Hirdetés

Reggel felkel a nő, de mielőtt még azt mondaná a férjének, „Jó reggelt, drágám, hogy aludtál?”, már elő is kerül a telefon. A Facebook ikonja mellett feltűnik az aktuális újdonságokat jelző piros szám. Rábök, pörget, klikkel, lájkol. Közben nem hallja, amint a férje megkérdezi, inna-e egy kávét. Mikortól beszélhetünk közösségi média függőségről? Mit nevezünk így? Milyen hatása van az azonnali visszacsatolásoknak: lájkoknak, „lávoknak”, „hűháknak” megosztásoknak az agyunkra? Dienes Angéla coach, tanácsadó pszichológus-jelölt cikkében ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Hirdetés

Nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy ma a Facebookot több mint egymilliárd ember napi szinten használja, a közösségi oldal a Google és a YouTube után a legnépszerűbb internetes felület. A 18-24 éves korosztály fele már a reggeli ébredés után ránéz hírfolyamára, sokan a telefonjuk mellett alszanak. Életünk ritmusa együtt lüktet a Facebook információtömeg áramlásával. A közösségi médiát naponta többször és hosszú időn át látogatókra nagymértékben képes hatni az ebből fakadó állandó készenlét, a vágy a virtuális elismerésre. Valóban létezik lájk-addikció, hiszen az online reakciók az agy jutalomközpontját ingerlik,

akár egy jó kis meglepetés!

Azonnal beindulunk rá

Képzeljük el, hogy párunk egy nap váratlanul beállít egy olyan ajándékkal, amiről jól tudja: nagyon fogunk örülni neki. Sokkal élvezetesebb így az esemény, mintha együtt néznénk ki valamit az üzletben, aztán elmennénk, majd közösen vennénk meg. Úgy tűnhet, távol áll a meglepetés ajándék a Facebook világától. Pedig rá adott reakciónk nagyon hasonló folyamatok eredménye, mint amikor egy poszt után kétpercenként leellenőrizzük, ki adott már valamilyen visszacsatolást rá. A lájk ugyanis egyike lehet az agyat izgató szociális megerősítéseknek. Váratlanul jön – hiszen nem tudjuk, kitől kapjuk az ismerősök közül –, illetve minden darabja pozitív visszacsatolásként értelmezhető. Jelképezi, hogy amit teszünk, amilyennek láttatjuk magunkat, az másokból tetszést, elismerést vált ki. Egyfajta virtuális vállveregetés, fejsimogatás,

noha valós értéket nem feltétlenül mér.

Csupán ismerőseink tizedmásodperc alatt adott, jellemzően hosszú mérlegelés nélküli reakciója.

Emberi természetünkből fakadóan vágyunk a jutalmazásra. Az ráadásul még vonzóbb, ha szociális kontextusban történik. Emellett igyekszünk a pozitív megerősítést úgy elérni, hogy az számunkra viszonylag kis energia-befektetéssel járjon. Egyszerű tehát megérteni, miként felel meg a társas jutalmazás több kritériumának a lájk.

A dopamin sakkban tart

Amint posztolunk, majd arra elismerő reakció érkezik, a köznyelven boldogsághormonnak is nevezett dopamin nevű vegyület tombolni kezd szervezetünkben. Ennek a neurotranszmitternek nagy szerepe van motivációink serkentésében, az édes jutalom-érzet átélésében. Hatását egyaránt érezhetjük, amikor gyermekként meglepetés csokit kapunk, vagy amikor húsz szívecske és százötven lájk üzen számunkra a feltöltött tartalom népszerűségéről.

Társas lényként eredendő igényünk van a másokkal való kommunikációra. Szükségletünk a felénk irányuló visszacsatolásra önfeltárásra késztet, szívesen osztunk meg magunkról információt. A Harvardon végzett egyik kísérletből az is kiderült, hogy még véleményünk kifejtése vagy egy kérdésre adott tárgyilagos válasz sem okoz számunkra akkora örömöt, mint amikor saját magunkról beszélhetünk! A kísérletben résztvevők

még pénzt is hajlandóak voltak veszíteni,

csak azért, hogy magukról társaloghassanak. A lájk használata tehát ösztönös szükségleteket mozgat meg bennünk: szeretnénk megosztani magunkról valamit, majd várni a megerősítést.

29164807165_e0fb80614d_b
Lájk vagy meglepetés csoki? A hatás hasonló!

Akkor most függő vagyok?

Szó sincs arról, hogy mindenképpen függő, aki sokat használja a közösségi médiát, szereti, amikor lájkokat kap, esetleg várja is a posztjára adott reakciókat. Addikció jellemzően akkor alakul ki, amikor képtelenek vagyunk kordában tartani közösségi média-használatunkat, továbbá ennek jelentős negatív következményei vannak az életünkre, például a munkahelyünkre vagy társas kapcsolatainkra nézve. Általánosságban hajlamosabbak lehetnek az ilyen jellegű dependenciára azok, akik

jobban élvezik az online interakciókat,

mint a személyes beszélgetést. Gondolkodóba ejthet, ha nehezünkre esik néhány órára meglenni hírfolyamunk nélkül, mások társaságában is rendszeresen hosszabb időre belemerülünk a virtuális kommunikációba.

Szintén figyelmeztető érzés, hogy facebookozással képesek vagyunk elűzni a rossz hangulatot, szorongást vagy magányt – sajnos ráadásul mindez nagy valószínűséggel nem következik be! A függő felhasználók jellemzően kisebb önbizalommal rendelkeznek, nekik éppen emiatt nagyobb szükségük lehet a külső megerősítésekre. Egy felmérés szerint kevésbé elégedettek az életükkel, alacsonyabb a szubjektív boldogságszintjük és kevésbé energikusak. Velük szemben az átlagfelhasználó képes profitálni a közösségi média által nyújtott előnyökből: hasznot húzhat például az online társas támogatásból, kapcsolatai szélesebb körű működtetéséből.

A flow ellensége

Lelkes felhasználóként érdemes rálátnunk, miként befolyásolja az online hírfolyam jellege a hangulatunkat. Amennyiben több boldogságot, örömöt sugárzó sztorit olvasunk, javulhat a kedvünk, de ennek a fordítottja is igaz – derült ki egy vizsgálatból. Mindemellett az információ-túladagolás, valamint az azonnali visszajelzés ki nem mondott igénye miatt azt is érezhetjük: ha nem pörgünk együtt a hírárammal, kimaradhatunk valamiből. Hasonlóképp, mások életének (általuk feltüntetni kívánt, gyakran felturbózott, a valósághoz képest erősen torzított) képkockái a társas összehasonlítás által

erősíthetik bennünk a szorongást.

Végül a lájkok hada, illetve lázas anticipációja elterelhetik a figyelmünket arról, amit éppen teszünk, így akadályozva az elmélyülést egy-egy fontos tevékenységben.

Ha azt várjuk, éppen ki milyen tartalmat oszt meg, és ki reagál saját posztunkra, a FB világról nem maradunk le, de az offline történésekről talán igen. Ez akár a flow élmény megélését, egy tevékenységben való elmélyülést is akadályozhatja.

A közösségi média

nem maga a csábító ördög,

még kevésbé olyan rendszer, ami bárkit, bármikor csak úgy beszippant. Ugyanakkor interakcióink ebben a közegben tükrözik igényünket az önfeltárásra, továbbá viszonyulásunkat a megerősítéshez. Árulkodhatnak arról, mennyire engedjük elterelni a figyelmünket más fontos, éppen történő tevékenységekről. Segíthetnek felismerni, észrevesszük-e, amikor az online beszélgetés betolakodik személyes, éppen folyó offline kapcsolódásainkba. Annak ismerete, hogy a lájkoknak mindezekben a folyamatokban milyen szerepe van, segít tudatosabb felhasználóvá válni egy olyan világban, ahol az már nem is létezik, akinek nincs Facebook-profilja!

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

Hirdetés
MEGOSZTÁS
A szerző pszichológus, coach. Kommunikációs szakemberként végzett a budapesti Metropolitan Egyetemen, pszichológus diplomáját az ELTE-n szerezte. Klinikai tapasztalatot a Péterfy Sándor utcai kórházban és a Tündérhegyi Pszichoterápiás Osztályon szerzett, emellett tanácsadó pszichológusként dolgozott fiatalokkal. Csábításra születtünk című könyve a párválasztás témájában 2014-ben jelent meg a Libri Kiadó gondozásában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ