A V mint vérbosszú című film a társadalommal kapcsolatban érdekes kérdéseket vet fel. A filmben mit jelképez, milyen szerepet vállal a főhős? Milyen változások indulhatnak meg egy társadalomban, egyáltalán hova vezetnek ezen? Cikkünkből kiderül. 

A történet egy disztópikus Angliában játszódik, ahol egy fasiszta jellegű diktatórikus rendszer hatja át az emberek mindennapjait. Ebben a társadalomban jelenik meg V a főhős, akinek életéről és motivációiról eleinte keveset tudunk. Kockázatos terrorcselekményekkel és meghekkelt tévéműsorokban leadott beszédekkel igyekszik felhívni a közösség figyelmét a rendszer igazságtalanságaira.

A főhős és szerepvállalása

A film végig tele van szimbólumokkal, maga a főhős is inkább egy elvont fogalom, mint valós személy: teljes mértékben egy eszmét képvisel, és ebbe épül bele minden megmozdulása. A film irodalmi utalásokkal jelöli ki a karakter funkcióját: megjelenik vele kapcsolatban egy Faust idézet („By the power of truth, I, while living, have conquered the universe.”), Faust egyébként az irodalomban magát az Embert, illetve az emberiség sorsát testesíti meg. Egy másik idézet kapcsán előkerül Hamlet is. A hamleti szerep a közösségen kívüli megfigyelőé, aki később az objektivitását adja fel, hogy (az őrület „maszkja” mögé bújva) helyre tudjon állítani egy kizökkent csoportdinamikát. V arcát valódi maszk takarja el, és az ő esetében is felmerül az őrület kérdése, hiszen a viselkedése drasztikusan eltér a csoportnormától.

V egy földalatti galériában él művészi alkotások között: motivikusan ő maga is a rendszer által a társadalom kollektív tudattalanjába száműzött kulturális és morális értékek egyike. A film nagy kérdése, hogy ezeknek az értékeknek a drámai felszínre kerülése legyőzheti-e az apátiát és a tanult tehetetlenséget, ami jelen van a társadalomban?

Vitatható, hogy V karaktere mennyire reális pszichológiai szempontból, de ahogy fentebb már utaltunk rá, őt szerintem maga a film sem kezeli szigorú értelemben véve valós személyként. Egy elnyomott, leszorított eszmét testesít meg, amely időről időre beférkőzik az emberek tudatába.

A megmozdulás alapja

A változás eszméje tehát már megjelent a társadalomban, erre épül rá a tömeges megmozdulás. Már csak egy trigger esemény kell. A filmben ez az a pillanat, amikor az egyik városban a rendőrök tévedésből rálőnek egy kislányra, erre lázadnak fel a város lakói. A fegyveres erőszak nyilván nem az első rendőri túlkapás ebben a rendszerben, azért lesz mégis ilyen kitüntetett szerepe, mert ez adja meg a személyes motivációt az embereknek, a közbeavatkozás alapját. Most már nem absztrakt elvekről vagy elnyomott társadalmi csoportokról, hanem a szomszéd kislányról van szó. Ez a ténylegesen mozgósító erejű veszteségélmény. Túl nagy csoporttal nem lehet ténylegesen empatizálni. Egyszerűen nincs rá kognitív kapacitásunk, hogy felfogjuk. Így elvont fogalommá válik a fejünkben, aminek nincs sem emberarca, sem érzelmi súlya. „Egy ember halála tragédia, egymillióé már statisztika.”

Lehet-e happy end?

A történet vége jó, és azt sejteti, hogy a megdöntött rendszerrel helyre állt a társadalmi egyensúly, de ez a gyakorlatban rengeteg kérdést vet fel. A társadalmi átalakulások nem ennyire gyorsak, amellett, hogy új intézményrendszert kell kiépíteni, azokkal a berögzült attitűdrendszerekkel is kezdeni kell valamit társadalmi szinten, amelyeket egy diktatórikus berendezkedés alakított ki, és amelyek ennek a rendnek a fenntartását szolgálják. Mindenesetre nem hihetjük azt, hogy mintegy varázsütésre megváltoztathat mindent a társadalmi elit leváltása.

Termékeny torzítások és modern hősiesség

Nem gondoljuk, hogy a film alkotói ne lettek volna tisztában a történet hibáival. Az alkotást nagyon tudatosan építették fel, egy társadalmi jelenség tökéletesen életszerű bemutatása viszont nem volt a céljuk. Hatni akartak és üzeneteket közvetíteni, ennek szolgálatában állnak a torzítások is. Megmutatták azt az általános tendenciát, hogy az elnyomottak valójában gyakran túlerőben vannak az elnyomókkal szemben. Inkább a félelem és a tanult tehetetlenség szokta fenntartani ezt az állapotot, nem pedig a tényleges erőviszonyok. Rávilágít arra is, hogy ha egy társadalom sokáig passzív, stand by állapotban figyeli az igazságtalanságokat, előbb-utóbb eluralkodnak a távolító mechanizmusok, amik hatására a legnagyobb jogsértéseket is közöny (vagy éppen az áldozat hibáztatása) fogja övezni. Megjelenik a személyes felelősség kérdése is, illetve az a mozzanat, amikor egy közösség visszanyeri az ágenciáját, és tudatába kerül saját jelentőségének és szerepének. A film sikerét nem kritikában vagy díjban lehet mérni. A maszk mögé, amit ikonikussá tett, szerte a világon aktivisták százai álltak be. A mosolygó álarc ma már a köztudatban egyet jelent az igazságosabb közösségbe vetett hittel és egy újfajta társadalmi kiállással.

Mozgósításról szól, miközben maga is hatalmas mozgósító erővel bír, a titka pedig egyszerű: a film az irrealitásával együtt is hiteles tud lenni. Magát az alkotást is pont úgy észleljük, ahogy a főszereplőt: tudjuk, hogy fiktív, tudjuk, hogy a valóság nem egészen így működik, de közben azért felismerjük benne a létező tendenciákat, illetve kollektív tudattalanunk ősképeit a hősökről, hősiességről. Monumentális emléket állít egy hősnek, aki sosem létezett, akiben mégis annyira szeretnénk hinni.

Hivatkozások:

Smith, E. R. és Mackie, D. M. (2001). Szociálpszichológia. Budapest: Osiris

Csepeli, Gy. (2006). Szociálpszichológia. Budapest: Osiris

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ