét vitatkozva kiemelte, hogy nem szabad átesni a ló túloldalára azzal, hogy akkor egyáltalán ne publikáljunk. A tudományos teljesítmény ugyanis mégiscsak korrelál a megjelenített alkotások számával. Nem önmagában a publikálás a probléma, hanem ha csak a publikálásért jelenítünk meg kutatásokat, nem pedig azért, hogy egy tudományos eredményt bemutassunk. Úgy kellene ennek működnie, mint amikor az ember nem a pénzért dolgozik, hanem magért a munkáért, amiért mellesleg pénzt is kap. Aczél Balázs a számosítással részben egyet értve érvelt a tudományos eredmények mérése mellett, azzal, hogy a szakma akkorára nőtt, hogy lehetetlenség mindent elolvasni. Ezért kellenek a mérőszámok.

„Magyarországon nem lehet olyan rangsort csinálni, amiben nem az ELTE az első”

Fábry György, aki hosszú ideig az egyetemi egyedi rangsorokkal foglalkozott, azonban kifejtette, hogy ezek a rangsorok teljesen irreálisak. A leideni rangsor például egyetlen egy indikátort vesz ebben figyelembe, a publikációk számát. Ez például az ELTE egyetemi tevékenységének hatvan százalékára teljesen vak. Kizárja az oktatást, a tudásátadást. Például az, hogy az ELTE TÓK-on mennyire színvonalas az óvónőoktatás, ebben sehogy sem jelenik meg. Visszautalva Németh Dezsőre, akkor hogyan is korrelál ez a teljesítménnyel? Emellett a rangsorok azért is félrevezetők, mert Magyarországon nem lehet olyan rangsort elkészíteni, ahol nem az ELTE az első, az USA-ban nem lehet olyat, ahol nem a Harvard és a Yale van a lista elején, mert az emberek egyszerűen nem hiszik el. Ez alapján Fábry György egyértelműen a számosítás ellen foglalt állást.

További kérdésként hozta fel a nyelvi kérdés aktualitását, és a magyar nyelven való publikálást szorgalmazta.

Németh Dezső reagált erre ellentétes nézőpontból. Publikálni a kutató és a tudomány fejlődése érdekében szükséges. Ha nem publikálnánk, az olyan lenne, mintha készítenénk egy bort, és csak a barátainkkal innánk meg. De ha elküldenénk borászatoknak, azok meg kritizálnák. Azért kell publikálni, hogy egyrészt a tudományos közösség visszajelezzen, másrészt hogy könnyebben megfejthessék a tudósok az adott jelenséget, mert ahhoz mások építő segítségére is szükség van. Így fejlődik a tudomány, csak ezt a szemléletet még Kelet-Európában meg kell tanítani a kutatóknak. Ha pedig magyarul írunk, az nem jut el annyi tudóshoz, kevesebben jeleznek vissza, és nem fogjuk tudni, hogy a nemzetközi porondon mennyire számít színvonalasnak a munkánk.

Magyar nyelven publikálni morális kötelesség

Aczél Balázs egyet értett azzal, hogy magyar nyelven nem érdemes publikálni. Fábry György azonban erre igen határozottan reagált: „de Balázs, a magyar adófizetők tartanak el téged”. Magyar nyelven publikálni morális kötelesség. A tudomány művelésében nagyon fontos sarokkő, hogy a fiataloknak saját anyanyelvén adom át a tudást. Ezen a ponton Pléh Csaba ismét felszólalt:

Ha nem írunk magyar nyelven, a magyar nyelv ki fog halni. Kérdés, hogy akarunk-e maradni magyarok?

Széchényi az Akadémia kapcsán eredetileg a magyar nyelvű tudományművelést kívánta erősíteni. Ezen kívül pedig a pszichológia esetében a tudomány láncolata végén a kliens áll, akivel anyanyelvén kell beszélni.

A tudomány végén tehát ott van a hivatás, és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.

A nyelvi kérdés tehát parázs vitát keltett, a beszélgetés végül Németh Dezső konklúziójával jutott megegyezésre: az alapkutatások (cutting-edge kutatások) legyenek angol nyelven, de reiview formájában írjuk meg őket magyar nyelven, például a Magyar Pszichológiai Szemlébe, olyan összefoglalás formájában, amelyben benne vannak az alapkutatás során angolul megjelent cikkek is.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ